Buli játszani fog, a DVSC újabb bravúrra készül

Vágólapra másolva!
2010.10.13. 15:06
null
Bulath Anita (jobbra) súlyos zúzódása ellenére pályára kiléphet Lipcsében (Fotó: Korponai Tamás, archív)
A Hypo elleni győztes rajt után újabb bravúrra készül a Bajnokok Ligájában újonc DVSC-Korvex. A debreceniek a B-csoport második fordulójának szerdára előrehozott meccsén Lipcsében lépnek pályára este fél nyolckor.

„Erre nem sokan számítottak, az első forduló két győztese lép pályára szerda este – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Doreen Fiedler, a HC Leipzig nemzetközi ügyekért felelős munkatársa. – Amúgy is lelkesek a szurkolóink, ám az Itxako elleni idegenbeli siker még jobban lázba hozta az embereket, biztos vagyok benne, hogy szerda este telt ház várja a DVSC-t."

A lipcseiek valóban BL-lázban égnek, a helyi újság, a Leipziger Volkszeitung keddi számának egyik sportoldalán hatalmas cikkben dicsérik a Spanyolországban bravúrgyőzelmet arató HCL-t, a cikket pedig egy olyan kép illusztrálja, amelyen a csapat szurkolói a repülőtéren ünneplik a Navarrából hazatérő győzteseket. Ezek után egy biztos, kiváló hangulatú meccsre számíthatnak ma este Köstner Vilmos tanítványai.

„Fárasztó volt az utazás, de mindenképpen jó, hogy már hétfőn ideértünk, hiszen így a meccs előtti napon kipihenhetjük magunkat – fogalmazott a 15 órás buszozás után a BL 1. fordulójában a Hypo ellen négy gólt szerző Kazai Anita a kedd délutáni DVD-elemzésre készülődve. – Már most érezzük, milyen kemény a terhelés a Bajnokok Ligájában, de nem akarok panaszkodni, hiszen mindannyian örülünk, hogy itt lehetünk. Fontos volt számunkra az első győzelem, és a Hypo elleni siker után nyugodtabban léphetünk pályára Lipcsében."

A debrecenieknél a legfontosabb kérdés, hogy szerepelhet-e a lipcsei találkozón Bulath Anita, aki a Hypo elleni meccs hajrájában szenvedett izomsérülést, amikor egy medvepuszit kapott a térdére.

„Buli játszani fog – mondja kérdés nélkül dr. Bazsó Tamás, a DVSC-Korvex csapatorvosa. – Súlyos volt a zúzódása, de fizikoterápiás kezelést kapott. Szalag- és porcsérülése valószínűleg nincs a válogatott átlövőnek. Fokozatos terhelést kapott, kedd délelőtt még könnyített munkát végzett, este azonban már a többiekkel gyakorolt."

„Csodálatos élmény volt mindannyiunknak a szombat esti meccs, de pontosan tudjuk, hogy az már a múlt, mennünk kell tovább. Lipcsében akkor lehet esélyünk, ha végig olyan teljesítményt tudunk nyújtani, mint a Hypo ellen az első félidőben. Szerdai ellenfelünk a legutóbbi szezonban a nyolc közé jutott a BL-ben, és ez nem volt véletlen. Semmiképpen sem akarunk számolgatni, megpróbáljuk megnyerni a következő meccset. Ha most sikerülne, az maga lenne a csoda" – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a mai meccs előtt a DVSC edzője, Köstner Vilmos.

 A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Leipzig (német)  1
1
0
0 
24–23 
2
2. DVSC-Korvex 1
1
0 0
22–21
2
3. Itxako (spanyol)  1
0
0
1
23–24
0
4. Hypo (osztrák)
1
0
0
1
21–22
0

 

A B-CSOPORT PROGRAMJA
2009. 10. 09. DVSC-Korvex–Hypo NÖ 22–21
2009. 10. 10. Itxako–Leipzig 23–24
2010. 10. 13. Leipzig–DVSC-Korvex  
2010. 10. 16. Hypo NÖ–Itxako  
2010. 10. 24. DVSC-Korvex–Itxako  
2010. 10. 23. Leipzig–Hypo NÖ  
2010. 11. 07. DVSC-Korvex–Leipzig  
2010. 11. 06. Itxako–Hypo NÖ  
2010. 11. 13. Hypo NÖ–DVSC-Korvex  
2010. 11. 14. Leipzig–Itxako  
2010. 11. 20. Itxako–DVSC-Korvex  
2010. 11. 20. Hypo NÖ–Leipzig  

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik