SIMON JÓZSEF 2019.07.16 08:37 Frissítve: 2019.07.16 08:57

Férfi junior kézi-vb: bravúrra tör Gyurka János csapata

Spanyolországban keddtől a világ 24 legjobb korosztályos férfigárdája lép pályára a junior férfi kézilabda-vb-n, amelyen a magyaroknak jó eredmény lenne a nyolcba és bravúr az elődöntőbe jutás.

Máthé Dominiknak (balra) és Rosta Miklósnak meghatározó szerepe lesz a junior-vb-n (Fotó: Török Attila)

Hatalmas és nagyon szép feladat vár a férfi juniorválogatottra, amely keddtől július 28-ig a 24 csapatos korosztályos világbajnokságon szerepel két spanyol városban, Vigóban és Pontevedrában. A mieink szövetségi edzője, Gyurka János hathetes felkészülés után jelölte ki az utazó 16 játékost, akik a C-csoport közepesen erős hatosában kezdik a küzdelmeket.

Az első és a második mérkőzésünkön, vagyis Bahrein és Koszovó ellen szeretnénk elvégezni az utolsó simításokat a taktikai variációinkon, illetve a viszonylag sok közös gyakorlás ellenére is maradt némi javítanivaló az összjátékunkon – mondta a Nemzeti Sportnak a mieink trénere. – A Bundesliga-játékosaikat hazahívó horvátok elleni pénteki csatában már a legjobb játékunkkal kell kirukkolni, mert ez a meccs akár dönthet a csoportban az előkelőbb helyekről. Hasonlóan nehéz találkozóra számítok a rohamosan javuló Portugália és Brazília ellen.”

ISMERIK A MEZŐNYT
Egészséges derűlátással várja a vébét Szita Zoltán, a lengyel Polck BL-csapatába tartó füredi balátlövő, aki szerint a juniorkeret jól fel tudott készülni, hiszen elegendő ideje volt a közös gyakorlásra.

„A tesztmérkőzéseinken egyre javuló formában játszottunk a szlovénok és a dél-koreaiak ellen – mondta Szita. – A csoportunkban Bahrein és Koszovó ellen még tudunk javítani a védekezésünkben és a támadójátékunkban meglevő pontatlanságokon, hogy aztán a horvátok, majd a portugálok és brazilok ellen már minél kevesebb hibával játsszunk és nyerjünk. A legfontosabb a nyolcaddöntő lesz, amelyben a gyilkos D-csoporból kapunk ellenfelet, várhatóan a német, az izlandi, a dán vagy norvég gárdát. Bravúrokkal eljuthatunk idáig és talán tovább is, de ismerjük a mezőnyt, tudjuk, az águnkon rettentően erősek az ellenfeleink.”

A felkészülésről Gyurka János elmondta, hogy a budaörsi edzőtáborban júniusban háromhetes vegyes gyakorlással kezdtek, vagyis erőnléti és taktikai edzéseket tartottak, valamint megmérkőztek a szerb és a norvég korosztályos legjobbakkal. Ezután egyhetes aktív, „házi feladatos” pihenőt tartottak a fiúk, majd egy-egy hetet edzettek Budaörsön, végül pedig Csurgón, ahonnan tesztmeccsekre átjárták Szlovéniába. Ekkor a szlovénokkal egyszer döntetlenül végeztek, majd kikaptak kettővel, valamint őrületes iramú csatában megverték Dél-Koreát.

A tavasszal már a felnőttválogatottban is sok fontos szerepet kapók közül Máthé Dominik, Rosta Miklós, Szita Zoltán és Ubornyák Dávid lehet együttesünk húzó négyese a mezőnyben. A kapuban a szegedi Nagy Martin tapasztalata érhet sokat – klubja már 2015 óta nevezi a Bajnokok Ligája-küzdelmekre –, édesapja, a volt 20-szoros válogatott Nagy Zoltán pedig a keret kapusedzője. Ugyanakkor NB I B-s fiatalokban is látott fantáziát Gyurka János, akinek sérülés vagy betegség miatt nem kellett változtatnia a sikeréhes keretén.

AZ U21-ES KERET
Kapusok:
Nagy Martin (Szeged), Győri Kristóf (FTC)
Jobbszélső: Tóth Péter (NEKA)
Jobbátlövők: Kecskés Dániel (NEKA), Máthé Dominik (Balatonfüred), Schäffer Zsolt (FTC)
Beállósok: Rosta Miklós (Tatabánya), Spekhardt Gergő (Cegléd), Szűcs Bence (Veszprém)
Irányítók: Ubornyák Dávid (Gyöngyös), Kristóf Mátyás (Veszprém KKFT)
Balátlövők: Borzas Uros (Tatabánya), Gábor Marcell (Cegléd), Szita Zoltán (Balatonfüred)
Balszélsők: Csomor Tamás (NEKA), Kerkovits Gyula (Csurgó)
Edző: Gyurka János

A MAGYAROK PROGRAMJA
C-csoport

Július 16., kedd (Vigo)
20.30:
Magyarország–Bahrein
Július 18., csütörtök (Pontevedra)
20.00:
Magyarország–Koszovó
Július 19., péntek (Pontevedra)
18.30:
Magyarország–Horvátország
Július 21., vasárnap (Pontevedra)
20.00:
Magyarország–Portugália
Július 22., hétfő (Pontevedra)
20.30: Magyarország–Brazília
Tv:
a Sport1 a magyarok összes meccsét adja

A-csoport: Szlovénia, Spanyolország, Szerbia, Tunézia, Japán, Egyesült Államok
B-csoport:
Franciaország, Egyiptom, Svédország, Nigéria, Dél-Korea, Ausztrália
D-csoport:
Németország, Izland, Norvégia, Argentína, Dánia, Chile
A csoportokból négy-négy együttes jut a nyolcaddöntőbe.

Nyolcaddöntő (július 24., szerda), Vigo, Pontevedra: A1–B4, A2–B3, A3–B2, A4–B1, illetve C1–D4, C2–D3, C3–D2, C4–D1
Negyeddöntő (július 25., csütörtök), Vigo, Pontevedra:
A4/B1–C2/D3 (Q1), A2/B3–C4/D1 (Q2), illetve A1/B4–D2/C3 (Q3), B2/A3–D4/C1 (Q4)
Elődöntő (július 27., szombat), Pontevedra:
Q1–Q2, Q3–Q4
Döntő (július 28, vasárnap) és 3. helyért, Vigo

2019.07.26 16:14:58

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS

Emilie Christensennek a legjobbkor jött az FTC hívása, fontos állomásként tekint első külföldi klubjára.

2019.07.29 21:01:41

Kézilabda CSINTA SAMU

ALAPVONAL. A többségnek meg kell halnia ahhoz, hogy kiderüljön, mennyien tisztelik, szeretik, sőt, elismerik, tartják betölthetetlennek az eltűnése nyomán keletkező űrt.

2019.07.26 17:20:20

Kézilabda TÓTH ANITA

1987 júliusa óta volt lapunk munkatársa, az utóbbi évtizedekben kézilabda-szakírója.

2019.07.18 17:43:58

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS

A norvég Tord Ellingsen minden hétfőt a Fradinál tölti, és már jól látszik a többé éve tartó közös munka eredménye.

2019.07.23 21:25:20

Kézilabda BÁLINT MÁTYÁS

ALAPVONAL. Játékosaik méltósága a legfontosabb, amelyben sosem sértenék vagy aláznák meg őket – aki valaha eltöltött egy lélegzetvételnyi időt a verseny-sportban, tudja, mekkora kincs ez.