Bíró Blankának az első védés hozta meg az áttörést

NEDELYKOV TAMÁS (BIETIGHEIM)NEDELYKOV TAMÁS (BIETIGHEIM)
Vágólapra másolva!
2017.12.04. 15:47
null
Legalább Bíró Blanka elkapta a fonalat a svédek ellen (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Habár vasárnap második világbajnoki csoportmeccsét is elveszítette a magyar női kézilabda-válogatott, annak legalább örülhettünk, hogy a svédek ellen Bíró Blanka elkapta a fonalat. A Ferencváros kapusa az első klubváltása utáni visszaesés miatt lemaradt a tavalyi Európa-bajnokságról, de idén ősszel már stabil teljesítményt nyújtott, így nem is volt kérdés, hogy a válogatottban első számú kapusként számítanak rá. A még mindig csak 23 éves játékossal beszéltünk az elmúlt egy évéről, illetve a németországi torna eddigi tanulságairól.

Bíró Blanka a 2014-es horvát-magyar rendezésű Eb-n (6. hely), majd a dániai vb-n (11. hely) is tagja volt a magyar válogatottnak, de miután 2016-ban, pályafutása során először klubot váltott, és Vácról a Ferencvároshoz került, időre volt szüksége, hogy felvegye a ritmust az új környezetben.

„Ahogy jöttek a meccsek, folyamatosan azon görcsöltem, ha nem javul a teljesítményem, nem leszek ott a válogatottban" – emlékezett vissza a játékos, amikor a hétfői szünnapon meglátogattuk a Stuttgart szélén található csapatszálláson.

„Tavaly az Európa-bajnokság előtt tisztában voltam vele, hogy nem fogok bekerülni a válogatott keretbe. Az akkor mutatott teljesítményemmel és bizonytalansággal nem is volt rá reális esélyem. Teljesen persze akkor tudatosult bennem, amikor Kim szűkítette a keretet. Aznap este még bántott a dolog, de utána már csak előrenéztem. Furcsa volt kívülről figyelni a csapatot, mert előtte két világversenyen ott voltam a lányokkal, de beláttam, hogy akkor ez volt a megfelelő döntés. Az is jót tett, hogy elmentem pár napra Zakopánéba kirándulni, ahol ki tudtam szellőztetni a fejemet és kizökkentem a hétköznapokból" – elevenítette fel, mivel töltötte az idejét éppen egy évvel ezelőtt.

A tavaszt már nyugodtabban kezdhette meg, és az áttörés is megjött a Fradiban. Az idén ősszel kiegyensúlyozott volt a teljesítménye, bár soha nem elégedett teljesen saját magával.

„A Vardar Szkopje elleni hazai BL-meccs miatt csalódott vagyok, ott nem jött ki a lépés, nem éreztem, hogy sokat hozzá tudtam volna tenni. A többi fontos mérkőzésen, például a Győr vagy az Érd ellen már tudtam segíteni a csapatot."

Mindebből egyenesen következett, hogy most nem is lehetett kérdés a beválogatása, ráadásul rögtön első számú kapussá lépett elő.

Tudatosan nem akartam ezzel törődni. Tisztában vagyok vele, hogy nagyobb így most a felelősségem, mint a korábbi tornákon, ahol még nem kaptam akkora szerepet. Szerencsére nem volt sok időm ezen töprengeni, mert az összetartás kezdete előtti napon még Larvikban játszottunk a Fradival. A Möbelringen-kupán azért már világossá vált, hogy hol vagyok és mik az elvárások, de nem akartam magam stresszelni vele."

Az első védés nagyon fontos minden kapusnak (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Az első védés nagyon fontos minden kapusnak (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)

Úgy látja, a norvégok elleni vb-nyitány első félidejében mindenki nagyon akart, talán ezért is blokkolt le a csapat az elején. Sajnálja, hogy a részéről is elmaradtak a felkészülési tornán látott bravúrok, amelyek talán lökést adhattak volna a csapatnak. A norvég meccsen Janurik Kinga jobban teljesített a második félidőben, Svédország ellen mégis újra Bíróval kezdtünk a kapuban.

„Mindig ugyanúgy készülünk, mindegy hogy azután a kapitány melyikünket küldi fel a pályára, és ezzel nem is szeretnék foglalkozni, mert az ő döntése. A délelőtti edzésen mondta, hogy nem történt semmi baj, nagyon kellek a csapatnak, és megint én fogok kezdeni. Jó érzés volt, hogy megvan a bizalom, és ott a lehetőség, hogy éljek vele."

EDZÉS HELYETT PIHENŐ A CSAPATNAK
Kim Rasmussen szövetségi kapitány vasárnap este úgy döntött, hogy módosítja a programot, mert a játékosoknak most nagyobb szükségük van némi szabadidőre és kikapcsolódásra.
„A labdás edzés helyett menjenek a belvárosba, sétáljanak a karácsonyi vásárban, kóstolják meg a helyi finomságokat!" – mondta a dán edző.

A vasárnapi meccs elején kapott két olyan átlövésgólt, amely miatt bosszús volt magára, miközben Rasmussen már Januriknak is szólt, hogy kezdjen el melegíteni.

„Azután jött egy szélső lövés, ami nekem nagyon fekszik, és abból a védésből tudtam építkezni. Az első védés nagyon fontos egy kapusnak, hogy megnyugodjon. Főleg, ha olyan lövést hárít, amit előtte átbeszéltek."

A második félidőben volt olyan időszak, amikor Bíró szinte egymaga tartotta meccsben a válogatottat. „Próbáltam erőt adni a csapatnak, miközben láttam, hogy elöl nem ment annyira a játék. Persze bosszantó volt, hogy nem tudtunk belőle előnyt kovácsolni. A svéd meccstől összességében többet vártam, ezt a mostani svéd csapatot el tudtuk volna kapni, mert egyáltalán nem voltak különlegesek. Gulldént jól megfogtuk az első félidőben, a második játékrész elejét azonban elrontottuk, ott hozták össze azt a különbséget, amelyet végig üldöztünk."

A hétfői pihenőnapot követően kedden Argentína lesz az ellenfél, majd csütörtökön Lengyelország, pénteken pedig Csehország következik.

„Eddig is tudtuk, hogy az lesz a két legfontosabb mérkőzés. Idén csak egy könnyebb ellenfél van a csoportunkban, de az argentinokat sem szabad félvállról venni. Azt várom, hogy a keddi lesz az a meccs, amikor megy mindenkinek a játék, és talán egy sokgólos győzelemmel át tudnánk lendülni a görcsösségen. Ez nagyon fontos lenne a csapatnak!"

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
A MAGYAR VÁLOGATOTT TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI A B-CSOPORTBAN
December 5., kedd, 14.00:
Magyarország–Argentína (Tv: Sport1)
December 7., csütörtök, 14.00: Lengyelország–Magyarország (Tv: Sport1)
December 8., péntek, 18.00: Csehország–Magyarország (Tv: Sport1)
A csoportmérkőzések helyszíne: Bietigheim-Bissingen, EgeTrans Aréna

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Norvégia
2
2


66–43
+23
4
2. Csehország 2 2 57–47 +10 4
3. Lengyelország 2 1 1 58–59 –1 2
4. Svédország 2 1 1 55–55 0 2
5. MAGYARORSZÁG 2 2 44–55 –11 0
6. Argentína 2 2 43–64 –21 0

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT KERETE NÉVJEGYEK ÉS RÖVID JELLEMZÉSEK ITT!
Kapusok: BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), JANURIK Kinga (Érd)
Jobbszélsők: BÓDI Bernadett (Győri Audi ETO), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: HÁFRA Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOVÁCS Anna (Dunaújvárosi KKA)
Irányítók: GÖRBICZ Anita (Győri Audi ETO), KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), TÓTH Gabriella (Érd)
Beállók: KISFALUDY Anett (Érd), MAYER Szabina (Alba Fehérvár KC), MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: KLIVINYI Kinga (Érd), SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZÖLLŐSI-ZÁCSIK Szandra (Budaörs)
Balszélső: SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány: Kim RASMUSSEN
Edző: SITI Bea
Kapusedző: BAKOS István

CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Trier):
Franciaország, Románia, Spanyolország, Szlovénia, Angola, Paraguay
B-csoport (Bietigheim): Norvégia, Svédország, Csehország, Magyarország, Argentína, Lengyelország
C-csoport (Oldenburg): Dánia, Oroszország, Brazília, Montenegró, Japán, Tunézia
D-csoport (Lipcse): Hollandia, Németország, Szerbia, Dél-Korea, Kína, Kamerun

Az A- és B-csoport továbbjutóinak nyolcaddöntője Lipcsében lesz, az Arena Leipzigben. A negyeddöntők helyszínei Lipcse és Magdeburg, az elődöntők, a döntő és a bronzmérkőzés helyszíne Hamburg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik