A Veszprém ezúttal 17 góllal volt jobb a Szegednél

Vágólapra másolva!
2011.03.19. 19:40
Címkék
Nem adott esélyt az MKB Veszprém a Pick-Szeged csapatának a férfi kézilabda-bajnokság alapszakaszának tavaszi csúcsmérkőzésén, amelyen a vendég csapat csupán tíz percig volt egyenlő ellenfele a címvédőnek. A veszprémiek győzelmükkel hatpontosra növelték előnyüket a tabellán, és matematikailag is biztossá tették elsőségüket az alapszakaszban.

A szegediek kezdték el a mérkőzést, Lékai Máté góllal fejezte be az első támadást. A vendégek elszántságát jelezte, hogy az első veszprémi támadásnál mindent megtettek az MKB-játékosok hatástalanítására, két sárga lapot is kiosztottak a játékvezetők.

Zubai Szabolcs (fehérben) gól, a Szeged pont nélkül 
távozott Veszprémből (Fotó: Veres Viktor)
Zubai Szabolcs (fehérben) gól, a Szeged pont nélkül távozott Veszprémből (Fotó: Veres Viktor)

Tatai Péter védése után azonban a második támadásnál Törő Szabolcs a kapu mellé lőtt, és Mirsad Terzic egyenlíteni tudott. Maxim Butenko hetest harcolt ki, Törő belőtte, ismét vezetett a Szeged. Ám ez a találkozó során utoljára fordult elő, Terzic újabb egyenlítése után ugyanis Bajorhegyi Ádámot kiküldték két percre, Iváncsik Gergő pedig kétgólos előnyt szerzett a veszprémieknek.

Bár a Szeged a következő két percben Vadkerti Attila Pazar találatával és Törő újabb hetesével még egyenlíteni tudott, Dejan Perics hatperces gólcsendre intette a vendégeket, akik négygólos hátrányba kerültek, és innen már nem tudtak felállni.

A különbség folyton nőtt, a szegedi játékosok egyre kevésbé merték ellőni a labdát, Perics még a ziccereket is magabiztosan védte, és szerencséje is volt, Zubai Szabolcs például a kapufára lőtt egyedül kiugorva. A szünetben nyolc góllal, 17–9-re vezetett a Veszprém, a fordulás után három perccel pedig már 20–10 volt az állás.

Perics újabb ziccert fogott meg, 22–12-nél, a 39. percben pedig Sulic megütötte Katzirz Dávidot, akit hárman fogtak le, nehogy nekiessen a veszprémiek légiósának. Páros kiállítás lett a vége, a meccs hátralévő húsz percében pedig tovább nőtt a különbség, a Veszprém végig koncentrálva, a kedvét veszítő Szeged minden megingását megbüntetve növelte előnyét.

A különbség öt perccel a vége előtt már 15 gól volt, s lett abból 16, majd a legvégén 17 is. Bár Terzicet az utolsó percben ápolni is kellett, sérülése remélhetőleg nem súlyos.

 

FÉRFI KÉZILABDA NB I
23. FORDULÓ
MKB Veszprém–Pick-Szeged 40–23 (17–9)
Veszprém, 5000 néző. V: Kékes Cs., Kékes P.
Az eredmény alakulása. 13. p.: 5–4. 16. p.: 8–4. 18. p.: 10–5. 23. p.: 12–6. 27. p.: 16–7. 33. p.: 20–10. 40. p.: 23–12. 48. p.: 32–18. 57. p.: 38–22
Kiállítások: 12, ill. 14 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 5/3
VESZPRÉM: PERICS – Iváncsik T. 3, Sulic 2, Laluska 1, Lusnyikov, TERZIC 4, IVÁNCSIK G. 8, Csere: Liszkai (kapus), CSÁSZÁR 4, VUJIN 8 (2), PÉREZ 5, Gulyás 3,Vilovszki 1, Nagy K. 1 Vezetőedző: Mocsai Lajos
SZEGED: Tatai – Butenko 3, Bajorhegyi, Vadkerti 2, Zubai, Lékai 3, TÖRŐ 5 (3), Csere: Mikler (kapus), Herbert, Baláz 1, SULC 4, KATZIRZ 4, Teimel, Grünfelder 1 Vezetőedző: Skaliczki László
MESTERMÉRLEG
MOCSAI LAJOS: – A BL-nyolcaddöntőre készül mindkét együttes, s ma több fáradt játékos küzdött ott is, itt is. A közönség átlendített bennünket a kezdeti holtponton, aztán nekünk minden sikerült, a Szegednek meg semmi. A gólkülönbségnek nem tulajdonítok túlzott jelentőséget.
SKALICZKI LÁSZLÓ: – Hitehagyottan, sok technikai hibával, motiválatlanul játszottunk főleg védekezésben, ráadásul a cseréink se sikerültek. Csak Katzirz és Vadkerti harcolt az elvárható hőfokon. A Flensburg ellen más ritmusban, tisztább fejjel kell kézilabdáznunk.

 

AZ ÁLLÁS
1. MKB Veszprém KC 19 19 737–477 +260 38
2. Pick-Szeged 19 16 3 624–495 +129 32
3. Ferencvárosi TC 20 14 1 5 575–515 +60 29
4. Tatabánya Carbonex KC 19 13 6 542–472 +70 26
5. Balatonfüredi KSE 20 12 2 6 520–507 +13 26
6. Csurgói KK 19 10 1 8 521–500 +21 21
7. Kecskemét 19 7 2 10 538–599 –61 16
8. PLER KC 19 7 1 11 546–608 –62 15
9. Mezőkövesdi KC 20 5 1 14 502–580 –78 11
10. Uniqa-Pécs VSE 20 4 1 15 532–656 –124 9
11. Dunaferr SE 20 3 17 525–641 –116 6
12. Orosházi FKSE 20 2 1 17 518–630 –112 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik