Férfi junior kézi-vb: kikaptunk szoros végjátékban a dánoktól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.07.24. 16:53
null
A végén a dánok örülhettek (Fotó: RFEBM)
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott közel állt a bravúrhoz a Dánia elleni világbajnoki nyolcaddöntőben, az 58. percben sikerült utolérnie a sokáig vezető riválist, a végén azonban az ellenfél játékosai örülhettek. Gyurka János együttese a 15. helyért csütörtökön Dél-Koreával csap össze.

 

Nem a legjobb előjelekkel érkezett a magyar csapat a kieséses szakaszhoz, miután a csoportkör utolsó fordulóiban sorrendben a horvátoktól, a portugáloktól és a braziloktól is kikapott, így a negyedik helyen ment tovább, és a D-csoportot megnyerő Dánia várt rá.

Ehhez képest végig szoros mérkőzést sikerült játszani az északiakkal, az első félidőben 11–9-re még a mieink vezettek, a dánok azonban a szünetig 16–14-re fordítottak. A szünet előtt Gábor Marcell és Tamás Csongor is piros lapot kapott a magyar csapatból.

A folytatásban is folyamatosan üldöztük az ellenfelet, amely nem tudott három gólnál jobban meglógni. Az 58. percben a 11 találatig jutó Máthé Dominik révén sikerült egyenlíteni, a következő két gólt azonban a dánok szerezték, ezzel 30–29-re nyerni tudtak.

„Apróságokon múlott a továbbjutás – kezdte csalódottan az értékelését Gyurka a Sport Tv-nek. – A vereségben szerepe van a rutintalanságunknak, gondolok itt a két piros lapra, illetve annak is, hogy a kulcsjátékosaink mindössze egy hetet tudtak pihenni a hosszú szezon után. Tudjuk, hogy nem itt van a helyünk, de ennél az összteljesítményünk alapján nem érdemeltünk többet.”

FÉRFI JUNIOR KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, SPANYOLORSZÁG
NYOLCADDÖNTŐ
DÁNIAMAGYARORSZÁG 30–29 (16–14)
DÁNIA: Agger Pedersen, Bonde, Boutaf, Dolberg Plougstrup 1, Gidsel 4, Jakobsen 6 (2), Jorgensen 3, Laerke 11, Lindgren, Magaard 1, Moller 1, Norlyk, Rasmussen, Tilsted, Vinther 2, Wurtz 1. Szövetségi edző: Stefan Madsen
MAGYARORSZÁG: Nagy M., Győri (kapusok), Borzas 4, Csomor, Gábor 2, Kecskés, Kerkovits 1, Kristóf, Máthé 10, Rosta 4, Schäffer 3 (3), Spekhardt, Szita 2, Szűcs 1, Tóth P. 4, Ubornyák. Szövetségi edző: Gyurka János
Kiállítások: 6, ill. 12 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/3
Forrás: mksz.hu

AZ U21-ES KERET
Kapusok:
Nagy Martin (Szeged), Győri Kristóf (FTC)
Jobbszélső: Tóth Péter (NEKA)
Jobbátlövők: Kecskés Dániel (NEKA), Máthé Dominik (Balatonfüred), Schäffer Zsolt (FTC)
Beállósok: Rosta Miklós (Tatabánya), Spekhardt Gergő (Cegléd), Szűcs Bence (Veszprém)
Irányítók: Ubornyák Dávid (Gyöngyös), Kristóf Mátyás (Veszprém KKFT)
Balátlövők: Borzas Uros (Tatabánya), Gábor Marcell (Cegléd), Szita Zoltán (Balatonfüred)
Balszélsők: Csomor Tamás (NEKA), Kerkovits Gyula (Csurgó)
Edző: Gyurka János

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik