Császárék zárásként legyőzték Szlovákiát, és másodikok lettek

Vágólapra másolva!
2013.01.06. 16:16
null
Császár Gábor három gólt szerzett Szlovákia ellen (Fotó: NS-archív, Szabó Miklós)
A spanyolországi világbajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott az utolsó fordulóban megszerezte az első (és egyetlen) győzelmét a csehországi Újévi Kupán, miután a felkészülési torna zárómeccsén 31–25-re felülmúlta Szlovákiát. Ez azt jelenti, hogy Lengyelország mögött a második helyen végzett a csapat.

 

Mint ismert, Mocsai Lajos együttese a korábbi meccseken előbb a lengyelekkel, majd a csehekkel játszott döntetlent, bár utóbbi találkozón a kulcsjátékosok többnyire pihenhettek. A zárónap első felvonásán a lengyelek legyőzték a házigazdát, amivel eldőlt, hogy a mieink legjobb esetben is csak másodikok lehettek.

A szlovákok nem kvalifikálták magukat a vb-re, a mostani tornáról több meghatározó játékosuk is hiányzott, de nyitásként így is biztosan verték a cseheket, majd a lengyelekkel már nem bírtak. A mai találkozón a magyar együttes négy góllal is elment az első játékrészben, és bár volt szorosabb is az állás, a szünetben hárommal vezettek Császárék. A második játékrészben is uralta a meccset válogatottunk, és végül hatgólos sikert aratott a vb előtti utolsó erőpróbáján.

Válogatottunk január 12-én Madridban, Egyiptom ellen kezdi meg a világbajnokságot.

FÉRFI KÉZILABDA, ÚJÉVI KUPA, CSEHORSZÁG (HODONÍN)
3. FORDULÓ
SZLOVÁKIAMAGYARORSZÁG 25–31 (12–15)
Hodonín, 300 néző V: Horácek, Novotny (csehek)

SZLOVÁKIA: PAUL – Antl, Dudás, Duris 2, Guzy 4, Kalafut 1, Kucharik 1. Cs: R. Stochl (kapus), MAZÁR 4, Mikéci, Polakovic, Rábek 1, M. STRANOVSKY 8 (2), Urban, G. Vadkerti, Volentics 4. Szövetségi kapitány: Peter David

MAGYARORSZÁG: MIKLER – HARSÁNYI 5 (2), NAGY L. 3, Zubai 3, Császár 3, NAGY K. 4, Iváncsik G. 2. Cs: TATAI (kapus), Ancsin 1, Grebenár, Krivokapics, Lékai 3, Mocsai T. 1, Putics 2, Schuch 1, Szöllősi 2, Vadkerti A. 1. Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos
Kiállítások: 6, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/2.
MESTERMÉRLEG
Peter David: – A kitűnően védő Mikler Rolanddal szemben tehetetlenek voltunk, ráadásul túl sok technikai hibát követtünk el. Pedig okulhattunk volna a magyarok elleni korábbi mérkőzéseinkből... Azért így is elégedett vagyok, mert több sérültünk nélkül is győztünk a csehek ellen, és megizzasztottuk a világbajnokság két résztvevőjét.
Mocsai Lajos: – Nagyon rövid a világbajnoki felkészülésre szánható idő, amelybe eddig csupán öt edzés és öt meccs fért bele. A csehországi tornán, amelyet jobb színvonalon is meg lehetett volna rendezni, sok információval gazdagodtam, és a fejemben összeállt a kedden az elnökség elé terjesztendő, a vébére utazó tizenhat plusz egy tagú keret.
KORÁBBAN
Csehország–Lengyelország 24–25 (12–10)
A torna végeredménye: 1. Lengyelország 5 pont, 2. Magyarország 4 p, 3. Szlovákia 2 p, 4. Csehország 1 p.
Csoportmérkőzéseink a világbajnokságon (Madrid, Spanyolország):
2012. január 12., 19.00: Magyarország–Egyiptom
2012. január 14., 21.15: Magyarország–Ausztrália
2012. január 15., 21.15: Magyarország–Horvátország
2012. január 17., 19.00: Spanyolország–Magyarország
2012. január 19., 21.15: Magyarország–Algéria
A csoport első négy helyezettje jut a legjobb 16 közé, a nyolcaddöntőbe.
A további vb-menetrend:
Nyolcaddöntő (Barcelona, Zaragoza): január 21.
Negyeddöntő (Barcelona, Zaragoza): január 23.
Elődöntő (Barcelona): január 25.
A 3. helyért (Barcelona): január 26.
Döntő (Barcelona): január 27.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik