A Dunaferr fél óráig bírt a Veszprémmel

Vágólapra másolva!
2010.04.27. 20:11
null
Mikler Roland és Iváncsik Gergő párharcából legtöbbször a veszprémi jött ki jobban (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Rendkívül szoros első játékrészt követően második félidei jobb játékának köszönhetően az MKB Veszprém végül érvényesítette a papírformát, és 34–27-re legyőzte idegenben is a Dunaferr a férfi kézilabda NB I elődöntőjében. A fináléban a veszprémiek ellenfele a Tatabánya kiejtésével már korábban bejutó Pick-Szeged lesz.

Jól kezdte a mérkőzést a magát nagyon sokáig kiválóan tartó dunaújvárosi csapat, és vezetett már két góllal is (5–3). Mikler Roland eszén leginkább a veszprémiek húzóembere, a játékrészben hétszer betaláló Iváncsik Gergő tudott túljárni, és bár a vendégek a félidőhöz közelítve magukhoz ragadták a kezdeményezést, elhúzni nem tudtak.

Először a 27. percben volt két gól a vendégek javára az előny (13–15), miután Ivan Lapcsevics volt eredményes – ebben az időben Fazekas Nándor is gyakran fogott ki a hazai játékosokon –, ám az óriási bombákat eleresztő Morva Zoltán újabb góljával ismét csak egy volt a két csapat közötti differencia.

A félidő utolsó másodperceiben az egyenlítésért támadhatott a Dunaferr, azonban egy rossz bejátszás után indulhatott a Veszprém, Nikola Eklemovics pedig nem hibázott (14–16).

A második harminc percet hatalmas elánnal kezdte a Veszprém, és Eklemovics, valamint Iváncsik vezetésével villamgyorsan öt gólra növelte előnyét (14–19). Nagy Kornél első góljára a 34. percig kellett várni, és bár ezután másodpercekkel később Széles László is csökkentette a hátrányt (16–19), a vendégek ezután már egy pillanatra sem inogtak meg, és folyamatosan növelték az előnyüket.

Iváncsik Gergő büntetőből a 10. gólját is megszerezte, majd a remekül védő Fazekas Nándor is bevette a(z üresen maradt) hazai kaput, Gulyás Péter leindulásos gólja után pedig Imre Vilmos idő kérésre szánta el magát (17–24).

Az MKB a 44. percre – köszönhetően a percek alatt egymásután háromszor is betaláló Gulyásnak – már a tízgólos vezetésért támadhatott (19–28), ez a különbség azonban az 51. percig nem jött össze (21–31). Az utolsó percekben kettős emberhátrányba kerülő vendégek végül 34–27-re nyerték meg a találkozót, így bejutottak a döntőbe, amelyben a már korábban bejutó Pick-Szeged lesz az ellenfelük.

FÉRFI KÉZILABDA NBI 
ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Dunaferr SE–MKB Veszprém 27–34 (14–16)
Dunaújváros, 800 néző. V: Nagy, Túróczy
DUNAFERR: MIKLER – Miss 5, Kurbely 2, TAKÁCS 7 (1), Kopco 1, Nagy K. 2, SZÉLES 4. Csere: Vitáris (kapus), Kemény, MORVA 3, Rosta M. 1, Bali, Benmiloud 1, Szepesi 1
VESZPRÉM: FAZEKAS 1 – Iváncsik T. 1, Sulic 2, Lapcsevics 2, LUSNYIKOV, Terzic 1, IVÁNCSIK G. 11 (3). Csere: Vujin 2, VILOVSZKI 3, Sesum 1, Pérez 1, GULYÁS 5, EKLEMOVICS 4
Az eredmény alakulása. 6. p.: 3–2. 10. p.: 5–3. 13. p.: 7–5. 17. p.: 7–8. 20. p.: 10–9. 25. p.: 12–13. 28. p.: 13–15. 32. p.: 14–18. 48. p.: 21–30
Kiállítások: 4, ill. 14 perc
Hétméteresek: 4/1, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Imre Vilmos: – Sportszerű, férfias csatát vívtunk, amelyben egy félidőn át látszott együttesemen, hogy sokat készült erre a meccsre. A másodikban viszont a Veszprémnek elég volt tizenöt perc BL-iramú játék, s BL-szintű védekezés, hogy eldöntse a találkozót. Nekünk is ez a célunk, de ehhez még nagyon sokat kell gyakorolnia tehetséges, fiatal csapatunknak.
Mocsai Lajos: – Nehézkesen kezdtünk, érződött a játékunkon a két nappal ezelőtti BL-csata minden testi és lelki megpróbáltatása. A Dunaferr lendületesen, jól küzdött, ám a második félidőben többet mozogtunk támadásban, s a védekezésünk is összeállt. Szerdán regenerációs edzéseket tartunk, aztán készülünk a Barcelona fogadására.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik