A BL főtáblájára jutott a Debrecen

Vágólapra másolva!
2010.09.19. 18:02
null
Bulathék (balra) bejutottak a Bajnokok Ligájába (Fotó: Tumbász Hédi - archív)
Címkék
A Debrecen női kézilabdacsapata 31–20-ra legyőzte a dán Vejent a lengyelországi selejtezőtorna harmadik mérkőzésén, ezzel a Bajnokok Ligája főtáblájára jutott.

Tegnap második meccsét is megnyerte a DVSC-Korvex a lengyelországi BL-selejtezőtornán, így a főtáblára jutáshoz vasárnap már egy pont megszerzése is elég volt a debrecenieknek a dán KIF Vejen ellen.

A magyar csapat azonban semmit nem bízott a véletlenre, és már az első félidőben magabiztos előnyt harcolt ki magának. Triffa Ágnes és a Loki védekezése nagyszerűen összeállt, így Köstner Vilmos együttese sok lerohanást vezethetett. Nyolc találat is volt már a magyar csapat előnye, végül 16–9-cel fordultak az együttesek.

A második félidőben volt egy kisebb hullámvölgy, de a cserejátékosok is hozzá tudtak tenni a csapat teljesítményéhez, így végül 31–20-ra nyert a Loki, és százszázalékos teljesítménnyel, idegenben harcolta ki a BL-be jutást.

A DVSC-Korvex az osztrák a Hypo NÖ, a német HC Leipzig és a spanyol Itxako Navarra ellen játssza majd BL-meccseit.

A lengyelországi kvalifikációs torna másik három együttese, a szerb Zajecar, a lengyel Lublin és a Vejen az EHF Kupában, a 32 között folytatja.

A másik magyar BL-résztvevő csapat, az eleve főtáblás Győri Audi ETO KC, a szlovén Krim Ljubljanán és a horvát Koprivnicán kívül az orosz Zvezda Zvenyigoroddal mérkőzik majd meg, miután az orosz együttes esélyeshez méltóan kivívta a főtáblás tagságot.

BL-SELEJTEZŐTORNA
DVSC–KORVEX–KIF VEJEN (dán) 31–20 (16–9)
Chelm, 1000 néző. V: Volotkov, Zotyin (oroszok)
DVSC: TRIFFA – CSÁKI 5, BULATH 3, Hornyák D. 2, SZABÓ V. 2, Bogdanovics1, Kazai 2. Cs. KISS É. (kapus), BOGNÁR B. 4 (3), Juhász G. 2, SOPRONYI 6 (1), Slakta 3, Borbás1, Bakos
VEJEN: Kain – Burgaard 2, Björndalen 1, Visser 3, Spellerberg, Arszlanagic 3, Forslund 3. Cs: B. ANDERSEN (kapus), Binger 1, FONS 3, Bösen, S. ANDERSEN 3 (2), Knutsen 1.
Az eredmény alakulása: 7. p.: 4–1. 28. p.: 15–8. 39. p.: 20–10. 50.: 28–18.
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Köstner Vilmos: Nagyon okos ésfegyelmezett játékkal tudtunk a dánok fölé kerekedni ilyen különbséggel. Döntő momentum volt a kiváló védekezésből vezetett lerohanásos játék, mellyel a dánok saját fegyverét fordítottuk önmaguk ellen. Megérdemelten jutottunk a BL csoportkörébe, amelyben szintén szeretnénk sokat tanulni s ezt kamatoztatni a hazai bajnokságban is. 
Lars Frederiksen: Alaposan megleptek minket a magyarok, végig az történt a pályán, amit a DVSC akart. Sajnos, esélyünk sem volt a győzelemre, sőt azt kell mondanom, hogy nagyobb különbséggel is kikaphattunk volna. Kudarcunk legfőbb oka, hogy kulcsembereink ezen a meccsen csődöt mondtak. 
A másik mérkőzésen: SPR Lublin (lengyel)–Zajecar (szerb) 31–34
Korábban:
A szombati  2. fordulóban:
DVSC–Korvex–Zajecar 25–24 (14–14)
Vejen–SPR Lublin  36–29 (18–16)
A pénteki 1. fordulóban:
DVSC–Korvex–SPR Lublin 29–26
Zajecar–Vejen 30–29

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik