Dupla ünnep Veszprémben: bajnok az MKB

Vágólapra másolva!
2010.05.23. 13:49
null
Érthető a veszprémi játékosok öröme: hazai pályán lettek ismét bajnokok
Címkék
A férfi kézilabda NB I döntőjének harmadik mérkőzése is a címvédő MKB Veszprém győzelmét hozta: Mocsai Lajos együttese hazai pályán magabiztosan múlta felül 40–28-ra a trónkövetelő Szegedet, és ezzel 3–0-ra megnyerte a párharcot. A Veszprém összességében a tizennyolcadik bajnoki címét szerezte meg, és így a hazai szurkolók pünkösdvasárnap egyben kedvenceik sikerét is ünnepelhették. 
NAGY KORNÉL A VESZPRÉMÉ
A Dunaferrt elhagyó Nagy Kornél a következő szezontól az MKB Veszprém játékosa lesz.
A válogatott kézilabdázó egy plusz egy évre írt alá új együtteséhez. A veszprémi vezetők nem árulták el, hogy kinek a helyére érkezik, ám azt elismerték, hogy Zsarko Sesumnak több ajánlata is van Németországból.

A mérkőzés előtt úgy nézett ki, sima 3–0-val letudhatja a bajnoki döntőt a Veszprém, amennyiben hazai pályán másodszor is felülmúlja a Szegedet a fináléban. Az első veszprémi találkozó magabiztos MKB-győzelmet hozott, Szegeden viszont egy kiélezett meccsen, a végjátékban tudta csak a maga javára fordítani a mérkőzést Mocsai Lajos együttese.

A kezdődobást a közelben, Balatonfűzfőn edzőtáborozó olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok úszó, Cseh László végezte el.

A mai találkozón idegesen és sok hibával kezdett a Veszprém, így az első percekben a Szeged vezetett. Érdekes volt látni, hogy a több átlövőjét (Milorad Krivokapics és Katzirz Dávid) sérülés miatt nélkülöző Pickben egyszerre volt a pályán Herbert és Zubai.

Zvizej ott folytatta, ahol az eddigi mérkőzéseken abbahagyta, ismét ő bizonyult csapata legeredményesebb játékosának. 4–3-as vendégelőny után öt gólt dobott a Veszprém, ezzel pedig átvette az irányítást. A Szegednek volt még egy feltámadása, amellyel feljött egy találatra, de ezután nem bírta tartani a lépést a hazaiakkal, és a szünetre már tíz gól volt a két csapat között a különbség. A két kapusteljesítmény sem volt mérhető egymáshoz, Perics sokkal hatékonyabbnak bizonyult a gólvonalon.

MÁR 18 ELSŐSÉGNÉL TART A VESZPRÉM
A Veszprém bajnoki címei: 1985, 1986, 1992, 1993, 1994, 1995, 1997, 1998, 1999, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2008, 2009, 2010

A szünet után sem lett szorosabb a meccs, sőt a látogatók talán még akkora ellenállást sem tudtak kifejteni, mint az első játékrészben. A találkozó már inkább hasonlított egy gálamérkőzésre, mint bajnoki fináléra. Az utolsó negyed órára beállt Fazekas is a kapuba, a veszprémiek pedig sorra vezették a látványos támadásokat.

A vége 40–28 lett az MKB-nak, amely így hibátlan teljesítménnyel nyerte meg a finálét,  és összességében a tizennyolcadik bajnoki címét szerezte meg.

 FÉRFI KÉZILABDA NB I
DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
MKB Veszprém–Pick-Szeged 40–28 (22–12)
Veszprém, 5000 néző. V: Kékes Cs., Kékes P.
Veszprém: PERICS – Iváncsik T. 3, SULIC 6, Lapcsevics 1, LUSNYIKOV, TERZIC 6 (1), IVÁNCSIK G. 5. Csere: Fazekas (kapus), Eklemovics 3, VUJIN 6 (1), Pérez 3, Vilovszki 3, Sesum 3, Gulyás 1 
Szeged: Marjanac – Stranovsky 2, Andjelkovics 3, Zubai 2, Herbert 3, Oszmajics 4, ZVIZEJ 8 (1). Csere: Liszkai (kapus), Nenadics 2, Lele 1 (1), Vadkerti, Vancsics 2, Simon 1 
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–0 a Veszprém javára 
Az MKB Veszprém KC bajnokcsapata: Andorka Gábor, Eklemovics Nikola, Fazekas Nándor, Gulyás Péter, Iváncsik Gergő, Iváncsik Tamás, David Korazija, Ivan Lapcsevics, Jevgenyij Lusnyikov, Milan Mirkovics, Pérez Carlos, Dejan Perics, Zsarko Sesum, Renato Sulic, Mirsad Terzic, Uros Vilovszki, Marko Vujin. Edző: Mocsai Lajos 
Az eredmény alakulása. 3. p.: 1–2. 7. p.: 3–4. 11. p.: 8–4. 16. p.: 10–9. 25. p.: 17–10. 28. p.: 21–11. 52. p.: 38–21
Kiállítások: 10, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/2 
MESTERMÉRLEG
Mocsai Lajos, a Veszprém edzője: – Az első félidőben mutatott játékunkkal majdnem minden tekintetben elégedett lehettem. Az első tíz perc bizonytalankodása, lassúskodása után lehengereltük a Szegedet. Motiválta csapatomat a bizonyítási vágy, miután a döntő  második, szegedi mérkőzésén csak szoros hajrában tudtunk győzni. A második félidőben már könnyebb dolgunk volt, ekkor azok a játékosaink is támadhattak, akik egyébként védőspecialistaként tettek sokat ebben az évadban is a csapatért. A bajnokságban két éve veretlenek vagyunk, erre mindannyian büszkék lehetünk. Mostantól a válogatottban ránk váró feladatok kerülnek előtérbe.
Dragan Djukics, a Szeged edzője: – Büszkén tekintek csapatomra, mert elégedett vagyok az évadban nyújtott összteljesítményével. Mégis szomorkodom, mert utolsó alkalommal ültem a szegedi kispadon. Pedig szorgosan dolgoztam, ezért bátran terveztem hosszabb távra a remek, jobb sorsra érdemes együttessel. Amikor 2003-ban két év után felálltam, tudtam, ide még visszatérek. Most azt gondolom, nem jövök többé, mert az új vezetők nem engem akarnak. 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik