Csurgón jobban ment a Picknek - Veszprém-Szeged döntő

Vágólapra másolva!
2012.04.28. 14:36
Címkék
A Pick-Szeged férfi kézilabdacsapata 28–20-ra nyert a Csurgó vendégeként az elődöntő második mérkőzésén, így 2–0-s összesítéssel bejutott a fináléba, ahol a címvédő MKB Veszprémmel találkozik, miután a bakonyiak kiütéssel nyertek Balatonfüreden.

Buday Dániel (középen) két gólig jutott (Fotó: Czerkl Gábor)
Buday Dániel (középen) két gólig jutott (Fotó: Czerkl Gábor)
Buday Dániel (középen) két gólig jutott (Fotó: Czerkl Gábor)
Buday Dániel (középen) két gólig jutott (Fotó: Czerkl Gábor)
Buday Dániel (középen) két gólig jutott (Fotó: Czerkl Gábor)

 

CSURGÓ–SZEGED

Az első mérkőzés szoros eredménye, a „csupán” egygólos szegedi győzelem (27–26) után azt lehetett várni, hogy a Csurgó hazai pályán is megszorongatja, vagy legalábbis pariban lesz a Pickkel. Ez végül nem így lett, pedig az első félidőben még szépen tartotta magát a somogyi csapat…

Rajko Prodanovics – akárcsak az elmúlt hetekben mindig – ezúttal is gólerősen játszott, és már az első félidőben kitett magáért gyors góljaival, szegedi oldalról mellette leginkább Frantisek Sulc tett a legtöbbet – Teodor Paul többnyire tehetetlen maradt lövéseivel szemben. A legnagyobb különbséget azonban nem a szegediek jó támadójátéka jelentette, hanem az, hogy jelentősen feljavult a Skaliczki-csapat védekezése, amihez természetesen rengeteget tett hozzá Mikler Roland kapus.

Szünetben négygólos fórban voltak a vendégek (9–13), és aztán – némileg váratlanul – a második félidő elején el is döntötte a meccset a vendégcsapat. Pillanatok alatt 10–17-re módosult az állás, Bakó Botond pedig hiába kért időt, játékosai teljesen elbizonytalanodtak támadásban, így a különbség továbbra is nőtt, és csak tíz gólnál állt meg (12–22).

A szegediek pedig éltek a gyors indítások adta lehetőségekkel, ráadásul Zubai Szabolcsot is többször találták meg beállóban, valamint Ancsin Gábor és Vadkerti Attila is elkapta a fonalat. Az utolsó tíz percben így már nem kellett izgulniuk a vendégeknek: a hajrában a fiatalok is lehetőséget kaptak – Tóth Mihály kapus védésekkel, Fekete Bálint góllal vétette magát észre. A Szeged 28–20-ra nyert, és bejutott a fináléba.

BALATONFÜRED–VESZPRÉM

Balatonfüreden fekete falak várták a csapatokat: az MKB Veszprém közleményben, a hazai klub pedig a fekete drapériával reagált a Győri Ítélőtábla pénteki, jogerős ítéletére, amely jelentősen enyhítette a három fővádlott büntetését a Marian Cozma megölése miatt folyó perben.

A Veszprém motiváltan és gólerősen kezdett, ennek köszönhetően hamar megtört a fürediek ellenállása, a szünetre eldőlt a mérkőzés, és ezzel együtt a párharc továbbjutójának kérdése.

A vendégeknél Császár Gábor volt a leginkább az elemében, de Iváncsik Gergő sem fogta vissza magát, a hazaiaktól ezúttal is Pásztor Istvánt lehetett kiemelni. A Mocsai-csapat végül kiütéssel, 39–22-re nyert.

A finálé május 6-án kezdődik és az egyik fél második győzelméig tart.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
CSURGÓI KK–PICK-SZEGED 20–28 (9–13)
Csurgó, 1500 néző. V: Bonifert, Oláh
CSURGÓ: Paul – Országh 1, Kos, Herbert, VADKERTI G. 4, Katzirz 1, Nagy M. Csere: Pallag (kapus), Simon, SZÉLES 5, Pavlovics 1, Cifra, Vancsics 2, Borsos 1, Oláh 4 (3), Szöllősi 1. Edző: Bakó Botond
SZEGED: MIKLER – PRODANOVICS 5, ANCSIN 5, Czina, Buday 2, Zubai Sz. 2, VADKERTI A. 4. Csere: Tatai, Tóth M. (kapusok), Bajorhegyi, Lékai 2, Nagy N., Beocsanin, Pribanic, Fekete 1, SULC 7. Edző: Skaliczki László
Az eredmény alakulása. 5. p.: 1–3. 13. p.: 4–6. 22. p.: 5–10. 27. p.: 9–11. 37. p.: 10–19. 48. p.: 13–26
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 6/3, ill. –
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–0 a Szeged javára
MESTERMÉRLEG
Bakó Botond, a Csurgó edzője: – Az első félidőben kihagyott hetesek és ziccerek meghatározták a folytatást, amelyben a védekezésünk nem javult, ráadásul egyre több technikai hibát követtünk el. A Szegednek csak az volt a dolga, hogy ezekért büntessen.
Skaliczki László, a Szeged edzője: – A legfontosabb az volt, hogy hatékonyan védekeztünk, valamint volt ellenlépésünk a Csurgó nyitott védelmére. Örülök, hogy minden játékosom pályára léphetett, s annak is, hogy kiderült, kicsit előrébb tartunk, mint ellenfelünk.
BALATONFÜREDI KSE–MKB VESZPRÉM KC 22–39 (10–19)
Balatonfüred, 700 néző. V: Ágnecz, Sipos,
BALATONFÜRED: Szabó T. – Tombor 3, Butenko 2, Szöllősi B., Kovács Gy., Sandrk 4, PÁSZTOR 5. Cs: Szathmári (kapus), Hornyák 1 (1), Bóka, Székely, Kemény 2, Salamon 2, Lelkes 3, Gerdán, Ivanov. Edző: Sótonyi László
VESZPRÉM: ALILOVIC – Gulyás 3, SULIC 5, Laluska, Schuch, TERZICS 4, IVÁNCSIK G. 7. Cs: FAZEKAS (kapus), Vilovszki 2, CSÁSZÁR 9 (1), Pérez 1, Vujin 5 (3), Korazija, Urban 3 (1). Edző: Mocsai Lajos
Az eredmény alakulása. 4. p.: 0–3. 8. p.: 1–7. 16. p.: 3–11. 26. p.: 10–16. 32. p.: 11–21. 40. p.: 13–28. 50. p.: 18–31. 56. p.: 20–36
Kiállítások: 12, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 5/5
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–0 a Veszprém javára
MESTERMÉRLEG
Sótonyi László: – Játékosaim és a játékvezetők is túlzottan tisztelték az ellenfelet. Húzóemberek nélkül maradtunk.
Mocsai Lajos: – Nem számítottam ekkora különbségű győzelemre. Sok sikert kívánok a Fürednek a harmadik helyért folyó párharcban.

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik