HIRDETÉS
HIRDETÉS
BÁLINT MÁTYÁS
BÁLINT MÁTYÁS
2017.12.28 15:03 Frissítve: 2017.12.28 17:15

Egyszerre lelkesítő és aggasztó – ilyen volt a magyar női kézilabda 2017-es éve

Beállítottság kérdése, hogyan értékeljük a 2017-es évet női kézilabdában: a világbajnokság sok kérdést hagyott nyitva, pedig amúgy nem volt rossz esztendő.

HIRDETÉS

 

Háfra Noémi (középen) bátran játszott a decemberi vb-n (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)

Csak az a vég! – csak azt tudnánk feledni!

 MOTIVÁLT ÉS ENERGIKUS – AZ ÉV JÁTÉKOSA
 

BÓDI BERNADETT, A GYŐR JOBBSZÉLSŐJE

– Az év legfrissebb emléke a világbajnokság. Milyen emlék?
– Nehéz kérdés. A csoportkörben jó meccseket játszottunk, hoztuk, amit kellett, kár, hogy a svédek elleni találkozóra nem sikerült összeállnunk. A nyolcaddöntőbeli vereség meg fájdalmas, de hát a későbbi aranyérmes franciáktól kaptunk ki – ilyen a lebonyolítás. Az nem jó érzés, hogy a tizenötödik helyre rangsoroltak minket, de közben meg a papírformát hoztuk, és összességében is jobb érzéseim vannak, mint az utóbbi időben egy-kétszer. Egyre jobban összeállunk, sokat fejlődtünk, és a hangulat is jó.

– Ön pedig a svédek elleni, kevésbé sikerült meccset leszámítva egyenletesen magas színvonalon játszott, ahogyan az egész évben is, na meg újból Bajnokok Ligája-győztes is lett. Ezért esett önre a választásunk.
– Köszönöm, a Bajnokok Ligája-győzelem valóban hatalmas élmény volt. Az egész idényben dolgoztunk érte, szinte hibátlanul kellett végigvinnünk a szezont, aztán a négyes döntő két napján kellett a csúcson lennünk – a fináléban meg valóban az év egyik legjobb meccsét játszottuk. Most már azért dolgozunk, hogy ismét eljussunk ugyanide, ez a következő cél.

– Tényleg sosem áll meg, akár a pályán.
– Alapjáraton pozitív beállítottságú vagyok, ha valami nem is sikerül, nem bánkódom sokáig, hiszen nem áll meg az élet. Mindig jönnek új feladatok, fel kell kelni és megint felvenni a munkásruhát.

– Ez a titka? Mindig dolgozik tovább, ezért képes egyenletes teljesítményre?
– Legalábbis törekszem rá, ám mi is emberek vagyunk, sportolók, vannak hullámvölgyeink és ellenfeleink is.

– Motiváltnak tűnik harmincegy esztendősen is.
– Annak is érzem magam. A regeneráció már lassabban megy, de fájdalmaim nincsenek, a munkát élvezem, és érettebb, tudatosabb is vagyok: nem számolgatom a statisztikát, arra koncentrálok, hogy amikor labdát kapok, a lehetőségeimből kihozzam a maximumot, és főleg a kulcspillanatokban, mondjuk a meccsek utolsó tíz percében tudjak segíteni a csapatnak.

Mert 2017 amúgy november közepéig nem volt kellemetlen a magyar női kézilabdázás számára. A Győr megnyerte a bajnokságot, de legalább annyi izgalom mentén, hogy a Ferencváros a Népligetben megszorongatta, a Magyar Kupát pedig emlékezetes döntő után, hétméterespárbajban el is hódította az FTC, szóval mindenki nyert valamit, és még az elkötelezetlen kézilabdabarátok is jól szórakoztak. Az ETO közben Bajnokok Ligája-győztes is lett, sérülésekkel küszködve, – a riválisoknak legyen mondva, de – tartalékosan, viszont kiválóan küzdve. A Kim Rasmussen vezette formálódó válogatott felkészülési mérkőzéseken remek védekezéssel, olykor kimondottan szép játékkal aratott vállalható győzelmeket korrekt (Horvátország, Norvégia B) és határozottan jó (Románia) ellenfelekkel szemben, s a négy kötelező tétmeccset is hozta, kijutva a decemberi vb-re és jó pozícióból várva a jövő évi Eb selejtezőinek folytatását is. (Bár a Szlovákia elleni vb-selejtező tét nélküli pozsonyi visszavágóján a lélekben már nyaraló csapat minden inspiráció nélküli döntetlenjét jobb feledni.)

Csak aztán eljött a november közepe. A közelítő végzetről előbb csupán az árulkodott, hogy harcban álló csapatainkat egytől egyig (illetve négyig) kizsűrizték az EHF-kupából még a csoportkör előtt. A rövidre szabott világbajnoki felkészülés aztán egyszerre volt lelkesítő és aggasztó: a norvégiai Möbelringen-kupán a mieink parádésan megszórták az oroszokat, 55 percig tartották a lépést a házigazdákkal és legyőzték Dél-Koreát, de közben Oroszország ellen atomjaira hullott az addig biztos védekezés (illetve az atomok legalább a helyükön végeznek valamiféle rezgő mozgást), a norvégok elleni utolsó öt percben egy jó döntést nem hozott magyar játékos a pályán, és a koreaiak legyőzéséhez is a görbiczi elszántság és akaraterő kellett. És bár ezek csak edzőmeccsek voltak irreleváns végeredményekkel, végül a világbajnokság is ugyanilyen lett: egyszerre lelkesítő és aggasztó.

Aki lelkesedni akar, mint egy szövetségi kapitány, találhat rá okot. Vitathatatlan, hogy a társaság mindhárom vereségét utóbb minimum az elődöntőig meg sem álló együttesektől szenvedte el (Franciaország arany-, Norvégia ezüstérmes, Svédország végül negyedik lett), s az is, hogy a norvégok elleni első félidő riadt ácsorgását és a franciák elleni nyolcaddöntő állórajtját leszámítva végig küzdött, hajtott, igyekezett a csapat, na meg hozta a meccseket, amelyeket hoznia illett (az argentinok, lengyelek és csehek elleni csoportmérkőzéseket), a történelmien gyér 15. helye pedig legalább annyira egy buta számítási rendszer, mint a saját teljesítményének eredménye, ráadásul foltokban valóban művelt szép dolgokat – csak nem eleget.

Mert aki aggódni akar, az is felteheti a maga jogos kérdéseit, ahogy a hazai szövetség elnöksége fel is tette. Miért ijedt meg a válogatott a kulcspillanatokban? Miért nem működött a visszarendeződés? Mi az a beállósjáték nevű varázstrükk, amellyel más csapatok oly eredményesen kísérleteznek? Mi történt a védekezéssel? Hová tartozik ez a magyar együttes a világban és hová tart? Miért nem volt esélye egyetlen bravúrra sem? Lesz esélye ilyesmire a későbbiekben? Kérdés kérdés hátán, és csupán hozzáállás kérdése, hogy az első tíz és fél vagy az utolsó másfél hónap alapján akarunk-e rájuk választ keresni.

Egy biztos: az utolsó másfél hónap kicsit megkeserítette az addigi időszak történéseinek ízét, márpedig a magyar női kézilabdázás minden évét az esztendő végi világverseny árazza be. Hogy aztán valójában mekkora a baj (ha van egyáltalán bármekkora), és hogy végső soron lelkesítő vagy aggasztó volt-e ez az év, azt 2018 végén, a franciaországi Eb eredményeit elnézve megmondjuk.

ELLOPTA A SHOW-T – AZ ÉV FELFEDEZETTJE

HÁFRA NOÉMI, A FERENCVÁROS ÁTLÖVŐJE

Jó két évvel ezelőtt, a szokásos idénybeharangozó összeállításunk készítésekor volt egy kósza gondolatunk, hogy a Ferencváros (akkor még) 16 éves (akkor még) irányítóját, Háfra Noémit jósoljuk a következő évadban a felnőttek közé is berobbanó tehetségnek. Remekelt a korosztályos bajnokságokban és elboldogult a felnőttek közt is: nem kapott sok lehetőséget, de olyankor mindig történt valami a pályán, plusz magabiztosan lőtte be a maga labdáját a Győr elleni – utóbb megnyert – 2015-ös bajnoki döntő hetespárbajában, szóval látszott, van benne fantázia.

Kellett rá várni két évet, hogy így legyen, ámhogy érdemes volt, az biztos. Háfra Noémi ősszel ugyanis ellopta a show-t. Kim Rasmussen kapitány már akkor is szemezett vele, amikor még úgy volt, a közben átlövővé átkupálódott tehetség az MTK-ban kezdi meg ezt az idényt is, de aztán az FTC elveszítette Zácsik Szandrát, és visszahívta Háfrát. Ő pedig kis kezdeti megilletődöttség után remekül megtalálta a helyét: a bajnokságban a klub hatodik legjobb akciógóllövője, és még a tizenkilencedik születésnapja előtt bemutatkozhatott a válogatottban is Koszovó ellen. Aztán a bővebb, majd az egyre szűkülő világbajnoki keretben is ott találta magát. Első világversenyén pedig ha nem is lobbantotta lángra a világot, bőven a jobban teljesítő kerettagok közé tartozott. Gólokat lőtt, heteseket harcolt ki, olykor a vakmerőségig bátran kézilabdázott.


AZ ÉV MÉRKŐZÉSE

GYŐRI AUDI ETO KC–ZSRK VARDAR SZKOPJE (Bajnokok Ligája, döntő, Budapest, 2017. május 7.)

Egy évvel korábban is Bajnokok Ligája-döntőt játszott a Győr a Papp László Budapest Sportarénában, és egy évvel korábban is úgy torkollt hosszabbításba a találkozó, hogy addig szinte végig az ETO vezetett. Az idei finálé annyival volt különb, hogy a rendes játékidő végén az ellenfél, a macedón ZSRK Vardar Szkopje még a győzelemért is támadhatott, (Tomori Zsuzsanna utolsó faultja aranyat ért), illetve hogy a hosszabbításban viszont gyorsan háromgólos előnybe került a Győr, és ezt már nem is engedte ki a kezéből – a magyar csapat 31–30-ra győzött, ezzel hat év alatt az ötödik BL-döntőjén a harmadik győzelmét aratta.

 AZ ÉV CSALÓDÁSA

AZ EHF-KUPA, AHONNAN MÁR KI IS ESTEK A MAGYAROK

Volt egy pillanat, amikor őszinte lelkesedésünkben azzal számoltunk, hogy akár négy magyar csapat is lehet a női EHF-kupa tizenhatos csoportkörében: az Érd a francia Issy Paris Hand ellen tízgólos előnnyel várta a visszavágót a főtáblára jutásért, a Dunaújváros csak eggyel kapott ki a dán éllovas Köbenhavn otthonában, a Vác a török Kastamonu ellen a világ legijedtebb játékával is csak kétgólos hátrányt szedett össze hazai pályán, és egy kis bravúrral a Debrecen is fordíthatott volna otthon mínusz ötről a román Craiova ellen. Ehhez képest az Érd alig felfogható tizenegy gólos vereséggel potyogott ki Párizsban, az Újváros nem tudta megismételni a koppenhágai játékát, a Vác fiataljait a külső-belső nyomás roppantotta össze Törökországban, a Lokinak pedig nem volt valós esélye fordítani a románok ellen – és hirtelen a négyből egyetlen árva magyar csapat sem maradt.


AZ ÉV VÉDÉSE

SZIKORA MELINDA az FTC–Győr Magyar Kupa-döntő hétméterespárbajának végén (2017. április 2.)

Lehet, hogy egyszerűbb lenne ezt a rovatot simán csak odaadni Szikora Melindának: tavaly után idén is ő vitte el az év védését, méghozzá egy olyan mozdulattal, amely Magyar Kupa-győzelmet ért a Ferencvárosnak, megszakítva a Győr 12 éven át tartó sorozatát. Mindezt a hétméterespárbaj utolsó lövésénél. „Láttam, hogy Eduarda Amorim máshogy tartja a kezét, szóval nem a jobb alsóba fog jönni a labda, ahová vártam, és már csak annyit tudtam csinálni, hogy kicsit fordítottam a törzsemen, és leengedtem a bal kezem" – emlékezett vissza az elmondva egyszerűnek tűnő, valójában egy másodperc törtrésze alatt felismert helyzetre és tökéletesen végrehajtott mozdulatra, amely után a kezében elakadt a labda, a Ferencváros pedig megnyerte a kupát.

AZ ÉV BÚCSÚJA

GÖRBICZ ANITA VISSZAVONUL A VÁLOGATOTTSÁGTÓL

Bizonyos dolgok csak úgy, elkerülhetetlenül megtörténnek, tetszik, nem tetszik – a szakág elmúlt húsz évének legnagyobb alakja is így köszönt le a válogatott karrierről, csak úgy, elkerülhetetlenül. Tudta, hogy a decemberi világbajnokság az utolsó világversenye, úgyhogy kettőzött erővel akart, küzdött, igyekezett, aztán mikor ő sem tudta megmenteni a csapatot a franciák elleni nyolcaddöntős kieséstől, csalódottan, egy soha véget nem érő doppingvizsgálat után kimerülten nem volt ereje magában tartani tovább a rossz hírt. A legünnepélyesebb búcsúztatás jár majd ki neki.

 
HIRDETÉS

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

HIRDETÉS
2018.07.18 22:38:28

Kézilabda BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. Most, hogy valamelyest csitulnak a labdarúgó-vb keltette hullámok, itt az ideje, hogy méltassunk egy magyar csapatot, amely az előző hétvégén ugyancsak világbajnoki döntőt vívott. Igaz, nem futballban, hanem női kézilabdában.

2018.07.16 08:23:08

Kézilabda PAPP BÁLINT, VINCZE SZABOLCS

A magyar kézilabda-társadalom imádja az új aranycsapatot, a vb-győztes női juniorválogatottat.

2018.07.14 15:57:55

Kézilabda BORBÉLY LÁSZLÓ

A szünetben még 12–10-re a norvégok vezettek, végül hattal nyertek Háfráék.

2018.07.13 15:35:59

Kézilabda nemzetisport.hu

Az ellenfél a 20. perc után csak futott az eredmény után. Norvégiával játszunk szombaton 20 órától.

2018.07.11 15:08:47

Kézilabda HARMATH ÁKOS

Az első félidő végét elrontotta a magyar csapat, de a szünet után ellenállhatatlanul játszva átrohant a románokon.

HIRDETÉS
HIRDETÉS