Ambros Martín: Nincs rajtunk teher - jön a Larvik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.01. 14:13
null
Löke (jobbra) újra honfitársai ellen léphet pályára (Fotó: NS-archív)
Vasárnap megkezdi középdöntős szereplését a címvédő Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata a Bajnokok Ligájában – és azzal a lendülettel (meg kis szerencsével) majdhogynem biztossá is teheti a helyét a legjobb nyolc között.

 

Aki nem emlékezne, az aktuális szezonra változott a BL-kiírás, nyolc helyett tizenkét csapatos a középdöntő, ahová a két hatos csoport résztvevői hozzák magukkal az egymás elleni eredményeket a csoportkörből, és ahonnan a két csoport első négy-négy helyezettje jut a negyeddöntőbe. Így aztán az előző fordulókat százszázalékos teljesítménnyel végigharcoló ETO úgy is hatalmas, hétpontos előnyben van a maga hatosában a már épphogy nem továbbjutó svéd Sävehoffal szemben, hogy a középdöntőből még egy árva meccs sem ment le.

KOVACSICS: MEGTISZTELŐ CSAPATKAPITÁNYNAK LENNI
„Megtisztelő ennek a csapatnak a kapitányának lenni" – mondta a gyorietokc.hu-nak Kovacsics Anikó, aki még csak idén lesz 24 éves, de már 15 éves kora óta az ETO felnőttcsapatában játszik, az idén januártól pedig már a csapatkapitányi címet is ő viseli, hiszen Görbicz Anita után Eduarda Amorimtól ő vette át a posztot.
„Nem számítottam rá, és sajnálatos történések miatt került rám a sor, ezért speciális ez a helyzet. Természetesen azért megtiszteltetés, hogy ennek a csapatnak a kapitánya lehetek. Elsősorban a csapat összetartása a feladatom. Ezzel alapjában véve nincs gond, hiszen láthatóan nagyon egyben vagyunk a lányokkal, de hosszú még a szezon, és a pályán, valamint a pályán kívül is összetartónak kell lennünk."

És ha vasárnap sikerül legyőznie a momentán a létéért (meg a rövid távú megmaradást jelentő ötmillió norvég koronáért) kuncsorgó, másrészről viszont a BL-ben eddig az ETO-hoz hasonlóan hibátlan norvég Larvikot, szinte páholyba kerül a magyar bajnok. Azt ugyanis elképzelhetetlen, hogy a továbbjutáshoz matematikailag még szükséges egy-két pontot ne kaparja utána össze.

Pedig tartalékos a társaság, amelynek csak hiányzóiból összerakott csapata sem igen esne ki a BL-középdöntőből. Akik viszont a fedélzeten vannak, illetve újonnan érkeztek a brazil Tamires Morenától a cseh Jana Knedlíkováig, láthatóan még jobban küzdenek és harapnak, amit fényesen bizonyít a másfél hete a Ferencváros ellen 31–26-ra megnyert bajnoki rangadó is.

„Így van, mindannyian tudjuk, most, hogy kevesebben vagyunk, egyénenként még több kell mindannyiunktól – erősítette meg Heidi Löke, az ETO norvég beállója. –Tudjuk, hogy még jobb védekezésre lesz szükségünk, mint eddig, és akkor nem lesz gond akkor sem, ha a támadójátékunk esetleg nem tökéletes. A Larvik ellen nem egyszerű, hiszen gyakorlatilag nincs gyenge pontja, minden poszton kiváló játékosai vannak, viszont jól ismerjük. Nagyon egységesek vagyunk, hiszünk magunkban."

„Kulcsfontosságú meccs lesz – de csak ha nyerünk. A maximális nyolc pontot hoztuk a csoportkörből, úgyhogy most jó helyzetben vagyunk, egy győzelemmel óriási lépést tehetünk a csoportelsőség felé, de ha nem nyerünk, akkor sem történik jószerével semmi. Végig küzdeni fogunk, mindent beleadunk, de nincs rajtunk teher” – tekintett előre Ambros Martín, a Győr edzője.

KÉZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. CSOPORT, 1. FORDULÓ

Győri Audi ETO KC–Larvik (norvég) 19.00 (Tv: Digi Sport1)
Sävehof (svéd)–HCM Baia Mara (román) 14.00

KATAR MÁR TÖRTÉNELMET ÍRT, LESZ-E FOLYTATÁS?

Katar már azzal történelmet írt a férfi-vb-n, hogy első nem európai csapatként bejutott a döntőbe, amelyben Franciaország ellen újabb sportágtörténeti tettet hajthat végre, míg a franciák egyszerre birtokolhatják mindhárom fontos trófeát (2010-ben már megtették mindezt). 1938 óta csak európai válogatott szerzett érmet vb-ken, ez a tétel már biztosan megdől.

„Kemény meccsre számítok, de a tapasztalatunknak köszönhetően meg tudjuk csinálni. Mindig nehéz a hazai csapat ellen játszani, pláne döntőben. Az utolsó pillanatig higgadtnak kell maradnunk, ez nem lesz könnyű. De előnyt jelenthet, hogy már korábban is volt módunk több fináléban részt venni" – mondta a franciák kiválósága, Daniel Narcisse.

A franciák eddig kétszer találkoztak házigazdával a döntőben, a 2009-es vb-n a horvátokat, a 2014-es Eb-n pedig a dánokat győzték le. 1993 óta pedig nem veszítettek döntőt – legyen az olimpia, világbajnokság vagy Európa-bajnokság.

A döntőbe jutó két csapat már biztosan ott lesz a 2017-es vb-n: mivel a franciák a rendezők, Katarnak nem kell ehhez ma első helyen végeznie. A hazaiakat irányító Valero Rivera lehet az első szövetségi kapitány, amely két válogatottal is vb-címet nyer. A vb-győztes kvalifikálja magát a riói olimpiára.

FÉRFI VB, KATAR
DÖNTŐ

Franciaország–Katar 17.15 (Tv: Sport2)
A 3. HELYÉRT
Spanyolország–Lengyelország 14.30 (Tv: Sport2)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik