A szünet után hengerelt a Veszprém

Vágólapra másolva!
2010.04.13. 18:37
null
Fazekas Nándor a második félidőben lehúzta a rolót (Fotó: Veres Viktor)
Címkék
Az MKB Veszprém hazai pályán 34–19-re nyert a Dunaferr ellen a férfi kézilabda NB I elődöntőjének első mérkőzésén, így már csak egy győzelem kell neki a döntőbe jutáshoz.

A Dunaferr az esélytelenek nyugalmával léphetett pályára, és az első húsz percben kifejezetten jól is tartották magukat a vendégek. Legeredményesebb játékosuk Nagy Kornél volt, még úgy is, hogy Fazekas Nándor kivédte a hétméteresét.

A 20. percben csupán egy góllal, 11–10-re vezetett a Veszprém, amely azonban Iváncsik Gergő három találatának is köszönhetően a szünetig ellépett 17–13-ra. Ez nyilván örömteli volt a hazai szurkolók szempontjából, az már korántsem, hogy Iváncsik Tamás egy esés után ápolásra szorult, és a hírek szerint kórházba szállították, ahol azonban kiderült, hogy nincs komolyabb baja.

A veszprémieknél bevált gyakorlat, hogy a szünet után Gulyás Péter váltja a kisebbik Iváncsik testvért, most a kényszerűség is közrejátszott a csere végrehajtásában.

A második játékrész elején gyorsan lerendezte a meccset a címvédő, egy 5–0-s rohammal kilencgólosra növelte előnyét, és ezt követően sem vett vissza tempóból. Különösen támadásban esett vissza a Dunaferr, Fazekas Nándor eszén alig-alig tudtak túljárni vendégek, így végül 15 gólos, 34–19-es győzelmet aratott a veszprémi alakulat.

 

FÉRFI KÉZILABDA NB I 
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
MKB VESZPRÉM–DUNAFERR SE 34–19 (17–13)
Veszprém, 2500 néző. V: Baranyai, Szloska
VESZPRÉM: FAZEKAS – IVÁNCSIK T. 4, Sesum 1, Eklemovics 3, SULIC 6, TERZIC 6 (1), IVÁNCSIK G. 4 (1). Csere: Lusnyikov, Lapcsevics 1, Vilovszki 3, Gulyás 1, Pérez 3, Korazija 2
DUNAFERR: MIKLER – Miss, Kiss G., KOPCO 5, Kemény, NAGY K. 4, Széles 2. Csere: Repoth (kapus), Kurbely 2, Kuzmicsov 1, ROSTA M. 3, Bali, Németh G., Szepesi 2
Az eredmény alakulása: 6. p. 2-3. 14. p.: 9-5. 20. p.: 11-10. 25. p.: 16-10. 37. p.: 22-13. 44. p.: 26.15
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 2/0
Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Veszprém javára.
 
MESTERMÉRLEG
MOCSAI LAJOS, a Veszprém edzője: – Az elején még érződött csapatomon a hét végi Magyar Kupa négyes döntő fáradtsága. Az enerváltságból Iváncsik Tamás kézsérülése mozdította ki a csapatot, amelynek a második félidőben nyújtott teljesítményével elégedett voltam. Ekkor már a Barcelona ellen alkalmazandó egy-két résztaktikát is próbálgattunk. A Dunaferr csak dicséretet érdemel, mert a fiatal, tehetséges, jól felkészített csapat remekül harcolt, amíg bírta erővel.
IMRE VILMOS, a Dunaferr SE edzője: – Kisebb csoda, hogy elődöntőbe jutott csaptunk. Ma négy negyedre osztottuk a hatvan percet, és az első tizenöt percben ügyesen, lendületesen játszottunk. Aztán a Veszprém sokkal dinamikusabb játéka meghozta eredményét. Ezt a tempót nem tudtuk követni. Ki kell emelnem a tizenhat éves Kuzmicsov Vlagyimir teljesítményét. Irányítónk a fia Kuzmicsov Szergejnek, hajdani válogatott játékosunknak, és örökölte édesapja fantasztikus tehetségét.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik