A BL-ben is megy: az FTC nagy verést mért a Volgográdra

Vágólapra másolva!
2012.10.14. 13:58
null
Vérten és Szucsánszki sokat tehet a Fradi győzelméért (Fotó: blikk.hu, archív)
Címkék
A Ferencváros is megkezdte szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligájában. Az első ellenfél a régi ismerős orosz Dinamo Volgográd volt, amely egyáltalán nem tudta megszorítani Elek Gábor együttesét. A zöld-fehérek villámrajtot vettek, a Dinamo lassan szétesett, már a félidőben 14 góllal ment a Fradi. A vendégeknél a cserék is tartották a különbséget, az FTC végül 37–21-es, kiütéses sikerrel kezdte a csoportkört.

A zöld-fehérek teljes csapattal utaztak el péntek délelőtt a Volga-parti városba, miután Zácsik Szandrát jelenleg nem hátráltatja krónikus vállsérülése, Vérten Orsolya is kiheverte a Nagymihály elleni selejtezőn összeszedett sérülését, illetve Szamoránsky Piroska és a spanyol Nerea Pena is egyre jobban terhelhető súlyos térdsérülése után.

Nagyon jól kezdett a Fradi, Zácsik, Szucsánszki és Szamoránsky góljával három perc alatt 3–0-ra ment a magyar csapat. Abramovics többször is jól állta az orosz lövések útját, gyors indulásból pedig tovább nőtt az előny. (5. perc, 0–5)

Tomori átlövése után kénytelen volt a Volgográd edzője időt kérni. A tanácsok látszólag nem használtak, Tomori bombája, és Vérten balról szerzett gólja után már minden ferencvárosi mezőnyjátékos feliratkozott az eredményjelzőre. 8–0 után született az első orosz találat.

STATISZTIKA
Volgográd FTC
21/48 (43.7 %) Gól/lövés 37/50 (74 %)
13/50 (26 %) Védés/lövés 27/48 (56,3 %)
2/3 (66.6 %) Gól/indítás 4/5 (80 %)
2/6 (33.3 %) Gól/szél 4/8 (50 %)
8/26 (30.8 %) Gól/átlövés 11/18 (61.1 %)
3/4 (75 %) Gól/beálló 5/5 (100 %)
2/5 (40 %) Gól/betörés 8/9 (88,8 %)
17 Technikai hiba 15
4/4 (100 %) Gól/hétméteres 5/6 (83.3 %)
10 Kiállítás (perc) 8

Ezután emberelőnybe került az FTC, amelyet sikerült kihasználni, majd már egyenlő létszámnál kialakult a tízgólos fór (13. perc, 1–11). Az oroszok támadásainál sokszor a kapuig sem jutott el a labda, egyedül Dmitrijeva próbálkozott néha eredményesen, míg a Fradinál Tomori termelte a gólokat

Tavaly a KEK elődöntőjében találkozott a két csapat, akkor Elek Gábor együttese idegenben is sokáig vezetett a sorozatban negyedik orosz bajnoki címét megszerző csapat ellen, és csak a hajrában engedett ki, amikor már eldőlt a párharc, ezúttal reméljük, erre nem fog sor kerülni.

Az elbizonytalanodó orosz lövéseket könnyedén hárította Abramovics, ellenben a túloldalon elvétve tudták csak megakadályozni a népligetieket a gólszerzésben. Az oroszok ráadásul még el is cserélték magukat, a 20. percre már 13-mal ment a Fradi (5–18).

A szünethez közeledve valamelyest kiegyenlítettebbé vált a játék, de ez csak ahhoz volt elég, hogy ne nőjön tovább a különbség. A zöld-fehérek emberhátrányban is betaláltak, a félidőben 23–9-re vezettek.

Álomszerű kezdés, hasonló folytatás, a Fradi az első félidőben a játék minden elemében felülmúlta az oroszokat, akik csak szenvedtek, és elvétve tudtak túljárni Abramovics eszén.

Tomori nyolcat hintett az oroszoknak
Tomori nyolcat hintett az oroszoknak

A második játékrészben Nerea Pena és Szekerczés Luca is kezdett támadásban, de több pontatlanság csúszott a játékba, így az oroszok sorozatban három gólt szerezve zárkóztak. A spanyol légiós hetesből elért találata törte meg a hazaiak lendületét.

A kapuban Pastrovics Melinda váltotta Abramovicsot, és a több hiba ellenére a cserékkel is tartotta a különbséget a magyar csapat (41. perc: 15–29) Hmirova megszórta a Fradit, de különben csendesen csordogált a mérkőzés.

A hazai szurkolók némán figyelték, ahogy a Volgográd küszködik, közben Szekerczés is megszerezte hetesből az első BL-gólját, míg a visszaálló Tomori ott folytatta, ahol abbahagyta (51. perc: 19–34). A Fradiban mindenki lehetőséghez jutott,de ez nem látszódott meg az eredményen.

Az FTC végül 37–21-es demoralizáló győzelemmel kezdte a csoportkört. Úgy tűnik, igaza lehet Grit Juracknak, aki a C-csoport favoritjának nevezte az FTC-t. Ezt még korai megítélni, mindenesetre nagy lépést tett a magyar csapat a továbbjutás felé. Egy hét múlva nehezebb meccsre van kilátás, akkor a norvég Larvik érkezik Dabasra.

NŐI KÉZILABDA BL
C-CSOPORT, 1. FORDULÓ
DINAMO VOLGOGRÁD (OROSZ)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 21–37 (9–23)
Volgográd, 1200 néző. V: Florescu, Duta (románok)
VOLGOGRÁD: Fomina – Jacenko, Sztyepanova, HMIROVA 6, Makejeva 1, Pidpalova, Avgyekova. Csere: Tyimosenkova (kapus), Milova, Dmitrijeva 3, Grebenkina 4, Vegyjohina 4 (4), Goncsarova 1, Danysina 2, Csernova, Divak.
FTC: ABRAMOVICS – Kovacsicz 4, TOMORI 8, SZUCSÁNSZKI 6, SZAMORÁNSKY P. 3, Zácsik 1, Vérten 4. Csere: Pastrovics (kapus), CIFRA 2, Such, Pena 6 (4), Szekerczés 1 (1), Deáki, Szarka A. 2.
Az eredmény alakulása. 8. p.: 0–8. 12. p.: 1–11. 18. p.: 3–15. 24. p.: 6–20. 33. p.: 12–23. 41. p.: 14–29. 47. p.: 18–31. 57. p.: 20–37.
Kiállítások: 10, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 6/5
TEGNAP JÁTSZOTTÁK
Larvik (norvég)–Sävehof (svéd) 39–31 (21–13)
AZ ÁLLÁS
M GY D V L–K Gk P
1. FERENCVÁROS 1 1 37–21 +16 2
2. Larvik (norvég) 1 1 39–31 +8 2
3. Sävehof (svéd) 1 1 31–39 –8 0
4. Dinamo Volgográd (orosz) 1 1 21–37 –16 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik