A Szeged remek játékkal legyőzte az Aalborgot

Vágólapra másolva!
2010.10.10. 18:58
null
A Szeged remek győzelmet aratott az Aalborg ellen (Fotó: Szabó Miklós)
A Pick-Szeged hazai pályán 37–28-ra legyőzte a dán Aalborgot a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.

A Pick-Szeged első mérkőzését megnyerte a Schaffhausen ellen a Bajnokok Ligájában, ám a második fordulóban vereséget szenvedett a Dinamo Minszk vendégeként, így különösen fontos volt a csongrádiak számára a mai, Aalborg elleni találkozó.

Skaliczki László együttesének ugyanis hazai pályán mindenképpen két pontot kellett szereznie a dánok ellen, hogy versenyben maradjon a C-csoportban a továbbjutásért, vagyis a négybe kerülésért.

Zubai Szabolcs gólja adta meg a találkozó alaphangját, és a Szeged hamar ellépett ellenfelétől. Az ötödik perc végén már három gól volt a különbség (4–1), és ezt sikerült is állandósítani, a tizedik perc végén 7–4-es hazai előnyt mutatott az eredményjelző.

Sőt, ezt követően beindult a szegedi henger, az egész csapat remekül játszott, és a 22. percben már nyolcgólosra nőtt a hazai előny (15–7)! Ezt kisebb Pick-hullámvölgy követte, az Aalborg igyekezett felzárkózni, de a szünetet így is megnyugtató, 18–13-as vezetésről várhatta Skaliczki együttese.

A második félidő eleje a vendégeké volt, a dánok Kristian Kjelling hetesét követően három gólra jöttek fel a Szegedre (21–18), de szerencsére a hazaiak gólokkal reagáltak, mielőtt nagyobb lett volna a baj. Frantisek Sulc kritikus pillanatban talált be és Katzirz Dávid is remekelt, így a második játékrész felére már hétgólosra nőtt a szegedi előny (27–20).

Ekkor már érezni lehetett, hogy a Szeged nem engedi ki kezéből a győzelmet, és a hazai közönség az utolsó percekben vastapssal éltette övéit. Aki valóban rászolgáltak az ünneplésre, ugyanis végig remekül kézilabdázva, nagyon fontos mérkőzésen 37–28-as győzelmet arattak dán riválisuk ellen.

 FÉRFI KÉZILABDA BL
C-CSOPORT, 3. FORDULÓ
PICK-SZEGED–AALBORG (dán) 37–28 (18–13)
Szeged, 2800 néző. V: Fleisch, Rieber (németek)
SZEGED: MIKLER – Stranovsky 3, LÉKAI 6, SULC 7, ZUBAI SZ. 6, KATZIRZ 7 (2), Vadkerti 4. Csere: Tatai, Tóth M. (kapusok), BAJORHEGYI 1, Beocsanin 1 (1), Törő 2
AALBORG: Green – Lenneratsson 5, Kristiansen 2, Ingimundarson, Mölgaard 1, KJELLING 7 (2), Wremer 1. Csere: Pedersen (kapus), ASK 1, LARHOLM 9 (7), Möller 2
MESTERMÉRLEG
Skaliczki László, a Szeged edzője: – Harcos viking mentalitással játszottunk, és mind az eredménnyel, mind csapatom játékfelfogásával elégedett vagyok. Egyéni bravúrokkal is szórakoztattuk a közönséget, amely rengeteget segített. Végre a második félidőt is bírtuk erővel.
Peter Bredsdorff-Larsen, az Aalborg edzője: – Szívesen, győzelmi reményekkel jöttünk Szegedre, de hatalmasat csalódtunk. Semmilyen taktikai variációval sem tudtuk meglepni ellenfelünket, amely masszívan, összefogottan kézilabdázott.
Az eredmény alakulása. 5. p.: 4–1. 9. p.: 6–2. 14. p.: 11–5. 24. p.: 15–8. 33. p.: 21–14. 38. p.: 21–18. 51. p.: 31–23. 58. p.: 36–26
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 6/3, ill. 11/9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik