A Győri ETO nagy lépést tett az elődöntő felé

Vágólapra másolva!
2010.02.21. 16:34
null
Bradeanu (15) volt a Győri ETO legeredményesebb játékosa
A sérült Görbicz Anita nélkül is győzött az Audi ETO KC a Leipzig otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének 3. fordulójában. A zöld-fehérek a találkozó nagy részében futottak az eredmény után, de izgalmas végjáték után végül 23–21-re legyőzték német riválisukat, ezzel nagy lépést tettek az elődöntő felé.

Görbicz Anita sérülése nem befolyásolta a Győri Audi ETO célját: a zöld-fehérek a világklasszis irányító nélkül is győzni utaztak Lipcsébe. Természetesen könnyebb dolguk lett volna, ha Görbicz nem sérül meg a Békéscsaba elleni mérkőzésen (a válogatott játékost azóta megműtötték, előreláthatóan négy-hat hetet kénytelen kihagyni), azonban az irányító helyettesítését már az ősszel is volt alkalmuk gyakorolni.

Görbiczen kívül Tomori Zsuzsanna és Szegedi Orsolya sem volt bevethető állapotban, de sérülések ide, sérülések oda, Konkoly Csaba nyomatékosította, várakozásai nem változtak. „Számunkra az elődöntőbe jutás az elsődleges cél, amelyhez nagyon kell a Lipcsében szerezhető két pont" – jelentette ki a mérkőzést megelőzően az ETO vezetőedzője.

A találkozón a hazaiak szerezték meg a vezetést, de Vérten Orsolya és Aurelia Bradeanu találataival az ETO vezetett 2–1-re. A biztató kezdetet követően a győriek Bradeanu  mellett Pálinger Katalinnak köszönhették, hogy tartani tudták a lépést a Lipcsével, ugyanis a világklasszis kapus több ziccert is hárított (6–5).

Ezt követően azonban néhány perces rövidzárlat következett, így az első félidő utolsó tíz percét négygólos hátrányban kezdték meg a zöld-fehérek (9–5). Konkoly Csaba időt kért, és szerencsére az eredményjelzőn is meglátszott a „fejmosás" eredménye: Spiridon és Bradeanu góljaival a Győr a szünetig egygólosra csökkentette hátrányát (10–9).

A fordulás után sem változott jelentősen a játék képe: a vendégek szaladtak az eredmény után, a Lipcse hol egy, hol kettő, hol három góllal, de vezetett, és előnyét megőrizte a 41. percig, amikor Eduarda Amorim találatával egyenlítettek a győriek (14–14).

Ez a fellángolás nem tartott sokáig, a németek ismét elléptek két góllal, de az 50. percben végre sikerült átvenni a vezetést Bradeanu két egymást követően szerzett góljának köszönhetően (17–18).

Az utolsó négy percnek 19–19-es döntetlenről vágtak neki a csapatok, szerencsére Amorim bombáját nem tudta hárítani a Leipzig kapusa, így ekkor már egygólos vendégelőnyt mutatott az eredményjelző. Sőt az utolsó percekben a zöld-fehérek bírták jobban az idegek harcát, végül 23–21-re legyőzték riválisukat.

A nehezen kiharcolt győzelemmel a Győri ETO nagy lépést tett a csoport első két helyének megszerzése, azaz az elődöntős szereplés felé, míg a Lipcse továbbra is első pontjaira vár a középdöntőben. Görbicz Anita sérülése nem befolyásolta a célt – szerencsére az eredményt sem…

NŐI KÉZILABDA BL
KÖZÉPDÖNTŐ, I. CSOPORT, 3. FORDULÓ
HC LEIPZIG (német)–GYŐRI AUDI ETO KC 21–23 (10–9)
Lipcse, 4500 néző. V: San Jose, Murcia (spanyolok)
LEIPZIG: Schülke - OMMUNDSEN 5 (3), MÜLLER 2, Kudlacz 2, Holmgren 1, Ulbricht 4, AUGSBURG 4. Csere: Plöger (kapus), Eriksson, Urne, Rösler 1, Wiren 2
GYŐR: PÁLINGER - Mraviková 3, Hornyák Á., Kovacsics, SPIRIDON 3, BRADEANU 9 (5), Vérten 1. Csere: Orbán A., AMORIM 7
Az eredmény alakulása. 6. p.: 1-2. 13. p.: 3-4. 16. p.: 5-5. 20. p.: 9-5. 23. p.: 10-7. 33. p.: 11-11. 37. p.: 14-11. 41. p.: 14-14. 47. p.: 17-15. 53. p.: 17-19. 56. p.: 19-19. 58. p.: 20-22
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 6/5
AZ I. CSOPORT ÁLLÁSA
  1. Larvik 3 3 86–77 6
  2. GYŐR 3 2 1 75–73 4
  3. Ljubljana 3 1 2 85–85 2
  4. Leipzig 3 3 67–78 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik