Parádés Fradi-kezdés, orosz feltámadás: 8 gólos előny

Vágólapra másolva!
2012.03.31. 19:57
null
Zácsik Szandra (jobbra) a Fradi egyik legjobbja volt (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A Ferencváros vezetett már 14 góllal is, végül 34–26-ra győzött az orosz Dinamo Volgográd ellen a női kézilabda KEK elődöntőjének első mérkőzésén, amelyet Dabason rendeztek.

A Ferencváros útjába sorozatban harmadszor akadt orosz csapat. A nyolcaddöntőben a Rosztov-Dont, a negyeddöntőben pedig a Zvezda Zvenyigorodot verték ki a zöld-fehérek, de kétségkívül a Volgográd ígérkezik a legkeményebb feladatnak, ráadásul idegenben kerül sor a visszavágóra.

A Dinamo a Bajnokok Ligájában kezdte meg szereplését, de csak harmadik helyen végzett a csoportban az Oltchim Valcea és az Itxako mögött, így került a KEK-be, ahol azonban kettős sikerrel lépett túl román és szerb ellenfelén is. Az idei orosz bajnokság alapszakaszát megnyerő Volgográd legutóbb 2009-ben az EHF-kupa nyolcaddöntőjében találkozott az FTC-vel, és a végül egymeccses párharcban hat góllal jobbnak bizonyult (mindkét meccsre idegenben került volna sor, a Fradi a rossz időjárás miatt azonban nem ért oda az első találkozóra).

A népligeti arénát a valamivel nagyobb dabasi csarnokra cserélő FTC szerda óta edz a helyszínen, és jó ómen lehet Szucsánszkiéknak, hogy a tavalyi KEK-döntőben itt sikerült legyőzni a spanyol Mar Alicantét.

1. FÉLIDŐ

Legjobb orosz csapat ide vagy oda, álomszerűen kezdte a Fradi az elődöntőt: a negyedik percben már 5–0 állt az eredményjelzőn, ami után Viktor Rjabih kénytelen volt kikérni idejét. Az ellenfél nem igazán találta a ferencvárosi védelem ellenszerét, gyors indulásokkal pedig nem tudott operálni. Ha el is jutottak az oroszok lövésig, akkor Alena Abramovics állta az útját a kísérleteknek.

Lassan az összes hazai játékos betalált, így az ellenfelet biztató orosz férfi junior-válogatott tagjai is fokozatosan elhalkultak. Nem úgy a fradista B-közép, amely rendületlenül hajtotta előre a zöld-fehér lányokat. A különbség egyre nőtt, a 21. percre már számoltak is a Volgográdra (15–5).

SZUCSÁNSZKI ZITA:
A VÉGÉRE ELFÁRADTUNK
„Az első félidőben mindent kiadtunk magunkból, így az utolsó harmadára a meccsnek lelassultunk, ekkor jött ki a fizikai és szellemi fáradtság. Ezzel együtt nagyon örülök neki, hogy nyolc gólt meg tudtunk tartani az előnyünkből” – mondta a meccs legjobbjának is megválasztott Tomori Zsuzsanna.

„Még nem lábaltam ki teljesen a betegségből, ezért úgy éreztem, az egész meccs során hullámvölgyben játszottam. A csapatnak szerencsére jól ment, ültek a lerohanásaink, védekezésben is megtaláltuk az oroszok ellenszerét. A végére elfáradtunk, de így is biztató az eredmény a visszavágóra” – nyilatkozta Szucsánszki Zita, az FTC csapatkapitánya.

Jellemző volt a hazaiak elszántságára és lendületére, ahogy a 24. percben Zácsik Szandra a felezővonalnál akadályozta meg az ellenfél lerohanását, az ellentámadásból meg saját maga szerzett újabb gólt. Abramovics jól olvasta a talpról eleresztett lövéseket, Jelena Zsivkovics magabiztosan értékesítette a heteseket, Tomori Zsuzsanna sorra lőtte az akciógólokat, a félidőre így sikerült tízen kívül tartani a Dinamót (20–8).

2. FÉLIDŐ

Abramovics ott folytatta, ahol a szünet előtt abbahagyta, így az első percekben még távolabb is került az oroszoktól a Fradi (24–10, 38. perc). Ezután azonban kezdett belelendülni az Anna Kocsatova és Olga Levina által vezérelt Dinamo, és lassan tízen belülre zárkózott (Polina Vedehina a felezővonal közeléből is gólt tudott lőni talpról).

Érkezett is a kapuba Pastrovics Melinda, míg elől Zácsik vette át a stafétát, és bombagóljaival próbálta tartani biztos távolságban az oroszokat. Ebben a periódusban nem igazán tudtuk útját állni a gyors vendégtámadásoknak, kis túlzással az összes akciójuk végén gólt szereztek. Az utolsó tíz percben azért kellett küzdeni, hogy minél nagyobb előnyt sikerüljön megőrizni a visszavágóra.

Ebben nem igazán segített, hogy többször is emberhátrányba kerültünk, de Tomori, Zsivkovics és Zácsik is fontos pillanatokban talált be, Tomori ráadásul időn túli szabaddobásból is eredményes tudott lenni. Az FTC végül biztosan nyert 34–26-ra, de a néggyel elveszített második félidőből le kell vonni a tanulságokat a következő héten. Mindezek ellenére nagy az esély arra, hogy az idén is döntőt játszhasson Elek Gábor együttese.

„NEM BÍZZUK EL MAGUNKAT” – SZAMORÁNSKY

NŐI KÉZILABDA, KEK ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–DINAMO VOLGOGRÁD (orosz) 34–26 (20–8)
Dabas, 2300 néző. V: Hakansson, Nilsson (svédek)
FTC: ABRAMOVICS – Kovacsicz 4, TOMORI 8, SZUCSÁNSZKI 1, Szamoránsky P. 4, ZÁCSIK 8 (1), Szarka A. 2. Cs: Pastrovics (kapus), CIFRA 2, Zsivkovics 5 (4), Such, Deáki. Edző: Elek Gábor
VOLGOGRÁD: Szedojkina – Jacenko 1, Sztyepanova 1, Makejeva 1, Pidpalova, LEVINA 8 (2), Borscsenko. Cs: Timosenkova (kapus), KOCSETOVA 8, Avgyekova 2, Goncsarova, Vedehina 3, Grebenkina 2, Milova. Edző: Viktor Rjabih
Az eredmény alakulása. 5. p.: 5–0. 15. p.: 10–3. 24. p.: 17–5. 38. p.: 24–10. 43. p.: 27–15. 50. p.: 30–20. 54. p.: 30–23. 57. p.: 32–26
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 7/5, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor: – Az első félidőben iszonyú iramot diktáltunk, ezért a másodikban már egy kicsit fáradtabban mozogtunk, de a cserék segítségével a végére ismét több góllal el tudtunk húzni.
Viktor Rjabih nem kívánt nyilatkozni.
ONLINE KÖZVETÍTÉS – PERCRŐL PERCRE
60. perc: Tomori Zsuzsannáé a slusszpoén, időn túli szabaddobásból beállítja a 34–26-os végeredményt.
60. perc: Orosz időkérés.
59. perc: A labda a miénk, de egy orosz a földön marad, a játékvezetők megállítják a játékot.
58. perc: Zácsik hatalmas gólt ragaszt az orosz fal fölött a jobb felső sarokba. 33–26
57. perc: Labdaszerzés után Szarka ziccerben a kapusba lő, Vedehina viszont beállóból a kapuba pattint. 32–26
56. perc: Grebenkina még Zácsik kiállításának letelte előtt talál be ismét. Zsivkovics megszerzi első akciógólját. 32–25
55. perc: Kocsetova nem viccel, hatalmas gólt ragaszt a Fradi kapujába. 31–24
54. perc: Tomori emberhátrányban töri meg a magyar csapat gólcsendjét. 31–23
54. perc: Zácsik gyötri meg a beállót, két percre kiküldik. Grebenkina a szélről berepülve lő gólt a közben visszaálló Abramovicsnak. 30–23
53. perc: Tovább tart a Fradi hullámvölgye, Avgyekova nyolcgólosra csökkenti a különbséget. 30–22
50. perc: Vedehina a második gólját jegyezheti fel, Makajeva pedig az elsőt. Szucsánszkit pedig kiküldik két percre. 30–21
49. perc: Egy Zácsik-bomba után megint több mint tízzel vezet a Fradi. 30–19
48. perc: Tomori előtt nyílt meg az orosz fal, ki is használta, ahogy kell. 29–19
47. perc: Újabb orosz gól után Elek Gábor időt kér. 28–19
46. perc: Kovacsicz a jobb, Avgyekova a bal szélről talál be. Kovacsicz marad a földön, de ápolás után folytatja. 28–18
45. perc: Timosenkova kivédi Zácsik hétméteresét. Kocsetova belement a Fradi-falba.
45. perc: Most újra Kocsetova lő gólt, test mellől. Pastrovics Melinda váltja Abramovicsot. 27–17
44. perc: Levina ismét megnyeri az Abramoviccsal szembeni párbaját. 27–16
43. perc: Kocsetova, az oroszok másik legjobbja ereszt el egy sistergős bombát, de Tomori bejátszása után Szamoránsky is eredményes. 27–15
42. perc: Szucsánszki betörése után Zácsik értékesíti a hetest. 26–14
41. perc: Zácsik lő fontos gólt átlövésből, de Kocsetova is ünnepelhet. 25–14
40. perc: Zsivkovics kihagyja a büntetőt, az oroszok két gyors góllal büntetnek. 24–13
39. perc: Vedehina lőtt az idő szorításában vagy 13 méterről, és Abramovics sajnos tehetetlen. 24–11
38. perc: Zácsik újabb találata után már 14-gyel megy a Fradi. 24–10
37. perc: Zácsik megy fel, és nem kegyelmez. 23–10
36. perc: Avgyekova hitte azt, hogy a szélről át tudja verni Abramovicsot. Rosszul hitte.
35. perc: Szamoránsky válik le emberéről, és a bal felsőbe teszi a labdát. Levina az oroszok legjobbja ezen az estén, ezt újra bizonyítja. 22–10
33. perc: Levina is hétméteresből eredményes egy hosszú lefolyású orosz támadás végén. 21–9

31. perc: Abramovics-védéssel kezdődik a második játékrész, és egy Zsivkovics góllal (büntetőből) folytatódik. 21–8

SZÜNET
30. perc: Nincs több gól az első félidőben, Deáki Dóra blokkolja az időn túli orosz szabaddobást. A szünetben 20–8-ra vezet a Ferencváros.
29. perc: Kocsetova lövését Abramovics védi lábbal, majd a svéd bírók kiküldik két percre a keménykedő Cifrát.
29. perc: A betörő Tomori combjába rúg bele Sztyepanova, kétperces kiállítás a jutalma. Zsivkovics a harmadik hétméterest is bevarrja. 20–8
28. perc: Szamoránsky vitte be lendületből, a kapus csak beleérni tud a labdába. 19–8
27. perc: Zsivkovics belemenése túl egyértelmű, de Levina is eladta a labdát.
27. perc: Kocsetova gólja után Elek Gábor jobbnak látta időt kérni. 18–8
26. perc: Nagyszerű Szucsánszki, Cifra összjáték után utóbbi eredményes. 18–7
25. perc: Két góllal mínusz tízre zárkóznak az oroszok. 17–7
24. perc: Zácsik a felező vonalnál szerez labdát keményen, majd felér, és megszerzi a 17. hazai gólt. 17–5
23. perc: Kovacsiczot állítják ki, mert derékon kapta ellenfelét, Abramovics azonban újabb ziccert hárításával veszi el az oroszok kedvét.
22. perc: Kovacsicz harmadik góljával már 11 góllal vezet a Fradi. 16–5
21. perc: Cifra kiállítást és hetest harcol ki, Zsivkovics hideg vérű. 15–5
20. perc: Tomori a földről a bal alsóba lő. 14–5
19. perc: Abramovics bemutatja hetedik védését.
19. perc: Szucsánszki felmegy, és hiába tépik meg a levegőben, a jobb alsó sarokba lő. 13–5
18. perc: Egy percig támadtak emberhátrányban az oroszok, Kocsetova végül betalált. Tomori gondoskodott a válaszról. 12–5
17. perc: Zsivkovics állt be a Fradiba, Avgyekova a levegőben lévő Kovacsicz meglökéséért kiáll két percre. A büntetőt Zsivkovics bevágja. 11–4
16. perc: Szucsánszki rossz bejátszása után Levina robog végig a pályán, és nem hibázza el a ziccert. 10–4
15. perc: Levina értékesít egy hetest. 10–3
14. perc: Kocsetova belemenése után Kovacsicz pattint a kapuba. 10–2
13. perc: Tomori a jobbátlövő pozíciójából már a harmadik gólját szerzi, ráadásul emberelőnyt harcol ki. 9–2
12. perc: Szarka repül be a bal szélről, és a léc alá vágja a labdát. 8–2
11. perc: Támadásban kicsit megállt a mieink tudománya, de szerencsére az oroszok is hibáznak.
9. perc: Olga Levina góljára Kovacsicz nem tudott válaszolni. Borscsenkova mellé lőtt egy hetest. 7–2
7. perc: Zácsik szép csel után feliratkozik a gólszerzők közé, majd Tomori is betalál. 7–1
6. perc: Sztyepanova végül csak betalált, de fél perc múlva ziccerben Abramovicsba lőtt. 5–1
5. perc: Sztyepanova sem tud túljárni Abramovics eszén, Szamoránsky Piroska gólja után az orosz edző időt kér. 5–0
4. perc: Abramovics ziccert véd, Kovacsicz Mónika nem hibázik a szélről, villámkezdés. 4–0
3. perc: Abramovics védése után hazai lerohanás, Tomori Zsuzsanna két kézzel juttatta az orosz kapuba a labdát, majd Cifra Anita eredményes indítás után. 3–0
2. perc: Kocsetova eltotyogta, Szarka Adrienn pedig indítás után megszerezte a mérkőzés első gólját. 1–0
1. perc: Az első lövésünk nem sikerült.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik