Férfi kézi: a válogatott Bartucz László visszatér Tatabányára

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2018.06.07. 16:02
Ceglédi és csurgói kitérő után egy plusz egy évre visszatér a Grundfos Tatabányába Bartucz László, a 12-szeres válogatott kézilabdakapus.

Távozott az idény végén a Grundfos Tatabányából a 24 éves román kapus, Ionut-Ciprian Iancu, akinek a helyére – a klubvezetők magyarosítási szándékának megfelelően – a Csurgóról érkező Bartucz Lászlót igazolták

Két évig, 2013-ig már védtem a Tatabányában, majd Cegléden és Csurgón játszottam, vagyis több tapasztalattal a tarsolyomban térek vissza – mondta a Nemzeti Sportnak a 26 esztendős Bartucz. – Megtisztelő volt az ajánlat, amit Marosi László elnöktől és Vladan Matics edzőtől kaptam, és a családom, valamint a menedzserem, Szörnyi Attila tanácsát meghallgatva nem is sokat töprengtem a döntésen. A harmadik számú magyar együtteshez kerülök, amely sorozatban negyedszer lett bronzérmes a bajnokságban, indul az EHF-kupában, és amelyben több régi barátom szerepel. Remélem, együtt a következő, reményem szerint két idényben is versenyre kelhetünk a nemzetközi és a hazai legjobbakkal.”

A játékos hozzáfűzte, az utóbbi hónapokban több lábsérüléssel bajlódott, ám ezekből szerencsésen felépült és teljes erővel dolgozik, hogy a válogatottba is mielőbb visszakerüljön.

Az a célom, hogy ha megint számít rám Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány, akkor úgy állhassak a kapuba, hogy valóban segítsek a válogatottnak” – bizakodott Bartucz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik