A dán kézibajnokságot kinőtte, a Győrrel végre BL-t nyerne - Groot-interjú

NEDELYKOV TAMÁSNEDELYKOV TAMÁS
Vágólapra másolva!
2015.03.25. 10:45
null
A két győri igazolás, Groot és Broch jó barátnők
Címkék
Új csapat formálódik a következő szezonra a Győri Audi ETO KC-nél, amely hétfőn öt új játékos érkezését és hat jelenlegi távozását jelentette be. A friss igazolások között találjuk a hollandok csillagát, Cornelia Grootot, aki a Nemzeti Sport Online-nak beszélt a váltásról. A válogatott irányítóról úgy tartják Dániában, hogy kinőtte az ottani bajnokságot, és az ETO-val reális esélye lehet arra, hogy megnyerje a Bajnokok Ligáját. Milyen idézetek motiválják? Hogyan jutott el Alkmaarból Holstebrón és Ikaston keresztül a győri szerződésig? Többek között ezekről is beszélt honlapunknak.

„A decemberi Európa-bajnokság után keresett meg a Győr – mondta a Nemzeti Sport Online-nak a Midtjylland keddi edzését követően Cornelia „Nycke” Groot, aki a nyártól két évig a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO játékosa lesz. – Örömmel fogadtam el a lehetőséget, és már alig várom a közös munkát. Nehéz lesz itt hagyni az FCM-et és Dániát, mert nagyon boldog voltam itt az elmúlt években, de amikor ilyen esély kínálkozik a karrieremben, meg kell ragadnom!”

CORNELIA „NYCKE” GROOT – NÉVJEGY
Születési idő, hely: 1988. május 4., Alkmaar
Poszt: irányító
Nemzetiség: holland
Klubjai: SV Koedijk (holland), Kolping (holland), Zeeman Vastgoed SEW (holland), Team Tvis Holstebro (dán, 2006–2011), FC Midtjylland (dán, 2011–2015), Győri Audi ETO KC (magyar, 2015–)
Válogatottság: 62 mérkőzés/172 gól
Legjobb eredményei: dán bajnok (2013), Dán Kupa-győztes (2012, 2014), BL final four résztvevő (2014), EHF-kupa-döntős (2011), Eb-7. (2014)
Egyéni elismerés: a dán bajnokság legjobb játékosa (2014)

A 26 éves holland válogatott irányítónak csak jövőre járt volna le a szerződése a dán csapatnál, azonban kivásárolták belőle. A skandináv országban olyan cikk is megjelent a közelmúltban, mely szerint Groot egyszerűen túl jó a dán bajnoksághoz.

„Nem gondolnám, hogy túl jó lennék a ligához, ugyanakkor tény, hogy több kiváló játékos is más országban folytatja a következő szezontól. Csak a magam nevében tudok beszélni, én úgy éreztem, most jött el a megfelelő pillanat, hogy a következő lépést megtegyem, és ezért választottam a Győrt.”

Elnézve a Győr jövő évi keretét, az irányító posztján igazán kellemes gondjai lesznek Ambros Martínnak. Az anyai örömök előtt álló Görbicz Anita mellett ott van a szélsőként is bevethető Kovacsics Anikó, valamint érkezik a tehetséges Tóth Gabriella.

EGY VÉGZETT ÓVÓNŐ ÉS A „BECENÉV”
„A kézilabdával nem keresünk annyi pénzt, hogy abból egész életünkben meg tudjunk élni, így gondolnunk kell a pályafutásunk utáni életünkre is. Végzettségemet tekintve óvónő vagyok, de nem vagyok biztos benne, hogy ezzel akarok foglalkozni a későbbiekben.”
„Nehéz ezt pontosan elmagyarázni, az útlevelemben Cornelia szerepel, de mindig is Nycke-nek hívtak. Ezért nem is becenév, inkább olyan, mint ha két keresztnevem lenne.”

„Valóban sok kiváló játékos lesz a posztomon, ami azt jelenti, hogy keményen kell dolgoznom minden edzésen. Biztosan nagy lesz a harc a csapatba kerülésért, de ez szolgálja a további fejlődésemet, és szerintem az ETO is csak profitálhat belőle. Izgalmas lesz együtt játszani Görbicz Anitával” – folytatta Groot, aki a kisalföldiektől Martínnal beszélt a döntése előtt.

Nem egyedüli hollandként érkezik Győrbe, ugyanis beállóba jön a Metz Handball 24 éves játékosa, Yvette Broch, akivel jó barátnők.

„Feldob, hogy a nyártól egy csapatban játszunk. Beszéltünk a váltásról, de mindketten magunk határoztunk. Neki is mérföldkő, hogy topcsapatban folytathatja, biztos vagyok benne, mindent megtesz azért, hogy sikeres legyen a Győrrel.”

Az előző szezonban a BL-ben csapott össze, az idén a KEK-ben találkozhat a ferencvárosi Nerea Penával (Fotó: NS-archív)
Az előző szezonban a BL-ben csapott össze, az idén a KEK-ben találkozhat a ferencvárosi Nerea Penával (Fotó: NS-archív)

 

Az ETO újdonsült igazolása már igen korán kapcsolatba került a kézilabdával, hiszen ötévesen ismerkedett meg a sportággal.

Testvére sokat segített a kezdeti időkben Dániában
Testvére sokat segített a kezdeti időkben Dániában

„Az édesanyám és a nővérem is kézilabdázott, mindig ott voltam a pálya körül, így nem volt meglepő, hogy hamar a nyomdokukba léptem. Gyerekként a két szélen is játszottam, de mindig is a belső posztok vonzottak. Megfordultam mindhárom szerepkörben, de elsősorban irányítóként tekintek magamra. Szeretem kifürkészni az ellenfél védekezésének gyenge pontjait, és helyzetbe hozni a társaimat.”

Groot mindössze tizennyolc éves volt, amikor elkerült Dániába, a kezdeti időkben könnyebbséget jelentett, hogy a testvére is ugyanabban a városban élt.

„Kétezer-hatban mentem Dániába, az első időszak igazán nehéz volt, de megismerkedtem a Madsbjerg családdal, ők a nővérem mellett sokat segítettek, és úgy tekintettek rám, mintha én is családtag lennék. Tudtam, hogy erre van szükségem a karrierem szempontjából, így vállaltam a nehézségeket.”

EZEK AZ IDÉZETEK INSPIRÁLJÁK
Groot elmondta: „Ha magam alatt vagyok, mindig van egy olyan idézet, pár motiváló sor, amibe kapaszkodni tudok, mostanában ezek a kedvenceim”.
„A karrierem során elhibáztam több mint kilencezer dobást. Elvesztettem majdnem háromszáz mérkőzést. Huszonhatszor bíztak bennem úgy, hogy aztán kihagytam a mindent eldöntő kísérletet. Bukásokkal volt teli az utam – és ezért lettem sikeres.” (Michael Jordan)
„Vedd körül magad álmodozókkal és végrehajtókkal, hívőkkel és gondolkodókkal, de mindenekelőtt vedd körül magad olyanokkal, akik látják benned az értékeket, még akkor is, ha te magad nem látod azokat.” (Jessie J Instagramján látta a fenti idézetet, amely a 19. századi politikus, Edmund Jennings Lee-től származik)

Az első évet egy kollégiumban töltötte Holstebróban, mielőtt aláírt volna a helyi női csapathoz. Előfordult, hogy honvággyal küzdött, és hiányozott neki a családja, a barátai és a kutyája, de ezt is elfogadta, hogy megvalósíthassa álmait.

A holland irányító 2011-ig szerepelt a Team Tvis Holstebróban, az utolsó szezonban éppen következő klubja, a Midtjylland ellen vívták az EHF-kupa döntőjét, amelyben az FCM bizonyult jobbnak. Új csapatával 2013-ban megnyerte a dán bajnokságot, 2012-ben és 2014-ben a Dán Kupát, valamint az elmúlt idényben bejutott a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.

„Helle Thomsen kiváló edző, sokat köszönhetek neki. A Midtjyllandnál összetartó társaságot alkottunk, képesek voltunk egymásért küzdeni, így értük el a sikereket. Számomra fontos, hogy jó legyen a hangulat a csapaton belül, ez egyértelműen megvolt az FCM-nél. Játékosként és emberileg is nagyon sokat tanultam az elmúlt kilenc év során, egy fantasztikus utazás volt. Sokan hiányoznak majd, akik közel kerültek hozzám, de a nyártól új fejezet kezdődik az életemben.”

A holland válogatottal szeretne kijutni az olimpiára (Fotó: Imago)
A holland válogatottal szeretne kijutni az olimpiára (Fotó: Imago)

Úgy tűnik, a holland női kézilabda feljövőben van, Grooték Győrbe igazolása mellett a válogatott eredményei is ezt bizonyítják.

„Ha egy fiatal holland játékos fejlődni szeretne, akkor Dániába, Németországba vagy Franciaországba kell mennie, a bajnokságunk ugyanis még elég fiatal. De a válogatottban valóban ígéretes, sokra hivatott keret jött össze, tele ambícióval. A nemzeti csapat eredményei által a kézilabda is nagyobb figyelmet kaphat Hollandiában, ugyanis a sportág nem örvend akkora népszerűségnek, mint például Magyarországon. Úgy látom, egyre közelebb kerülünk a legjobb csapatokhoz, bízom benne, a dániai világbajnokságon ennek újabb bizonyítékát adhatjuk.”

És hogy milyen céljai vannak még a kézilabdával?

„Szeretném megnyerni a Bajnokok Ligáját, remélem, erre a Győrrel végre lehetőségem nyílik. A holland válogatottal nagy álmunk az olimpiai részvétel, de már annak is nagyon örülnék, ha a jövőben sikerülne érmet elhozni valamelyik világversenyről.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik