Bajban a Szeged: a tartalékos Flensburg került előnybe

Vágólapra másolva!
2011.03.26. 14:28
null
Mocsai Tamásék (jobbra) Szegeden is nyerni tudtak (Fotó: MTI)
Címkék
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Pick-Szeged a Flensburgot fogadta. A hazaiak három góllal vezettek a szünetben a tartalékos németek ellen, de a vendégek nem hagyták magukat, és fordítottak a második félidőben, végül pedig 27–26-ra nyerni tudtak, amivel nagy lépést tették a továbbjutás felé.

 

Skaliczki László sérülés miatt továbbra sem számíthatott Tomás Stranovskyra, Dusan Beocsaninra és Nagy Norbertre, ám a Flensburgnál is akadtak hiányzók (Oscar Carlén, Petar Djordjics), ami növelhette a szegediek esélyeit. A Szegedre persze így is iszonyú csata várt a magyar (Mocsai Tamás, Szilágyi Viktor) és skandináv kiválóságokkal teletűzdelt német csapat ellen.

Idegesen kezdődött a meccs, sorra maradtak ki a helyzetek, és több technikai hibát is elkövettek a felek. Szerencsére a németek a hazai kapuban kezdő Mikler Rolandot is „belőtték", aki rögtön megfogott néhány vendégziccert, valamint az 5. percben egy hetest is.

A sok hiba láttán Skaliczki László kénytelen volt időt kérni, ami után Jacob Heinl betörésből megszerezte a vezetést a látogatóknak. Mocsait küldték ki két percre a játékvezetők, de a Pick elszórakozta a helyzetet.

Mikler azonban továbbra is biztosan állt hátul, és Lékai révén kiegyenlített a magyar együttes. A büntetése után visszatérő Mocsai egy rá jellemző átemelős csel után lőtte a Flensburg második találatát – a mieink nem igazán találták az ellenfél agresszív, zárt hatos falának az ellenszerét. Vadkerti Attila egy leindítás után talált be, de Boesen átlövésből válaszolt (2–3).

Pedig  nagyot küzdöttek Zubaiék...
Pedig nagyot küzdöttek Zubaiék...

Katzirz Dávid a 11. percben végre átlőtte a falat, ám a szegediek nem figyeltek Jensenre, aki a szélről büntetett. Frantisek Sulc is betalált távolról, majd Katzirz újabb góljával először vezetett a Szeged (5–4). Egy labdaszerzés után Vadkerti vitte végig, és növelte kétgólosra a vezetést.

Sulc második bombája után a Flensburg kért időt. A rövid pihenő után Mocsai nem tudott túljárni a jól védő Mikler eszén, az ellentámadásból viszont Katzirz is fölé lőtt. Lasse Hansent kiküldték, miután szabálytalankodott a ziccerben kilépő Törő Szabolccsal szemben, de így is csökkentették a különbséget a németek.

Butenko és Zubai is hozzátette a magáét, így 9–5-re elhúzott a Pick. Hetesből zárkózott a vendégcsapat, Törő azonban kihagyta a sajátját, míg az ellentámadásból Hansen tört be a jobb szélről (9–7). Zubai kiállításával indult az utolsó öt perc, de kihúztuk kapott gól nélkül.

Katzirz egy közel nyolcperces gólcsendet tört meg, és nem sokkal később Sulc is átlőtte a vendégfalat. Fahlgren szépített, de a Szegednek is megvolt a válasza: Lékai bravúros átadásából Herbert Gábor volt eredményes beállóból. Az utolsó szót a Flensburg mondta ki egy időn túli hetessel, így 12–9 volt ide a szünetben. Nagyobb is lehetett volna a magyar csapat előnye, ha kevesebb lett volna a hibákból támadásban...

Szilágy góljával indult a második félidő, majd egyre is feljöhettek volna a németek, de szerencsére kimaradt a helyzet, a túloldalon pedig Butenko volt eredményes szélről. Felváltva estek a gólok ezután: egy kipattanó után Knudsen eszmélt a leghamarabb, Katzirz is betalált, majd Sulc találatára Szilágyi válaszolt (15–13).

Szilágy újabb találatával már ténylegesen feljött mínusz egyre a Flensburg, Vadkerti ejtéssel válaszolt. Boesen lövését bevédte Mikler, ami után Tatai Péter és Törő érkezett csereként a magyar csapatba, utóbbi rögtön gólt is lőtt Lékai újabb varázslatos passzából (17–15).

Butenko a kapufát is majdnem kettétörve volt eredményes, majd Eggert és Herbert szerzett rövid egymásutánban gólt. A küzdelem továbbra is nagy volt a pályán, a cserével alig rendelkező Flensburg nem adta olcsón a bőrét, a félidei különbség így „befagyott".

Katzirz kiállítása alatt is tartotta magát a Pick, de újabb kétperces emberhátrány következett, miután Bajorhegyit is leküldték. Ebből már jobban jöttek ki a németek, és feljöttek 20–19-re. A hazai támadások továbbra sem voltak olyan hatékonyak, mint a korábbi BL-meccseken.

Ezután a Szeged is emberelőnybe került, ráadásul Sulc büntetőt is lőhetett, Beutler azonban fejjel védett. Hansen révén egalizáltak a vendégek (20–20), ám miután eggyel többen voltak a pályán, kettős emberelőnybe kerültek a hazaiak.

Ennek ellenére elég rosszul jött ki a Skaliczki-csapat e periódusból, Szilágyi duplájával ugyanis fordított a Flensburg. Hiába szerzett Törő szépségdíjas gólt szélről, Szilágyi tarthatatlannak bizonyult, így 24–22-es német vezetés után hazai időkérés következett.

Lábhasználatért előnybe került a Pick, majd Katzirz csökkentette a különbséget. Mikler lélektanilag fontos pillanatban hárított: egyenlített a magyar csapat (24–24). Hansen egymás után két gólt is szerzett, ezzel az utolsó percek előtt nagy bajba került a Szeged.

Eggert hetesére Sulc válaszolt ugyan, de Zubai beállóból hibázott. Német időkérés után Törő a lefújás előtti másodpercekben szerzett szerencsés találatot, így a tartalékos Flensburg egy góllal, 27–26-ra megnyerte a meccset, és kényelmes helyzetből várhatja a jövő vasárnapi visszavágót.


FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
PICK-SZEGED–SG FLENSBURG (német) 26–27 (12–9)
Szeged, 3000 néző. V: Andersen, Sodal (norvégok)
SZEGED: Mikler – Baláz, Lékai 2, SULC 5, Zubai Sz. 1, KATZIRZ 6, Törő 3. Csere: Tatai (kapus), Bajorhegyi, VADKERTI 3, Butenko 4, Herbert 2.
FLENSBURG: BEUTLER – HANSEN 5, SZILÁGYI 6, MOCSAI T. 2, Heinl 1, Boesen 2, EGGERT 8 (5). Csere: Fahlgren 2, Knudsen 1.
Az eredmény alakulása. 8. p.: 1–1. 11. p.: 2–3. 14. p.: 5–4. 17. p.: 7–4. 21. p.: 9–5. 37. p.: 15–14. 40. p.: 18–15. 47. p.: 20–19. 49. p.: 21–22. 53. p.: 22–24. 56. p.: 24–24. 59. p.: 24–27
Kiállítások: 6, ill. 10 pec
Hétméteresek: 2/0, ill. 6/5
MESTERMÉRLEG
Nem vagyok csalódott, csak levert, valamint próbálom értelmezni a történteket. Egyelőre nem értem, miért nem tudtuk tartani Szilágyit, miért volt a védekezésünk és a kapusteljesítményünk még az NB I szintjénél is szerényebb. Csak nyomaiban láttam a Valladolid elleni remek teljesítményt, amelyet pedig nagyon vártam csapatomtól.
SKALICZKI LÁSZLÓ, a Szeged edzője
Nyerni jöttünk, és sikerült, de még cak az első félidőn vagyunk túl. Tartottam attól, hogy bírja-e foghíjas csapatom hatvan percig az iramot. Bírta! Szerencsére Knudsen felépült, s vállalhatta a játékot, így több levegőhöz jutott Heinl. Szilágyi és Eggert mellett Beutler is fantasztikusan játszott, Mocsai pedig remek mezőnymunkával és pontos passzokkal segítette tásait.
LJUBOMIR VRANJES, a Flensburg edzője

FÉRFI KÉZILABDA NEMZETKÖZI KUPÁK
BL, NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Kolding (dán)–THW Kiel (német) 29–36
EHF-KUPA, NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Ademar León (spanyol)–Lemgo (német) 27–31
Nordsjaelland (dán)–La Rioja (spanyol) 31–29
KEK, NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Gummersbach (német)–Elverum (norvég) 44–25
Vardar Szkopje (macedón)–UCM Sport Resita (román) 28–22
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik