Férfi kézi: A lehető legjobb védelem legyen fent a pályán – Davis

Vágólapra másolva!
2018.10.15. 09:06
null
Davis ragyogó emberanyaggal dolgozhat (Fotó: Vörös Dávid/handballveszprem.hu)
A Telekom Veszprém frissen kinevezett vezetőedzője, David Davis győzelemmel debütált a BL-címvédő Montpellier otthonában, és vasárnap este ellátogatott a Sport Tv Harmadik Félidő című műsorába. A szakember elmondta, elsődleges szempont lesz nála, hogy védekezésben a legerősebb csapat legyen mindig a pályán, beszélt arról, hogy Veszprémben ragyogó az „emberanyag”, és hogy imádja Kölnt, ahová 2019-ben is el szeretne látogatni.

 

„Teljesen egyértelmű, hogy a mérkőzés előtt feltérképeztem, mik a mi erősségeink és gyengeségeink, és mik az ellenfélé, mert ha ezt nem tenném, lehetetlen meghatározni a támadás jellegét, irányát – mondta a Montpellier elleni győztes mérkőzésről David Davis. – Ismerni kell az ellenfelet, nagyon jól tudjuk, hogy nagyon gyors játékosok, de meg kell találnunk a módját, hogy mi lőjünk gólokat. Természetesen engedményeket kell tenni akár a sebesség, gyorsaság oltárán is. Gólokat kapunk, ezt már a mérkőzés előtt is tudjuk, de nyilvánvaló, hogy a mérkőzés során vannak történések, és ezekre reagálni kell. Az én elképzelésem az, hogy mindig a lehető legjobb védelem legyen fent a pályán.”

SZAVAZÁS

Mire lehet képes új edzőjével, David Davisszal a Telekom Veszprém kézilabdacsapata?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Őszintén szólva én be sem megyek az öltözőbe. A lényeg az, hogy itt van előttem egy csapat, amellyel dolgoznom kell, szuperprofikról van szó, rendkívül jó játékosokról, és nem sok idő marad ezekre a dolgokra. Két óra edzés délelőtt, kettő délután, és egy óra videoelemzés. Nem sok idő marad kérdezősködni, hogy ki hogyan van. Mostanáig én semmit nem láttam ebből, úgy gondolom, mindenki kiveszi a részét abból, hogy a csapat egységes legyen, és hogy megmaradjon az a profizmus és egység, amiről mindig is híres volt a Veszprém” – válaszolta arra a felvetésre, hogy az öltözői hangulaton, a csapategységen kell-e valamit javítani.

„Az edző munkája ezzel jár, az edző szerződtetése nagyon nehéz feladat. Egy játékos esetében lehet tévedni, de az edző esetében a tévedés sokkal nagyobb horderejű. De ha olyan csapatod van, mint a Veszprém, nincs időd és okod sem aggódni, hiszen ragyogó emberanyaggal kell dolgoznom, a szurkolótábor vitathatatlan. Ha valami nem sikerült, akkor nem sikerül, előfordulhat az is, de a dolgok adva vannak” – válaszolta arra a kérdésre, nem tart-e attól a nyomástól, amivel a veszprémi munka jár.

A teljes anyagot itt tekintheti meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik