Ez igen! Partizan Beograd-Szeged 0-2

Vágólapra másolva!
2011.10.23. 20:33
null
Skaliczki László először örülhetett az ősszel BL-mérkőzés után<br />(Fotó: Czerkl Gábor, archív)
Címkék
A Pick-Szeged 29–23-ra győzött a Partizan Beograd vendégeként, így negyedik mérkőzésén megszerezte első pontjait a férfi kézilabda Bajnokok Ligája D-csoportjában.

Az idei BL-küzdelmeket három vereséggel kezdő szegediek a leginkább verhető csoportellenfelükhöz látogattak, ám Ancsin Gábor, Rajko Prodanovics, Törő Szabolcs és Dusan Beocsanin sérülés miatt ezúttal sem lehetett ott a Tisza-parti csapatban.

A Versecen megrendezett mérkőzés elején nem úgy tűnt, hogy most szakad meg a Pick rossz sorozata, a hazaiak ugyanis gyorsan megléptek 5–1-re. Skaliczki László ki is kérte idejét, és hogy jól tette, az az első negyedóra végére világossá vált. Ekkor ugyanis már a Szeged vezetett 8–6-ra, leginkább Frantisek Sulc és Buday Dániel találatainak és Mikler Roland védéseinek köszönhetően.

Hozzájuk idővel felnőtt Lékai Máté és Zubai Szabolcs is, de a Prodanovicsot helyettesítő Nagy Norbert is fontos gólokkal vétette észre magát.

A mieink a labdaszerzések után igyekeztek azonnal megindulni előre, ennek eredményeképp többször is rendezetlen védelem ellen voltak eredményesek. A szerbek 9–15 után faragni tudtak hátrányukon, de a szünetben így is hárommal vezetett a Pick (13–16).

Ezt a különbséget a második játékrész elején is tartani tudta a Szeged, amely azonban ezután többször emberhátrányba került, ezt pedig a Partizan kihasználta, negyedórával a vége előtt 20–20-ra álltak a felek.

A vendégeket újabb kétperces kiállítások sújtották, az 50. percben pedig hosszú idő után újra a belgrádiaknál volt az előny (22–21).

Zubai rendkívül fontos gólt lőtt emberhátrányban, majd Lékai és Sulc is betalált, a Miklert váltó Tatai Péter pedig egyből felvette a ritmust, így kezdett eldőlni a meccs, mégpedig a Pick javára.

Sulc a véghajrában is tarthatatlannak bizonyult, vezérletével végül 29–23-as vendégsiker született. Szombaton a Szeged-Beton 9–8-ra nyert a Partizan Beograd otthonában a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában, így elmondható, hogy a csongrádi csapatok tökéletes hétvégét zártak a szerb klub ellen.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
D-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Partizan Beograd (szerb)–Pick-Szeged 23–29 (13–16)
Versec, 1000 néző. V: Sivak, Dvorsky (szlovákok)
PARTIZAN: Milics – KOSZTADINOVICS 7, Milinics, Mester 3, Radanovics, MANDICS 7, N. Ilics 3. Csere: Vaszilics (kapus), Maksics, Dimitrijevics, Milosevics 1, Babics 1, V. Ilics 1
SZEGED: MIKLER – Nagy N. 4, Lékai 3, Buday 4 (1), ZUBAI SZ. 5, SULC 9, VADKERTI A. 4. Csere: TATAI (kapus), Bajorhegyi, Czina, Pribanic
Az eredmény alakulása. 6. p.: 3–1. 9. p.: 5–4. 14. p.: 6–8. 19. p.: 7–12. 25. p.: 9–15. 37. p.: 15–19. 41. p.: 18–19. 45. p.: 20–20. 50. p.: 22–21. 57. p.: 22–27
Kiállítások: 10, ill. 16 perc
Hétméteresek: 0, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Alekszandar Brkovics: – Nagyon csalódott vagyok, mert nyerhető meccset buktunk el. Egyedül Mandics nyújtott elfogadható teljesítményt, a többiek adósak maradtak a jó játékkal. Nehéz helyzetbe kerültünk ezzel a vereséggel.
Skaliczki László: – Tudtuk, hogy a szerbek gyorsan játszanak, az átlövő-beálló kapcsolatot erőltetik, és ennek tudatában szerveztük meg a védelmünket. Nagy teher hárult a kapusainkra, szerencsére remek napot fogtak ki. A gyors lerohanásaink sikerültek, és gyakorolhattuk az emberhátrányos játékot is...
A csoport további mérkőzései: León (spanyol)–Kiel (német) 28–28 (12–15), Köbenhavn (dán)–Montpellier (francia) 31–29 (21–12)
C-CSOPORT, 4. FORDULÓ, VASÁRNAPI MÉRKŐZÉS
Cimos Koper (szlovén)–Hamburg (német) 23–24 (10–17)
A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. AG Köbenhavn (dán) 33


98–786
2.Montpellier (francia)
4 3

1
127–115
6
3. León (spanyol)42
11
130–125
5
4. THW Kiel (német) 3
1
11
89–783
5. PICK-SZEGED 4
1
3
110–1322
6. Partizan Beograd (szerb)
4


4
103–129
0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik