Az FTC a döntőért is orosz csapattal küzd meg

Vágólapra másolva!
2012.03.13. 15:16
null
A Fradi a Volgograd ellen küzd meg az elődöntőben (Fotó: Mirkó István – archív)
Címkék
Az Európai Kézilabda-szövetség bécsi központjában elkészítették a női kézilabda KEK elődöntőjének párosítását, amely során kiderült, hogy a címvédő Ferencváros ismét orosz csapattal csap össze: a Dinamo Volgograd lesz az ellenfele.

Elek Gábor csapata a negyeddöntőben is orosz csapattal küzdött meg, és kettős győzelemmel búcsúztatta a Zvezda Zvenyigorodot.

A Ferencváros a legjobb tizenhat között is orosz együttessel csapott össze, és bár idegenben kikapott a Rosztov-Dontól, hazai pályán simán győzött.

A Dinamo Volgograd elleni első találkozónak az FTC ad otthont, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a magyar csapat a Népligetben vagy Dabason fogadja az orosz riválist március 31-én vagy április 1-jén. A visszavágóra egy héttel később kerül sor Volgogradban.

„33.3 százalék esély volt arra, hogy újra egy orosz csapatot kapunk. Egy zavaró van ebben a sorsolásban, hogy itthon kezdjük a mérkőzést. Ötven-ötven százalékot adok mindkét csapatnak a továbbjutásra. A mérkőzés helyszíne még kérdéses, de a héten átbeszéli a vezetőség, és dönt arról, hogy a Népligetben vagy Dabason rendezzük meg az elődöntőt" – értékelte a sorsolást Kökény Bea, az FTC ügyvezetője az ftckezilabda.hu-nak.

A másik ágon a dán Viborg a német HC Leipziggel találkozik. A lipcseiek kezdik otthon a párharcot.

NAGY A VÁGY BENNÜNK A CÍMVÉDÉSRE - ELEK GÁBOR

NŐI KÉZILABDA KEK
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
FERENCVÁROS (magyar)–Dinamo Volgograd (orosz)
HC Leipzig (német)–Viborg (dán)
Az első mérkőzéseket március 31-én vagy április 1-jén rendezik, a visszavágókra egy héttel később kerül sor. Az elöl álló csapatok kezdik hazai pályán a párharcot.
NŐI KÉZILABDA EHF-KUPA
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Lada Togliatti (orosz)–Vejen (dán)
Mar Alicante (spanyol)–Zalau (román)
Az első mérkőzéseket március 31-én vagy április 1-jén rendezik, a visszavágókra egy héttel később kerül sor. Az elöl álló csapatok kezdik hazai pályán a párharcot.
Legfrissebb hírek

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
1 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
1 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
1 órája

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
1 órája

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Jövőre befedik a kecskeméti Széktói Stadion lelátóját

Labdarúgó NB II
2 órája

Gyász: elhunyt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Angol labdarúgás
2 órája

Női kézi: megvan a nyolcadik dunaújvárosi távozó is

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik