A pályaelőny a tét a Veszprém-Szeged rangadón

Vágólapra másolva!
2015.04.04. 11:17
null
Chema Rodríguez (labdával) megállítása nem lesz egyszerű feladat Zubai Szabolcsék számára (Fotó: Veres Viktor)
Szombat este 18 órától a mostani bajnoki idényben először méri össze erejét az MKB-MVM Veszprém és a Mol-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. A vendégeknél két játékos biztos nem léphet pályára, de a címvédő veszprémieknél sem mindenki egészséges.

 

Két BL-negyeddöntős csapat játszik egymással bajnoki mérkőzést. Ez ebben az idényben csak hazánkban fordulhat elő, a többi országot ugyanis legfeljebb egy klub képviseli a BL-ben a legjobb nyolc között. A veszprémiek SEHA-liga-szereplése miatt a mostani bajnokságban ma este csap össze először a két honi sztárcsapat. Vélhetően ők vívják majd egymással a döntőt, amelyet a középszakasz győztese kezdhet pályaelőnnyel.

„Győzni akarunk Veszprémben, nem is lehet más a célunk – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Carlos Pastor, a Szeged vezetőedzője. – Szeretnénk az első helyen végezni, hogy az aranycsatát Szegeden kezdhessük el. Sérültjeink helyettesítését megoldjuk, ez nem lehet akadálya a sikerünknek, de tudjuk, Veszprémben rettenetesen nehéz feladat vár ránk.”

A spanyol mester által említett hiányzók közül Niko Mindegíára már február közepe óta nem számíthat a Szeged, Jonas Källman kiesése viszont „friss” csapás a Tisza-partiaknak. A hétfőn vakbélműtéten áteső svéd szélső támadásban és védekezésben is fontos szerepet tölt be csapatánál, a delmagyar.hu elsősorban az ő távolléte miatt ad csak 15 százalék esélyt a Pick sikerére.

Egy fontos hiányzó a veszprémieknél is akadhat, Nagy László szereplése ugyanis kisebb kézsérülése miatt erősen kérdéses.

A Veszprémet irányító Carlos Ortega a következőt mondta a szombati rangadó előtt: „A SEHA-ligában vasárnap szerzett aranyérem után két nappal Orosházára utaztunk bajnokira, és szerdától készültünk a Szeged fogadására. Nagyon sűrű a programunk, de a legerősebb hazai vetélytársunk ellen igyekeztünk jól felkészülni. Hatalmas csatára számítunk.”

A Veszprém–Szeged mérkőzésről élő, szöveges tudósítást olvashatnak oldalunkon.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
RÁJÁTSZÁS AZ 1–6. HELYÉRT

MKB-MVM Veszprém–Mol-Pick Szeged
Veszprém, 18.00. Vezeti: Dobrovits, Tájok. Tv: Duna World

AZ ÁLLÁS
1. MKB-MVM Veszprém 5 5 173–107 +66 10
2. Mol-Pick Szeged 5 5 150–116 +34 10
3. Csurgói KK633154–156–26
4. Grundfos-Tatabánya KC 6 3 3 143–159 –16 6
5. Balatonfüredi KSE 6 1 5 138–165 –27 2
6. Orosházi FKSE-Linamar 6 6 131–186 –55 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik