Fazekasék nehéz kezdés után simán nyertek a főpróbán

2012.03.29. 19:38
null
Az első félidőt nagy küzdés, a másodikat egyértelmű magyar remeklés jellemezte (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Az április eleji, olimpiai pótselejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott Gyöngyösön felkészülési mérkőzésen tizenegy góllal nyert az afrikai kontinens pillanatnyilag második helyre rangsorolt válogatottja, Algéria ellen. Csapatunk nehezen lendült játékba, főként támadásban akadt temérdek hiba, de Fazekas Nándor bravúrjai tartást adtak, majd Mocsai Lajos együttese fertályórát követően elkezdte termelni a gólokat, a szünet után pedig elöl és hátul egyaránt parádézott.

1. félidő

Mocsai Tamás lőtt kezdésként a kapu mellé, majd a következő támadásunknál védett a vendégek kapusa, ez a nyitány rá is nyomta a bélyegét az első negyedóránkra. Nem is az volt a baj, hogy Algéria vezetéshez jutott, sokkal inkább az, hogy támadásban rengeteg technikai hiba, pontatlanság, ritmustalanság és ötlettelenség jellemezte a mieink játékát. Ellenfelünk ezeket kihasználva vitt ziccert és vezetett több gyors kontrát, az ikszes állást úgy tudtuk tartani, hogy Fazekas Nándor több bravúrt mutatott be.

A 13. percben (5–4) magyar időkérés után jött el a fordulat, Császár Gábor vezetésével már belőttük a vendégek kapuját. Algéria közben megnyitotta védekezését, amit mi cselekkel, betörésekkel hatástalanítottunk, egy az egyben rendre megvertük az ellenfelet. Csak az emberelőnyeink kihasználatlansága miatt lehettünk elégedetlenek csöppet, mert megérdemelt vezetésünkre nem jelentett veszélyt Algéria (13–9).

2. félidő

Ennek a játékrésznek az elejébe nem aludtunk bele. Sok mozgásra alapuló támadójátékunknak, fegyelmezett védekezésünknek, és a szünet után érkező Mikler Roland védéseivel nyolc perc alatt összehoztuk a négygólos pluszt, így a nyolcgólos hátrányba kerülő vendégek a 48. percben az időkérésbe kapaszkodtak.

Hiába. Védekezésünk továbbra is nagyszerű volt, labdaszerzés után több ziccert vezethettünk, a nagy kedvvel játszó Vadkerti Attila pedig biztos kézzel értékesítette a lehetőségeket, de nagyon jól mozgott szegedi csapattársa, Lékai Máté is irányítóban.

A 20. percben Szöllősi Szabolcs góljával lett tízgólos a magyar csapat előnye (23–13), s a gárda továbbra sem fáradt, a hajrára is maradt annyi ereje, hogy emberhátrányban az ellenfél falát sok keresztmozgással szétzilálva érjen el újabb találatot. A 24. percben magyar időkérést követően dupla kínai figurát is „eladtunk” a vendégeknek, Pérez Carlos volt a befejező emberünk.

Az utolsó percekre Mocsai Lajos lehetőség szerint kevés kapott gólt „kért". Miután Ancsin Gábort kiállították, ellenfelünk kijött szorosra a felezőig, de ez már semmihez sem volt elég, a vége közte tizenegy lett (29–18).

Az olimpiai pótselejtezőben Svédországban a házigazdák, valamint Macedónia és Brazília vár ránk, a csoportból az első két helyezett jut el Londonba.

ÉRTÉKELÉSEK A MÉRKŐZÉS UTÁN

FÉRFI KÉZILABDA, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–ALGÉRIA 29–18 (13–9)
Gyöngyös, 1800 néző. V: Kékes Cs.,Kékes P.
MAGYARORSZÁG: FAZEKAS – Harsányi 4 (1), Mocsai 2, Császár 4, Zubai Sz., ILYÉS, Iváncsik G. 2. Cs: MIKLER (kapus), Laluska 1, Gulyás 3, Lékai 2, Ancsin 2, Schuch, PÉREZ 3, VAKERTI 5, Szöllősi Sz. 1. Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos
ALGÉRIA: Buszmal – Seih 3 (2), Daud, Kabase 1, SEHBUR 5, Zuaui, BERKUSZ 5. Cs: Kerbus, Benmeni (kapusok), Gaceb 3, Burise, Feradzs, Hamud 1, Dzsermuli. Szövetségi kapitány: Ahmed Kordelued
Az eredmény alakulása. 10. p.: 4–4. 19. p.: 8–6. 25. p.: 12–7. 50. p.: 23–13
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Mocsai Lajos: – A kellemetlen, agresszív stílusú ellenfelet azért tudtuk nagy különbséggel legyőzni, mert megtaláltuk a nyitott védekezés ellenszerét. A legfontosabb, hogy stabil a védekezésünk, és kapusaink jó formában védenek. Nem szabad túlértékelni a sikert.
Ahmed Kordelued: – A francia bajnokságban szereplő kilenc biztos kerettagunk nélkül érkeztünk a tíznapos edzőtáborozásra. A magyar válogatott elleni meccsen sokat tanultunk, amit az olimpiai selejtezőben szeretnénk hasznosítani.
Legfrissebb hírek

Piros Zsombor nyerte meg a luganói tenisztornát

Tenisz
16 perce

A második félidőben fordítva verte a Crystal Palace-t a Manchester United

Angol labdarúgás
24 perce

NB III: a Kaposvár rangadót nyert Nagykanizsán, az FTC II győzött Pakson

Labdarúgó NB II
25 perce

Rúgott gól nélkül maradt a Vasas; nem tudott kimászni a gödörből a Szeged – ez történt vasárnap az NB II-ben

Labdarúgó NB II
31 perce

Saját nevelésű kapusa bravúrjai akadályozták meg a Vasas győzelmét

Labdarúgó NB II
34 perce

Ismét 1–1-et játszott a Csíkszereda a Petrolullal

Minden más foci
36 perce

Tekvondó: érmes szezonindítás Calgaryban

Utánpótlássport
54 perce

NB I: Puskás Akadémia–Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik