Az Érd nagy csatában nyert a Veszprém elleni rangadón

Vágólapra másolva!
2012.01.14. 20:18
null
Szabó Edináék megnyerték a Veszprém elleni rangadót (Fotó: Szabó Miklós – archív)
Címkék
Az Érd nyerte meg a női kézilabda NB I 14. fordulójának rangadóját, miután 13–13-s félidő után 28–24-re legyőzte hazai pályán a Veszprémet. A Békéscsaba egy góllal bizonyult jobbnak a Szekszárdnál, míg a Dunaújváros magabiztosan verte meg a DVSC-t, a Vác pedig a Kiskunhalast.

 

Érden került sor a játéknak rangadójára, ahova a Veszprém látogatott. A találkozó nem hozott ugyan magas színvonalú játékot, de végig nagy küzdelem jellemezte. Az első percek gólszegénységben teltek, aztán Kovács Anna és Vincze Melinda vezérletével kezdett ellépni az Érd. Gyurka János időkérése után sem változott a játék kép, a hazaiak 10–5-ös előnyre tettek szert. Ebben nagy szerepe volt Oguntoye Viktóriának is, aki több fontos védéssel segítette csapatát.

A vendégeknek az első játékrész vége előtt sikerült javítaniuk a védekezésükön, így lassan elkezdtek feljebb zárkózni, sőt Mayer Szabina egy labdaszerzés után szinte a dudaszó pillanatában szerezte meg az egyenlítő gólt (13–13). A folytatásban is jól kezdett a Veszprém, és a vezetést is sikerült átvennie. Ettől kezdve sokáig fej fej mellett haladtak a csapatok, a vendégeknél Bulath Anita vette a hátára a csapatát, míg érdi oldalon Tóth Tímea kezdett bele a góltermelésbe.

20–20 után Tóth góljaival sikerült ellépnie az Érdnek, ezt az előnyt pedig már nem is engedte ki a kezéből az utolsó percekben, így végül 28–24-re a hazaiak nyerték meg a rangadót.

A Vác a korábban kezdődött mérkőzésen magabiztosan nyert a Kiskunhalas ellen, megerősítve helyét a legjobb négy között. A váciakhoz hasonlóan cselekedett a Dunaújváros is, amely szintén hazai pályán tudott nyerni 42–32-re a meggyengült DVSC ellen. A Békéscsaba szoros meccset tudott behúzni egy góllal a Szekszárddal szemben.

NŐI KÉZILABDA NB I
14. FORDULÓ
ÉTV ÉRDI VSE–VESZPRÉM-BARABÁS KC 28–24 (13–13)
Érd, 400 néző. V: Ágnecz, Sipos
ÉRD: OGUNTOYE – Tamás, KOVÁCS A. 7, Bognár, Vukcevic 3, TÓTH T. 7, VINCZE 7. Cs: Janurik, Gridnyeva (kapusok), Török, Szekeres, Wolf 4 (2), Pádár. Edző: Szabó Edina
VESZPRÉM: Kiss É. – Azari 3, Farkas V. 2, BULATH 10 (2), Mayer Sz. 2, Emberovics 2, Juhász G. 1. Cs: FÖLDES V. 3, Hornyák 1, Földes K. Edző: Gyurka János
Az eredmény alakulása. 11. p.: 5–2. 17. p.: 10–5. 27. p.: 12–9. 29. p.: 12–12. 36. p.: 16–16. 44. p.: 20–20. 55. p.: 25–21
Kiállítások: 14, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Szabó Edina: – Igazi férfias küzdelemben sikerült itthon tartani a két pontot. Remekül harcoltunk, külön ki kell emelnem, hogy mennyire egységesek voltunk.
Gyurka János: – Annak ellenére, hogy kikaptunk, büszke vagyok a csapatomra.
DUNAÚJVÁROSI REGALE KLÍMA–DVSC-FÓRUM 42–32 (21–15)
Dunaújváros, 400 néző. V: Andorka, Hucker
DUNAÚJVÁROS: Víg – Hosszu 4, GÁSPÁR 2, JÓKAI 7 (2), Takács D. 2, FERLING 7, ERDŐSI 7. Cs: Pisák (kapus), Gera 2, Sári 2, Berta 2, Vadász 1, Takács L. 5, Sánta 1. Edző: Gulyás István
DEBRECEN: Makai – Varsányi 1, Slakta, Karajos 2, DAKOS 11 (3), SISKA 11 (2), Szilágyi 1. Cs: Illés-Sütő (kapus), Kudor 3, Bálintová 2, Karnik Sz., Karnik M. 1, Pál, Horváth Cs., Láng. Edző: Köstner Vilmos
Az eredmény alakulása: 2. p.: 0–3. 12. p.: 6–8. 16. p.: 10–9. 28. p.: 20–13. 42. p.: 27–20. 47. p.: 33–22. 54. p.: 39–27
Kiállítások: 6, ill. 2 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 5/5
MESTERMÉRLEG
Gulyás István: – Senki ne gondolja, hogy gyenge csapat a Debrecen – ha félvállról veszik őket, igen veszélyesek. Örülök újabb győzelmünknek.
Köstner Vilmos: – Csapatunkból ma sajnos csak ketten játszottak NB I-es szinten. Ez kevés, hogy mérkőzést nyerjünk.
VÁCI NKSE–KISKUNHALAS NKSE 38–24 (21–8)
Vác, 600 néző. V: Kisfalvi, Péli
VÁC: JUHÁSZ – ERTL 6, Barján 4, GYETVÁN 5, UHRAKOVÁ 3, KLIVINYI 13 (6), Szegedi 2. Cs: Péntek-Dózsa, Bíró (kapusok), Fülöp 1, Ivanics 1, Mészáros R. 2, Horváth A. 1, Petrovics, Szondi. Edző: Ökrös Csaba
KISKUNHALAS: Scholtz – Sterbik 2, TAKÁCS B. 6,SZAMORÁNSKY A. 7, Tápai A., Barna 2, Kurgyis. Cs: Pethő (kapus), Fehér V. 1 (1), Valovics 4 (1), Toplak 2, Csákovics, Csordás. Edző: Dankó Ervin
Az eredmény alakulása. 9. p.: 4–3. 15. p.: 11–3. 24. p.: 16–6. 38. p.: 27–10. 45. p.: 31–12. 55. p.: 35–20
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 6/6, ill. 5/2
MESTERMÉRLEG
Ökrös Csaba: – Már a mérkőzés elején szerettük volna eldönteni a pontok sorsát, és ez szerencsére sikerült is.
Dankó Ervin: – Túl sok számunkra a tíz napon belüli három mérkőzés. Gyakorlatilag tíz perc után nem tudtuk követni a hazaiak ritmusát, akik megérdemelten nyertek.
BUDAPEST BANK-BÉKÉSCSABAI ELŐRE NKSE–UKSE SZEKSZÁRD 23–22 (13–12)
Békéscsaba, 1400 néző. V.: Medve, Nagy L.
Békéscsaba: VERESS – Hajduch 2, LJUBAS 4, Toskovics 2, GLUSICA 7, Kamper 2, Kelemen 1. Cs: Futaki (kapus), Drávai 1 (1), Gávai 2, Szögi 2 (2), Zsilák, Dombi. Vezetőedző: Kovács Péter
Szekszárd: TRIFFA – Weibel 2, Szekerczés 1, KOPECZ 6, Bordás 3, JENŐFI 6 (1), Vasas. Cs: Mészáros (kapus), Gulya, Fauszt 3, Kuridza, Sandra 1. Vezetőedző: Kovács Jenő
Az eredmény alakulása. 4. perc: 0–3, 10. p.: 3–3, 13. p: 4–6, 19. p.: 8–7, 24. p: 10–11, 37. p.: 13–16, 39. p.: 15–16, 47. p.: 18–20, 54. p: 20–22
Kiállítások: 8, ill. 14 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Kovács Péter: – Az elmúlt napok történései, Klembucz Ferenc halála, a Siófok elleni mérkőzés nagyon sokat kivett a lányokból, de végül, ha nehezen is, de győztünk.
Kovács Jenő: – Nagyon jól küzdöttek a lányok, igaz, kikaptunk, de ez a vereség kifelé vezet a gödörből.

 

AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 14 14 565–346 +219 28
2. FTC 13 10 3 443–395 +48 20
3. Váci NKSE 14 9 1 4 405–355 +50 19
4. Siófok KC 13 8 2 3 391–368 +23 18
5. ÉTV-Érdi VSE 14 8 6 384–378 +6 16
6. DVSC 14 7 7 395–418 –23 14
7. Veszprém Barabás KC 13 6 1 6 366–388 –22 13
8. Alcoa Fehérvár KC 13 5 1 7 343–381 –38 11
9. Budapest Bank Békéscsaba 13 4 2 7 327–366 –39 10
10. Dunaújvárosi REK 15 3 1 11 444–492 –48 7
11. UKSE Szekszárd 14 2 1 11 369–451 –82 5
12. Kiskunhalas NKSE 14 1 1 12 354–448 –94 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik