A győzelembe rohant a DVSC Fehérváron

Vágólapra másolva!
2009.09.06. 22:09
Címkék
Két vendéggyőzelem született a női kézilabda NB I vasárnapi mérkőzésein: az újonc Siófok drámai végjátékban nyert Dunaújvárosban, míg a Debrecen nehezen, de legyűrte az Alcoa-Fehérvárt.
A végét már nem bírta a fehérvári fal: a piros mezes DVSC fordítani tudott az Alcoa ellen (Fotó: Mirkó István)
A végét már nem bírta a fehérvári fal: a piros mezes DVSC fordítani tudott az Alcoa ellen (Fotó: Mirkó István)


A DVSC szakmai stábja nem várt könnyű meccset, és azt is kapták a vendégek, amire számítottak: a fehérváriak felvették a kesztyűt, a 23. percben átvették a vezetést, és minimális előnyüket tartani tudták a szünetig.

A folytatásban ellépett hárommal is a második félidőt jól kezdő Alcoa, de Bakó Botond csapata még idejében reagált, és 18-18-nál utolérte a hazaiakat. A folytatásban a Fehérvár a saját dolgát lehetetlenítette el technikai hibákkal, a Debrecen tudott indulásból gyors gólokat lőni, a végén pedig már meg is tudta őrizni nehezen megszerzett előnyét.

A DVSC elsősorban az összesen 24 gólt jegyző Lovric-Mörtel-Bulath-Bogdanovics kvartettnek köszönheti a győzelmet. No meg Triffa Ágnesnek, aki a végén lehúzta a rólót a hazai átlövők előtt.

A szebb napokat látott Dunaújváros otthonában értékes sikert aratott az újonc Siófok, mely két másodperccel a meccs vége előtt alakította ki a végeredményt.

NŐI KÉZILABDA NB I

 2. FORDULÓ

ALCOA-FKC–DVSC-AQUATICUM 26–29 (14–13)
Székesfehérvár, 600 néző

Vezette: Bonifert, Oláh

ALCOA FKC : SZIKORA - Azari 1, BERNATAVICIUTÉ 7, Horváth B. 1, Tilinger 3/2, TRISCSUK 7/1, Vincze M. 4

Csere: Trimmel (kapus), Rádl 2, Zsigmond V., Bízik 1, Kovács A.

Vezetőedző: Sótonyi László  

DVSC-AQUATICUM: Kiss É. - Csáki, Hornyák D., LOVRIC 7, Borbás 1, MÖRTEL 7/1, Kazai

Csere: Triffa (kapus), Bognár B., Szabó V. 3, BULATH 5, BOGDANOVICS 5/4, Szalai 1, Slakta

Vezetőedző: Bakó Botond

Az eredmény alakulása: 5. p.: 3-3. 11. p.: 5-6. 17. p.: 7-8. 23. p.: 11-10. 28. p.: 13-11. 34. p.: 18-15. 38. p.: 18-18. 43. p.: 21-21. 49. p.: 21-23. 55. p.: 24-26. 58. p.: 25-28

Hétméteresek: 4/3 illetve 6/5  

Kiállítások: 12 illetve 8 perc

DUNAÚJVÁROSI NKKSE-SIÓFOK KC 31-32 (15-12)
Dunaújváros, 600 néző. V: Bujdosó, Tomecskó
DUNAÚJVÁROS: Győri - BALOGH B. 9 (3), GÁSPÁR 5, Jókai 5 (1), Sári 2, Takács F. 4, Nagy I. 1. Cs: Pisák (kapus), FERLING 3, Takács D. 2. Edző: Rapatyi Tamás
SIÓFOK: LAJTOS - STERBIK 10, Tóth Zs. 2, Bloj 5 (2), Valovics 3 (1), Csuka 1, SZEPESI 5. Cs: Vasas 4, Kiss O. 2. Edző: Varga József
Az eredmény alakulása: 6. p.: 3-1. 15. p.: 5-6. 25. p.: 12-9. 36. p.: 19-16. 40. p.: 20-21. 55. p.: 27-29
Kiállítások: 10, ill. 8 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 5/3
MESTERMÉRLEG
Rapatyi Tamás: - Úgy látszik, mi is képesek vagyunk arra, amire a magyar labdarúgó válogatott...
Varga József: - Végig kiélezett küzdelmet vívott a két hasonló stílusú csapat, talán kicsit több szerencsével nyertünk.


 


AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 2 2 68–40 +28  4
2. DVSC-Aquaticum 2 2 72–47 +25  4
3. Békéscsabai ENK SE 2 2 61–47 +14  4
4. Siófok KC 2 2 57–55 +2  4
5. FTC 2 1 1 63–55 +8  2
6. Váci NKSE 2 1 1 57–52 +5  2
7. Alcoa Fehérvár KC 2 1 1 60–57 +3  2
8. Hódmezővásárhelyi NKC  2 1 1 55–65 –10  2
9. Dunaújvárosi NKKSE 2 2 55–66 –11  0
10. Hunnia KSK 2 2 52–68 –16  0
11. Veszprém Beton KC 2 2 44–68 –24  0
12. Kiskunhalas NKSE 2 2 41–65 –24  0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik