A Győr edzője a BL-rajt előtt: Nem vagyunk még csúcsformában!

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2017.10.04. 10:06
null
Ambros Martínnak nincs könnyű dolga a szezon elején (Fotó: Török Attila)
A hétvégi BL-rajt előtt fő a feje Ambros Martínnak, akinek csak két vérbeli átlövője maradt a sérülések után, de azt mondja, a Győr így is képes megoldani a feladatokat, a csúcsformának pedig tavasszal jön el az ideje.

 

A hétvégén megkezdődnek a küzdelmek a női kézilabda Bajnokok Ligájában, amelyben a Győri Audi ETO KC címvédőként ismét aranyéremre pályázik. Egy másik BL-ben, a Bajok Ligájában pedig már el is vitte, merthogy előbb a Siófok elleni bajnokin a dán átlövő, Anne Mette Hansen szenvedett súlyos sérülést, majd a válogatott fehéroroszországi fellépésén Tomori Zsuzsanna térdében keletkezett porcleválás, és az őszi BL-csoportkört mindkettejüknek ki kell hagyniuk. Vagyis minden idők legerősebb győri keretéből hamar elkezdtek kihullani az emberek...

„Sajnálatos és balszerencsés sérülés volt mindkettő, szerencsétlen helyzet, hogy éppen most dőlt ki két átlövőnk is, amikor a legnehezebb időszak következik; hiszen elkezdünk heti két mérkőzést játszani, és nemcsak a Bajnokok Ligájában, hanem a magyar bajnokságban is kemény ellenfelek várnak ránk – mondta Ambros Martín, az ETO vezetőedzője. – A támadásból és a védekezésből is két fontos játékos esett ki, ráadásul így egyetlen klasszikus jobb- és balátlövő maradt a keretben. A következő másfél hónapot mindössze négy emberrel a belső posztokon kell lejátszanunk, valamint Görbicz Anitával, akire kulcsszerep hárulhat, igazi jolly joker lehet szélen és középen is.”

A győriek ugyan 20, 15 és 11 góllal nyerték meg első három bajnokijukat, de az eleve feltett kézzel pályára lépő Debrecen, a még nyeretlen MTK és a sérülések sorától sújtott Siófok elleni, ráadásul még Tomorival és Hansennel a fedélzeten kivívott sikerek nem altatják el a szakembert.

„Az eddigi bajnokikon is látszott, hogy nem vagyunk még csúcsformában, sem egyénileg, sem csapatként – jelentette ki a győriek mestere. – Később kezdtük el a felkészülést, mint a többiek, és ennek megvan az ára. A Siófok például jobb ritmusban kézilabdázott nálunk két hete, és pénteki Bajnokok Ligája-ellenfelünket, a Midtjyllandot is láttam, szintén előttünk jár.”

„De ez nem sprintverseny, hanem maratoni, nemcsak a BL karácsony előtti felére készülünk, hanem a tavaszra is, addigra kell minden apró részletnek a helyére kerülnie. Az, hogy már most is képesek vagyunk meccsenként harmincpercnyi nagyon jó kézilabdára, egy lépés a helyes irányba, de meg kell találnunk a módját annak, hogy ebből hatvanpercnyi legyen, függetlenül attól, ki az ellenfél, és hogyan játszik ellenünk.”

Az említett harminc percbe mindig beletartozik az első néhány: a Debrecen ellen tíz perc után 7–2-re, az MTK ellen 8–2-re, a Siófok ellen nyolc perc elteltével már 6–1-re vezetett a Győr, vagyis igencsak nekiugrik az ellenfeleknek.

„Ennek ugyanakkor megvan a veszélye is, mert ha nem sikerül a tervek szerint kezdeni a meccseket, az elbizonytalaníthatja a csapatot – árnyalta a képet Ambros Martín. – Úgyhogy legalább ennyire fontos, hogy nyugodtak maradjunk akkor is, ha akadályba ütközünk. Sőt, ha az elején minden bejön, akkor sem dőlhetünk hátra: az MTK és a Siófok elleni bajnokin is belealudtunk egy kicsit a második félidő elejébe. Ez persze benne van a pakliban, de tudatosan készülnünk kell rá, hogy ne történjen meg.”

Nagyobb baja persze sose legyen a spanyol szakembernek, mint hogy túl hamar kerül túl nagy előnybe a csapata, és Ambros Martín valóban úgy is érzi, hogy bár csak július 30-án kezdte el a felkészülést az ETO, és négy új játékost is be kell építeni, szépen alakul az együttes.

„Ott tartunk, ahol ebben az időszakban kell, leszámítva persze a sérüléseket, és eddig az eredmények is meggyőzőek – vélekedett a szakember. – Azt viszont én sem tudom, mennyire a mi érdemünk, hogy ennyire magabiztosan győzünk minden héten, és mennyire múlik az ellenfeleken; mi vagyunk-e ennyire lehengerlőek, mi fojtjuk-e meg az ellenfelek játékát, vagy tényleg ekkora a különbség a csapatok között?”

„Ha abból indulok ki, hogy a Siófok nyert Debrecenben, és az MTK is kiélezett mérkőzést vívott Érden, akkor talán a mi érdemünk a sok biztos győzelem... Mindenesetre szükségünk volna kemény csatákra és nagy küzdelmekre, mert a tavasszal, a BL-sorozat hajrájában is ilyenek várnak majd ránk, és ha a bajnokságban nem játszunk ilyen mérkőzéseket, akkor az edzéseken kell megteremtenünk a körülményeket. Persze most, a sérülések miatt foghíjasan ez is nehezebben fog menni.”

Nos, szombat este aligha lesz ilyen problémájuk a győrieknek, akik a BL B-csoportjának nyitó körében a dán Midtjyllandot fogadják.

Szombattól egyébként elővételben, akciósan már megvásárolhatóak a jegyek a női Bajnokok Ligája 2018-as budapesti négyes döntőjére. Az érdeklődök 20.10 órától két héten keresztül, illetve amíg a készlet tart válthatják meg belépőiket, az idei final four árain: négy kategóriában, 9990 és 39 990 forint között.

ÜLDÖZI A BALSZERENCSE

Tomori Zsuzsanna kiesése különösen azért fájdalmas a győriek számára, mert jó ideig nem volt teljesen egészséges (lásd lejjebb), és épp mostanra tűnt úgy, hogy talán visszatalál régi önmagához.

„Zsuzsinak nagyon nehéz lehet most, hiszen a lassan két évvel ezelőtti térdszalagszakadása óta folyamatosan üldözi a balszerencse – mondta játékosáról Ambros Martín. – Pedig a felkészülése kiválóan sikerült, erre ismét megsérül... Az viszont pozitívum, hogy most nem dőlt ki olyan hosszú időre, és még erősebben és elszántabban térhet vissza.”

TOMORI ZSUZSANNA TÉRDSÉRÜLÉSEI
IdőpontSérülés
Kihagyás
2015. december
szalagszakadás7 hónap
2016. október
kilökődési reakció
2 hónap
2017. május
nyákcisztaműtét2 hónap
2017. október
porcleválás
4-6 hét
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik