Debreceni győzelmével nyolcadszor bajnok az ETO

Vágólapra másolva!
2011.05.14. 12:46
null
A szokásos örömkép: a győri lányok bajnoki címet ünnepelhetnek (Fotó: Korponai Tamás)
Címkék
A Győri Audi ETO KC a női kézilabda NB I döntőjének második mérkőzésén izgalmas csatában 28–25-re nyert Debrecenben, s ezzel megvédte a bajnoki címét. A győriek történetük során nyolcadszor, sorozatban pedig negyedszer szereztek aranyérmet a magyar élvonalban.

Rögtön egy olyan jelenettel kezdődött a találkozó, amely akár kulcsmomentum is lehetett volna a folytatásban: a tegnap születésnapját ünneplő Görbicz Anita ütközött Bogdanovics Annamáriával, és ennek következtében előbbinek cserét kellett kérnie.

Az ETO első hetesét így aztán az irányító helyett Aurelia Bradeanu végezte el, pontosan, majd Katarina Mravíková növelte kétgólosra az előnyt. Mörtel Renáta szintén büntetőből szerezte meg a Loki első gólját, de Bradeanu hetesből ismét gyorsan válaszolt. Kovacsics Anikó kiállítását aránylag olcsón, Csáki Viktória góljával „megúszta” az ETO, ám a szélső második, teljes létszámnál szerzett találata már a hajdúságiak egyenlítését jelentette. 3–3

A 10. perc után felgyorsultak az események, beindult a gólgyár, és Kovacsics Anikó, Vérten Orsolya, majd Bognár Barbara is belőtte az első gólját, míg Eduarda Amorim bombagóllal hívta fel magára a figyelmet, mielőtt kétkezes lökéséért kiállították. 4–6

Bogdanovics találatára Mravíková válaszolt emberhátrányból, majd Csáki volt eredményes ugyancsak a szélről. Vérten – talán Konkoly Csaba szidásának hatására – egy az egyben aktivizálta magát, és akciója sikerrel járt: gólt szerzett, sőt Csákit kiállították róla. 6–8

Mayer Szabina alakította először háromgólosra a különbséget, míg Mörtel ugyan tartotta a hazaiakat, de Ana Gros is meg tudta lepni Kiss Évát.

Köstner Vilmos a 19. percben időt kért, hogy megakadályozza a differencia növekedését. Aztán hosszú gólcsend után Bulath Anita volt az, aki kilenc méterről betalált, majd Gros kapufáját követően Bognár hozta vissza egy találatra a DVSC-t. 9–10

A győrieket Bradeanu hetese mozdította el a tíz gólról, viszont a túloldalon Bognár is harmadszor talált be (akcióból!), aminek következtében Konkoly Csaba le is cserélte Pálinger Katalint. Bradeanu megmutatta, hogy nemcsak a hetesvonalról tud gólt dobni, átlövése védhetetlen volt, majd Amorim ismételte meg a mutatványát, amire Juhász Gabriella felelt góllal. 11–13

AZ EDDIGI BAJNOKOK
15x Vasas
11x FTC
9x Bp. Spartacus
8x Győri ETO
5x Dunaferr
3x Debrecen, Csepel
2x Építők
1x VM Fűszért, Miskolc, Bakony Vegyész, Hargita KC

A debreceniek kinyitották a védekezésüket, Amorimot viszont csak szabálytalanul tudták megállítani, Borbás Rita kapott kiállítást, majd Bradeanu góllal büntetett. Kovacsics Anikó azt az amatőr hibát is kihasználta, hogy a piros-fehérek elcserélték magukat, Mravíková pedig már négygólosra növelte az előnyt. 12–16

A Loki leghatékonyabb fegyverének, Bognárnak a találatára ismét Bradeanu válaszolt hetesből. Juhász Gabriella hiába talált a kapuba, a győrieké maradt a labda, sőt Konkoly Csaba időt kért, míg Bogdanovics Annamáriát sérülés miatt kellett levinni a pályáról. Hornyák Ágnes a lehető legjobbkor talált be győri szempontból, így néhány pillanattal a szünetet jelző dudaszó előtt alakult ki az addigi legnagyobb különbség. 13–18

A második játékrész első gólja is a győriektől érkezett (Mayer), miközben a Loki játékába Dakos Noémi vitt újat. Győri részről Gros és Kovacsics is védhetőnek tűnő gólt szerzett, odaát meg a Debrecenből Juhász gyors indulást követően, Mörtel pedig két hetesből is betalált. 17–21

Folytatódott a „felzárkózási hadművelet” Juhász, majd Bognár révén, sőt 21–20-as vendégvezetésnél Konkoly Csaba időt is kért, hogy megakadályozza az egyenlítést. Vérten mozdította el a csapatokat a percekre megszilárduló 21–20-ről, a DVSC-nek pedig szerencséje sem volt, Bognár és Kazai Anita labdája ugyanis egyaránt a kapufáról pattant ki. 20–22

Szabó Valéria néhány perc pihenő után góllal tért vissza, Slakta Petra viszont eladta a labdát, amit Vérten használt ki. Bulath elhajlásból vette be a kaput, majd vele szemben harcolt ki hetest Gros, ám Kiss Éva kirúgta Bradeanu labdáját, így Bulath újabb bombája egyenlítést ért. 23–23

Kiss Éva nagyon belelendült: Amorim ziccerét, majd Bradeanu büntetőjét is hárította, azonban Pálinger is védéssel tért vissza Katrine Lunde Haraldsen helyére a kapuba, majd szintén fogott egy hetest Mörtellel szemben. Az átlövőnek a következő támadásnál is rosszul sült el a keze, Amoriméval ellentétben. 23–24

Szabó Valériát fontos pillanatban állították ki, Vérten pedig a szélről nem hibázott. Köstner Vilmos öt perccel a vége előtt időt kért, Vérten azonban ezután is betalált, aztán Bradeanu és Orbán Adrienn végleg eldöntötte a döntő kérdését. 23–28

Bulath és Hornyák Dóra ugyan betalált a hajrában, ám ez már nem változtatott a tényen: a Győri ETO története során nyolcadszor is megnyerte a magyar női kézilabda-bajnokságot.

NŐI KÉZILABDA NB I
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
DVSC-KORVEX–GYŐRI AUDI ETO 25–28 (13–18)
Debrecen, 1500 néző. V: Horváth P., Marton
DVSC: KISS É. – Csáki 3, Borbás, Hornyák. D. 1, Szabó V. 1, Bogdanovics 1, JUHÁSZ G. 4. Csere: Sopronyi, Mörtel 5 (5), BOGNÁR B. 5, BULATH 4, Slakta, Dakos 1, Kazai. Vezetőedző: Köstner Vilmos.
GYŐRI ETO: PÁLINGER – Mraviková 3, BRADEANU 7 (5), Görbicz, Mayer 2, Amorim 3, VÉRTEN 6. Csere: LUNDE HARALDSEN (kapus), Kovacsics 3, Hornyák Á. 1, Gros 2. Orbán 1. Vezetőedző: Konkoly Csaba
Az eredmény alakulása. 5. p.: 1-3. 15. p.: 6-9. 23. p.: 10-11. 27. p.: 13-16. 35. p.: 15-21. 41. p.: 20-21. 49. p.: 23-23. 59. p.: 23-28.
Kiállítások: 6, ill 12 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 7/5.
Bajnok: a Győri ETO KC, 2–0-val
MESTERMÉRLEG
Köstner Vilmos: – Nagyszerű mérkőzést játszottunk, amely méltó volt a bajnoki döntő rangjához, ám végül a vendégek nyertek. Az ETO mindenképpen megérdemelten lett aranyérmes, most is bizonyította, hogy remek csapat. A kulcspillanatokban mindig akadt náluk egy kiemelkedő képességű kézilabdázó, s ezek a momentumok végül eldöntötték a mérkőzést. Rengeteget dolgoztak a lányok az egyenlítésért, és ez sok erőt vett ki belőlük, Az egész éves teljesítményért mindenképpen gratulálok a csapatnak!
Konkoly Csaba: – A nehézségi fokát tekintve ilyen meccsre számítottam, hiszen tisztában voltunk azzal, hogy a Debrecen nem feltett kézzel fog pályára lépni, s ezt bizonyította is Köstner Vilmos csapata. A második félidő elején kicsit csökkent a koncentráció és remekül harcoló ellenfelünknek éppen elég volt ahhoz, hogy megérezze a lehetőséget, és egyenlítsen. Kapusaink jókor tettek hozzá a meccshez, és a mezőnyjátékosok között is minden fontos pillanatban akadt, aki megtalálta a megoldást.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik