Férfi kézi: a Tatabánya mégsem indul a SEHA-ligában

2019.08.13. 18:26
Korábbi szándékával ellentétben mégsem indul el a Grundfos Tatabánya férfi kézilabdacsapata a SEHA-liga következő idényében.

A klub közösségi oldala szerint a szervezőbizottsággal folytatott korábbi tárgyalások alapján ősztől indultak volna a regionális, nemzetközi bajnokságban, az NB I, a Magyar Kupa, az EHF-kupa és a SEHA-liga versenykiírásának véglegessé válása után azonban úgy döntöttek, utóbbiban nem tudják vállalni a szereplést.

A SEHA-ligában így a magyar csapatok közül egyedül a bajnok Telekom Veszprém szerepel. A bakonyiak korábban kétszer nyerték meg a sorozatot, legutóbbi szereplésük alkalmával pedig ezüstérmet szereztek.

A SEHA-ligában így a magyar csapatok közül egyedül a bajnok Telekom Veszprém szerepel. A bakonyiak korábban kétszer nyerték meg a sorozatot, legutóbbi szereplésük alkalmával pedig ezüstérmet szereztek.

FRISSÍTÉS

A SEHA-liga közleménye ellenben úgy fogalmaz, a végrehajtó bizottság döntött úgy, hogy nem indul a Tatabánya, miután „nagyon nem egyezett a két fél véleménye a feltételekről”.

A Tatabánya helyét első orosz csapatként a Szpartak Moszkva veszi át az A-csoportban.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: egyre több értékes játékperc a junioroknál

Utánpótlássport
20 órája

Kézilabda: újra együtt a korosztályos fiúválogatottak

Utánpótlássport
2026.03.15. 16:02

Nem rózsás a csapataink helyzete a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2026.03.07. 12:16

Kézilabda: győztek a junior lányok, ikszeltek a serdülők

Utánpótlássport
2026.03.05. 20:36

Kézilabda: mindegy mi volt, lőtt – BL-gólt

Utánpótlássport
2026.03.04. 09:00

Kézilabda: Négy Nemzet-torna jön a junior női válogatottnak

Utánpótlássport
2026.03.03. 16:42

Kézilabda: kapusok a számok bűvöletében

Utánpótlássport
2026.02.24. 17:06

Kézilabda: ellenfeleket kaptak a magyar csapatok az ifjúsági BL-ben

Utánpótlássport
2026.02.24. 14:23
Ezek is érdekelhetik