A csoportelsőségről is dönthet a Vardar-Veszprém a BL-ben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.15. 10:59
null
Lékai (pirosban) remek formában tért vissza térdsérüléséből (Fotó: MTI)
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája C-csoportjában a még százszázalékos MKB-MVM Veszprém a legnagyobb favorit, de ott van a nyomában a Vardar Szkopje, amely szombaton fogadja Carlos Ortega együttesét, és csak egy pontot szórt el Montpellier-ben. Emellett három magyar női csapat is szerencsét próbál a nemzetközi kupák harmadik fordulójában – a negyedik, a Siófok a következő hétvégén fogadja a pályaválasztói jogról lemondó macedón Metalurg Szkopjét a KEK-ben –, és mindhárom jelentős eséllyel pályázik a legjobb 16 közé jutásra. A kétmeccses párharcok első mérkőzését a Dunaújváros, a Ferencváros és az Érd is itthon játssza, sőt utóbbi a másodikat is.

FÉRFI KÉZILABDA BL

„Egész héten a Vardar elleni meccsre készültünk, hiszen szombaton csoportrangadó vár ránk – mondta Lékai Máté, a Veszprém válogatott irányítója, aki térdműtétéből felépülve szinte pillanatok alatt visszanyerte régi jó formáját és beilleszkedett új csapatába, amelyhez a nyáron éppen Celjéből igazolt. – Több videót is megnéztünk, és újra megállapítottuk, nagyon erős ellenféllel találkozunk Szkopjéban. A szintén spanyol edző, Raúl González irányításával készülő csapatban hemzsegnek a nemzetközi szintű játékosok, akik főleg saját csarnokukban veszélyesek."

A mieink továbbra is a lábsérüléssel bajlódó Nagy László és Iman Dzsamali nélkül gyakoroltak a héten, hogy Szkopjéban két pontot szerezzenek a Vardar ellen, amely olyan klasszisokkal áll fel, mint Sterbik Árpád, Blazenko Lackovic, Alem Toszkics, Alex Dujshebaev, Timur Gyibirov, Szergej Gorbok és Danyiil Siskarjov.

„A védőspecialista Ilija Abutovics viszont biztosan hiányozni fog, mert Montpellier-ben kapott piros lapja miatt egy mérkőzésre eltiltották – folytatta Lékai. – Nyilván igyekeznek pótolni, és ezt láttuk a Breszt elleni múlt szombati SEHA-liga-meccsen is, amelyen az Abutovics nélküli védőjátékot gyakorolták. Nem játszhat Sztrahinja Milics sem, akit klubja tiltott el egy hónapra a válogatottban tanúsított sportszerűtlen magatartása miatt. Azonban figyelmeztető jel, hogy a Löwen kikapott Szkopjéban, és ellenfelünk eddig csak egy pontot veszített, Montpellier-ben végzett döntetlenre."

Lékai szerint mindent eldönthet szombaton, hogy a Veszprém meg tudja-e gátolni a nagyon gyors macedónok lerohanásait, illetve sikerülnek-e a saját leindításai. Lelki támaszt jelent a Veszprémnek, hogy csapatkapitánya, Nagy László is elutazik, noha biztosan nem játszik.

„Magamról csak annyit, hogy még nem vagyok százszázalékos, bár az edzéseken minden gyakorlatot együtt végzek társaimmal – újságolta Lékai. – Ugyanakkor érzem, tudom, hogy a dinamikám és formám messze nem a régi még. A legjobb edzések persze a meccsek, ezért örülök, hogy végre pályára léphetek. A tréningeken olykor még ösztönösen féltem a lábam, de a meccs hevében nincs ilyen érzésem. A csapat többi irányítójával úgy osztozom a feladatokon, ahogy edzőnk és az ellenfél taktikája megkívánja. Emiatt nincs köztünk rivalizálás."

A Veszprém ebben az idényben már találkozott az akkor nem teljes keretével kiálló Vardarral: a SEHA-ligában itthon 31–23-ra legyőzte.

FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
C-CSOPORT, 5. FORDULÓ

Vardar Szkopje (macedón)–MKB-MVM Veszprém 19.00 (Tv: Digi Sport1, élőben az NSO-n)

 

NŐI EHF-KUPA, KEK

EHF-kupa: Érd–Spono Nottwil (svájci)

Az Érd riválisa, a Spono Nottwil a legutóbbi svájci bajnokságban második volt, a kupát viszont megnyerte, így indulhat a nemzetközi kupában.

„Nem szabad lebecsülnünk az ellenfelünket – jelentette ki Pálos-Bognár Barbara, az Érd irányítója. – Jó néhány felvételt láttunk a Nottwilről, kiválóan fel tudtunk készülni belőle: félnünk nyilván nincs miért, ám azért oda kell figyelnünk, mert igyekvő csapat. A nemzetközi kupák légköre egyébként is más, tökéletesen kell koncentrálnunk. Nehéz perióduson vagyunk túl, de a Fehérvár elleni idegenbeli kupasiker talán lendületet ad nekünk. Természetesen a továbbjutás a célunk."

A párharc második mérkőzését vasárnap ugyancsak Érden rendezik.

EHF-kupa: Dunaújváros–ZSRK Vardar Szkopje (macedón)

Ez a Szkopje nem az a Szkopje: a Bajnokok Ligájában szereplő, irdatlan pénzből felpumpált macedón sztáregylet második csapatával találkozik a Dunaújváros, amely legutóbb hat éve játszott nemzetközi kupamérkőzést.

„Nem tudtunk videofelvételt szerezni az ellenfelünkről, de azért sikerült kellően informálódnunk: fiatal, tehetséges társaság, ám a bő keretében is csak két játékos idősebb húszévesnél – mondta Mátéfi Eszter, az Újváros vezetőedzője. – Ferling Bernadett beteg volt a héten, a Győr elleni bajnokin nem is tudott pályára lépni szerdán, és azóta sem edz, a többiek viszont egészségesek, amennyire a szezon közben lehetséges. Az ETO elleni mérkőzéssel annyiból elégedett lehetek, hogy a védekezésünk rendben volt, és a kapuban mind Triffa Ágnes, mind Víg Vivien kitett magáért, de a helyzetkihasználásunkon és általában a támadójátékunkon kell még csiszolni. Régen játszottunk nemzetközi kupamérkőzést, viszont sok a rutinos játékosunk. Bízunk abban is, hogy sokan kijönnek a meccsre, és olyan remek hangulatban kézilabdázhatunk, mint az utóbbi időben jó néhányszor. Az elsődleges célunk a győzelem, de szeretnénk minél nagyobb előnyt szerezni a jövő heti visszavágóra."

KEK: FTC–ZSORK Jagodina (szerb)

A BL-selejtező kudarcát a KEK-ben próbálja feledtetni a Ferencváros, amely elsőre a szerb bajnokság listavezetőjével, a ZSORK Jagodinával találkozik.

„Jobb csapat a szerb, mint amilyenekkel a sorozat ezen szakaszában találkozni szoktunk – utalt Elek Gábor Fradi-edző arra, hogy az utóbbi évek KEK-menetelései húsz-harmincgólos Fradi-diadalokkal kezdődtek. – Hajtós, lelkes együttes, amely kellemetlen, szokatlan kézilabdát játszik: játékosai nem nagyon lőnek át, csak passzolgatnak, dugdossák a labdát a beálló felé, és keresik a lehetőséget, vagyis sok türelem kell a védekezéshez. Emellett ha labdát szereznek, rohannak, akár a túlzott kockázatvállalás árán is, szóval fegyelmezettnek kell maradnunk, és ha megindulnak, tartanunk velük a lépést, akkor nem lehet gondunk."

NŐI EHF-KUPA
3. FORDULÓ, A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS

Érd–Nottwil (svájci) 15.30 (Tv: Sport1)
Dunaújvárosi Kohász KA–ZSRK Vardar Szkopje (macedón) 18.00

NŐI KEK
3. FORDULÓ, A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS

FTC-Rail Cargo Hungaria–ZSORK Jagodina (szerb) 17.00 (Tv: Digi Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik