A havazás után a Fradi is meglepte a DVSC-t

Vágólapra másolva!
2010.01.30. 15:35
null
Borbásék nem bírtak az FTC fiataljaival (fotó: Korponai Tamás)
Címkék
Az erős hóesésben kialakult közlekedési helyzet miatt a DVSC-Korvex csapata késve érkezett az FTC-RightPhone elleni mérkőzésre, ami így egy órát csúszott. A Lokit azonban nemcsak a „hóhelyzet”, az ellenfél is meglepte, és elszánt játékával 32–29-re legyőzte.

A DVSC-Korvex az időjárási viszonyok miatt nem ért időben Budapestre, ezért az eredetileg kiírt időpontban, 12.50-kor nem tudták elkezdeni a találkozót, csak egy órával később harsant fel a kezdő sípszó.

Szabó Valéria révén a Debrecen szerezte meg a vezetést, és egyébként is a vendég csapat kezdett jobban: a piros mezesek már 7–4-re is vezettek, amikor a Fradi „felébredt”. A hazaiak zárkózásához kellett Elek Gábor időkérése is, aki felhívta lányai figyelmét, hogy „ne legyen tele a gatyájuk”.

A remeklő Szucsánszki Zita büntetőből szerzett találatával egy gólra feljött a zöld-fehér együttes, és hamarosan ki is egyenlítettek az Elek-lányok. Trufán Noémi bombagóllal, Zsigmond Fruzsina szélről vette be a kaput, ám a Fradi húzóembere vitán felül Szucsánszki Zita volt, aki már-már ipari mennyiségben termelte a gólokat.

Az irányító remeklése a szünet után is folytatódott, erre szüksége is volt az FTC-nek, ugyanis a félidei 17–16-os vezetése után a vendégcsapat ismét ellépett néhány góllal. Jobban elhúzni azonban nem tudtak Bogdanovics Annamáriáék, a Fradi fiataljai pedig erőn felül teljesítettek, és a félidő közepén átvették a vezetést.

Az utolsó tíz percben szinte állandósult a forgatókönyv: hazai gólra vendég válasz érkezett. Két perccel a vége előtt Szamoránsky Anikó két gólra növelte az előnyt, Pastrovics Melinda pedig ekkor lehúzta a rólót, az utolsó pillanatokban három óriási bravúrt is bemutatott, a Ferencváros pedig a bajnokság eddigi talán legnagyobb meglepetését okozva 32–29-re legyőzte a DVSC-t.

 

 

NŐI KÉZILABDA NB I
 15. FORDULÓ
FTC RIGHTPHONE–DVSC-CORVEX 32–29 (16–17)
Kőbányai út, 1200 néző. V: Kékes Cs., Kékes P.
FTC: PASTROVICS – ZSIGMOND 3, SZAMORÁNSKY A. 3, Németh Cs., Emberovics, SZUCSÁNSZKI 15 (5), Szádvári 1. Csere: TRUFÁN 6, Dajka 3, Balogh B.., Kenyeres 1. Vezetőedző: Elek Gábor
DVSC: Triffa – Csáki 2, Bogdanovics 2, BOGNÁR 7 (4), Szabó V. 1, Hornyák 2, Juhász 1. Csere: Kiss É. (kapus), Borbás 6, Kazai, LOVRIC 6, Bulath 2. Vezetőedző: Bakó Botond
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor, az FTC edzője: – Szenzációs közönségünk előtt Szucsánszki káprázatos teljesítményével és elképesztő akarásunkkal tavalyi önmagunkat idézve megérdemelten nyertünk.
Bakó Botond, a Debrecen edzője: – Védekezés és kapusteljesítmény nélkül nem lehet játszani ezt a játékot, de az is igaz, hogy támadásban az átlövés góljaink száma nulla volt.
Az eredmény alakulása. 7. p.: 1–4. 13. p.: 6–8. 17. p.: 8–9. 23. p.: 13–12. 28. p.: 15–15. 35. p.: 17–20. 42. p.: 22–22. 45. p.: 24–26. 51. p.: 28–26. 57. p.: 30–28
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 4/4

 

AZ ÁLLÁS 
1. Győri Audi ETO KC 14 14 483–323 +160  28
2. DVSC-Korvex 15 12 3 482–383 +99  24
3. Békéscsabai ENK SE 14 10 1 3 413–315 +98  21
4. Váci NKSE 14 9 1 4 482–362 +120  19
5. FTC-RightPhone 15 8 1 6 462–426 +36  17
6. Siófok KC 14 7 7 417–433 –16  14
7. Alcoa Fehérvár KC 14 6 8 401–404 –3  12
8. Veszprém Barabás KC 14 5 1 8 370–443 –73  11
9. Dunaújvárosi NKKSE 14 5 9 416–447 –31  10
10. Hódmezővásárhelyi NKC  14 4 2 8 414–438 –24  10
11. Kiskunhalas NKSE 14 1 13 291–428 –137  2
12. Hunnia KSK 14 1 13 302–531 –229  2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik