A Szeged Minszkben is simán kikapott

Vágólapra másolva!
2012.10.18. 17:26
null
A Dinamo Minszk szurkolói először örülhettek győzelemnek a mostani BL-idényben (Fotó: dinamohandball.by)
Néhány nappal a Berlin elleni hazai vereség után a Pick-Szeged 29–24-re kikapott a Dinamo Minszk otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája D-csoportjának 4. fordulójában. A magyar csapat már az első félidő végén 17–10-es hátrányban volt, és bár a második játékrészben három gólra is felzárkózott, végül nem tudta megakadályozni a fehérorosz együttes első győzelmét.

A Szeged vasárnap bő egy félidőn át tudta tartani a BL-negyedik német Füchse Berlint, most pedig a roppant kellemetlen stílusban játszó Dinamo Minszkhez látogat. A fehérorosz együttes otthon döntetlent ért el a horvát CO Zagrebbal, amely a nyitó körben legyőzte a Tisza-parti gárdát, az előző fordulóban pedig csupán minimális különbségű vereséget szenvedett Barcelonában, úgy, hogy 12 perccel a vége előtt még hat góllal vezetett.

Skaliczki László gárdája szerda délután megérkezett az eső áztatta Minszkbe, és a repülőtéren – a delmagyar.hu beszámolója szerint – kellemetlen fogadtatás várta. Itt derült ki, hogy hiába van a szegedieknek nemzetközi biztosításuk, az országba belépéskor kötelező egy másik biztosítást is – fejenként két eurósat – kötni. Csaknem egy órán át tartott ez a procedúra, és a csapat utána foglalhatta el szállását.

A MÉRKŐZÉS

1-5. perc: Szegedi támadással és Rajko Prodanovics góljával kezdődött a mérkőzés. Támadásban ezúttal is Balogh Zsolt kezdett a magyar csapatban a jobbátlövő posztján, a kapuban pedig Tatai Péter. Az első két hazai támadás Szerhij Onufrijenko góljaival zárult, majd az első sikertelen szegedi attak után lerohanásból szerezte meg először a vezetést a Minszk. 3–2

6-10. perc: Balogh ezúttal nem nyitott olyan jól, mint a Berlin ellen, egy sikertelen lövést követően belemenést fújtak ellene, a kettő között Onufrijenko harmadszor is betalált. Ezt megelégelve Skaliczki László változtatott a védekezésen, támadásban pedig Ancsin Gábor váltotta Baloghot. Alen Blazevic és Zubai Szabolcs góljával 4–2-ről sikerült egyenlíteni, Gyenyisz Rutenka (a barcelonai Siarhei Rutenka öccse) azonban egy az egyben megverte Jonas Larholmot, majd Dmitro Doroscsuk volt eredményes lerohanásból. 6–4

11-15. perc: A Barcelonában parádézó Vagyim Bogdanov egymás után védte a szegedi lövéséket, az egyik ilyen után Rutenka vette be ismét Tatai kapuját, Skaliczki László 7–4-nél időt kért. A folytatásban Buday Dániel játszotta meg jól kétszer is Zubait, az elsőből gól született, a másodikat hétméteres követte, amelyet Prodanovics kihagyott. A montenegrói válogatott Vasko Sevaljevics első találatával ismét háromra nőtt a különbség (8–5), Tatai helyére Mikler Roland állt be, akit Pavel Atman egyből felavatott. Ancsin kis szerencsével betalált, így az első negyedóra 9–6-tal zárult.

16-20. perc: Az első fehérorosz hetest Atman értékesítette, a másodikat pedig Sevaljevics. 11–6 A hazaiak nyitott védekezésével nagyon megszenved a Pick, Rutenka gyors indulás után már hatra növelte csapata előnyét. 12–6 Blazevic létfontosságú gólt lőtt emberhátrányban, ennek letelte után pedig Atmannak kellett leülnie két percre. A második szegedi büntetőhöz Buday állt oda, és hidegvérrel belőtte, újra „csak” négy volt közte. 12–8

21-25. perc: A szegedi emberelőnyből hátra lévő másfél percet 2–1-re a Dinamo nyerte. 14–9 Zubai Szabolcs remekül dolgozik a hazai falban, a 22. perc végén már negyedszer volt eredményes. A védekezés azonban csak nem akar összeállni – főleg, amikor nincs lehetőség a cserére –, Sevaljevics előbb közelről lőtt át, majd hétméteresből lövőcsel nélkül talált be. 16–10

26-30. perc: Támadásban is teljesen szétesett a Pick, nem jár a labda, a lövések nem „ülnek”. A 28. percben 17–10-nél időt kért a hazaiak vezetőedzője. Mikler védése után a meginduló Zubaival hárman futottak vissza, le is halászták a labdát. A Pick egymás után négy fehérorosz támadást is megúszott, ám a félidő utolsó nyolc percében nem tudott a kapuba találni, így a szünetben 17–10-re vezet a Dinamo.

31-35. perc: Ancsin és Balogh is a pályán a folytatásban, utóbbi góllal kezdett. Atman simán áthúzta magát Pribanicon, akit két percre kiküldtek, a büntetőt pedig Sevaljevics nem hibázta el. 18–11 Sulc támadásban elalszik, kiütik kezéből a labdát, a lerohanás után pedig először nyolcgólos a Tisza-partiak hátránya. 19–11 Türelmesen szövögetett támadás végén Pribanic beállóból lő gólt. 19–13

36-40. perc: Beindult a gólgyártás, de sajnos mindkét oldalon, így a különbség nem csökkent. 22–15 Onufrijenko a második játékrész elejét is jól kapta el, hét méterről lőtte át a passzív szegedi falat, erre Larholm válaszolt, aki az első gólját jegyezte, a Dinamótól pedig kiküldtek egy embert. 23–16

41-45. perc: Az emberfór sem segít, Sulc helyzet nélkül mellé durrantott. Jól védekeznek a minszkiek, Ivan Bruka kicsit durván is, Ancsin arcon vágásáért kiküldték két percre. Larholm gyorsan gólra váltja az emberelőnyt., majd ezt teszi Pribanic is. 23–18

46-50. perc: Megtorpantak a hazaiak, Blazevic révén négyre csökkent a hátrány (23–19), időt kért a mesterük. Mikler elkapta a fonalat, Ancsin azonban fölé lőtt. A román játékvezetők megint kiküldték a túlbuzgó Brukát, Marinko Kekezovics pedig mínusz háromra hozta fel a Szegedet. 23–20 A tízperces minszki gólcsendet Makszim Babicsev törte meg, majd egy szerencsés vendéggól után Balogh jut a kiállítás sorsára. Oleg Szkopincev a szélről lőtt gólt. 25–21

51-55. perc: Skaliczki időkérése után Vadkerti emberhátrányban szépen játszotta meg Larholmot, aki azonban nagy helyzetben kapufát lőtt. Rutenka bezzeg gólt, ezzel ismét megléptek a fehéroroszok. 26–21 Kiegészült a Pick, Larholm pedig hétméteresből köszönt be. 26–22 Mikler nagy védése után Kekezovics még a kapufát találta el, a következő támadást viszont Larholm góllal zárta. 26–23

56-60. perc: Megállt a hazaiak tudománya, de újabb könnyelmű megoldás következett a szegediek részéről – ezúttal Vadkertitől –, Sevaljevics hetesét pedig nem védte Tatai, ráadásul Czinát is kiállították 27–23 Prodanovics szinte azonnal válaszolt, de Atman lövése becsúszott. Skaliczki 28–24-nél az 58. percben időt kért. Ez sem használt sajnos, Balogh lövése nem talál kaput, Sevaljevics pedig sokadik büntetőjével eldönti a mérkőzést. 29–24

A montenegrói játékos utolsó hetesét védte Mikler, így a vége ötgólos, 29–24-es szegedi vereség.

ZUBAI: BENNÜNK VAN MÉG A TOVÁBBJUTÁS!
FÉRFI KÉZILABDA BL
D-CSOPORT, 4. FORDULÓ

DINAMO MINSZK (FEHÉROROSZ)–PICK-SZEGED 29–24 (17–10)

Minszk, 3250 néző. Vezette: Dinu, Din (románok)
MINSZK: BOGDANOV – Gy. Rutenka 3, Sztecjura 1, Bruvka 2, Atman 3 (1), Babicsev 3,
Doroscsuk 2. Csere: Mijatovics (kapus), ONUFRIJENKO 5, Nyikulenkov, SEVALJEVICS 9 (6), Szkopincev 1
SZEGED: Tatai – Prodanovics 2, Balogh Zs. 2, Larholm 4 (1), ZUBAI 4, Sulc 1, VADKERTI 1. Csere: Mikler (kapus), Czina, Ancsin 2, Blazevic 3, Buday 1 (1), Kekezovics 2, Pribanic 2
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 8/7, ill. 3/2
Az eredmény alakulása. 2. perc: 1–2. 6. p.: 4–2. 9. p.: 4–4. 15. p.: 9–5. 23. p.: 13–9. 34. p.: 19–12. 39. p.: 23–15. 49. p.: 23–20. 55. p.: 26–23

MESTERMÉRLEG

SZERGIJ BEBESKO, a Minszk edzője: – Tudtuk, hogy kemény meccs lesz, de szerencsére remek iramban kezdtük a találkozót, és a lendület az első félidőben meg is maradt. Izgalmasan alakult a hajrá, ekkor a Szeged megmutatta, hogy jelentős nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik. Szerencsére a hajrá is a miénk volt, és fontos győzelmet arattunk.
SKALICZKI LÁSZLÓ, a Szeged edzője: – Az első félidőben a hazai csapat védekezése, kapusteljesítménye megadta az alaphangot, és teljesen elbizonytalanított bennünket. A második félidőben már jobb produkciót nyújtottunk, de nem volt szerencsénk, négy olyan kapufát lőttünk, amelyek után kifelé pattant a labda – pedig volt sanszunk utolérni a Minszket. Érdekes meccs volt, csapatom a jó és a rossz arcát is megmutatta.
A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona (spanyol) 3 3 92–70 +22 6
2. Füchse Berlin (német) 4 3 1 112–108 +4 6
3. CO Zagreb (horvát) 3 1 1 1 84–82 +2 3
4. Dinamo Minszk (fehérorosz) 4 1 1 2 105–105 0 3
5. PICK-SZEGED 4 1 3 103–117 –14 2
6. Schaffhausen (svájci) 4 1 3 107–121 –14 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik