A Lokinál nem örülnek Bulathék megkörnyékezésének

Vágólapra másolva!
2011.02.08. 13:57
null
Köstner Vilmos szerint méltatlan, hogy „fű alatt” megkörnyékezik a játékosaikat (fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A kézilabdatavasznak velejárója, hogy a hóvirágok mellett a pénztárcák is nyílnak, a rügyek mellett pedig kifakadnak bizonyos sebek is – avagy szerződéshosszabbításokról, igazolásokról tárgyalnak mindenütt. Ez persze érdeksérelemmel is jár: Debrecenben például annak nem örülnek, hogy egyes csapatok (információnk szerint például a Veszprém) már korán megkörnyékezték a játékosaikat.

 

Messze még a női kézilabdaszezon vége, mégis mindenütt javában formálódnak már a következő idény keretei. Debrecenben például tucatnyi játékosnak jár le a szerződése, akikkel decemberben elkezdték a tárgyalásokat a hosszabbításról – ezek a közeljövőben fejeződnek majd be. A megbeszélések jelenlegi állása szerint három-négy játékos távozhat a Lokiból.

Ám hogy van, amit nem lehet elég korán kezdeni, azt bizonyítja, hogy mire asztalhoz ültek a felek, már elhessegetni sem lehetett a kérőket a Bajnokok Ligája-résztvevő, bajnoki ezüstérmes csapat kézilabdásai körül – Köstner Vilmos vezetőedző nagy bosszúságára.

„Nem tartom tisztességesnek, hogy a játékosokkal a munkaadójuk megkérdezése nélkül tárgyalnak. A fair play úgy kívánná, hogy legalább szóljanak, ha kiszemeltek tőlünk valakit, pláne ha már ajánlatot is kapott, amellyel aztán versenyeznünk kell – ezt egyébként a házirendünk szerint minden játékosunknak jeleznie is kell. Szeretnénk együtt tartani a csapatot, hiszen sikeresek vagyunk, biztos a hátterünk, kiváló, odaadó szurkolótáborral rendelkezünk, vagyis nem mondunk le egykönnyen senkiről – ám néhány esetben elképzelhető, hogy nem lesz más választásunk” – mondta a szakember, alighanem főként a bajnokság második felében tanyázó csapatokra utalva.

Úgy tudjuk, mások mellett a Veszprém és a Siófok is megkörnyékezett debreceni játékosokat, így a válogatott Bulath Anita például közel áll ahhoz, hogy a Dunántúlon folytassa a pályafutását.

Dr. Kersch Ferenc, a hazai szövetség jogi és átigazolási bizottságának elnöke elárulta, a sportágban nincs olyan előírás, amely megszabná, ki kivel és mikor tárgyalhat, legfeljebb a sportszervezetek és a játékosok viszonyát szabályozó szerződésekben, házirendekben alakíthatják ki a felek a kérdés kezelésének módját.

GYURKA JÁNOSNAK, A VESZPRÉMI NŐI KÉZILABDACSAPAT VEZETŐEDZŐJÉNEK VÉLEMÉNYÉT ELOLVASHATJA AZ ÜGGYEL KAPCSOLATBAN A KEDDI NEMZETI SPORTBAN.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik