A Békéscsaba beleszaladt a Győr karmaiba

Vágólapra másolva!
2010.03.12. 20:17
null
Tóth Tímea (jobbra) ezúttal is a hátán vitte csapatát (Fotó: Czagány Balázs)
Címkék
A Vác hatalmas csatában 33–32-re győzött Békéscsabán a női kézilabda NB I 20. fordulójának rangadóján. Németh András csapata ezzel nagy lépést tett az alapszakasz második helyének megszerzése felé, míg a békéscsabaiak valószínűleg a negyedik helyen végeznek, így a Győrrel játszanak az elődöntőben.

Alaposan bekezdett a Vác, amely Tóth Tímea vezérletével a 7. percben már 5–1-re vezetett. A vendégek gólgyárosát ezt követően egy ütközés után hosszú percekig ápolni kellett, de csapata nélküle is tartani tudta előnyét.

Három perccel a szünet előtt már hat góllal vezetett a Vác (11–17), ám a csabaiak néhány gyors gólnak köszönhetően az első félidő végére felzárkóztak 18–15-re.

A második félidőben a hazaiak tovább folytatták a „közelítő" hadműveletet, és 22–22-nél szurkolóik nagy örömére utolérték ellenfelüket. Elég volt azonban egy kis kihagyás, és a Vác néhány perc alatt ismét elhúzott három találattal. Hét perccel a vége előtt nagy lehetőséget szalasztottak el a lilák, akik emberelőnyben hétméterest rontottak – az egyébként remekül játszó Olga Nyikolajenko lövését védte Juhász Edina –, Vaszari Virág pedig emberhátrányban is betalált.

Az 58. percben Herr Orsolya is hárított egy büntetőt, amire óriási szüksége volt a vendégcsapatnak, mivel ekkor már csak egy góllal vezetett. A végén még Szekeres Klára egyenlíthetett volna, ám lövését blokkolták a váciak, akik ezt követően taktikusan megtartották minimális előnyüket.

A Vác így nagy lépést tett az alapszakasz második helyének megszerzése felé – jelenleg egy ponttal előzi meg a Debrecent, az utolsó két fordulóban pedig előbb az FTC-t fogadja, majd a Siófokhoz látogat –, a Békéscsaba viszont valószínűleg a negyedik helyen zár, így a Győrrel kell majd szembenéznie az elődöntőben.

A VÁC, A DVSC ÉS A BÉKÉSCSABA MÉRKŐZÉSEI AZ UTOLSÓ KÉT FORDULÓBAN 
21. FORDULÓ
Vác–Ferencváros
Dunaújváros–Debrecen
Kiskunhalas–Békéscsaba
 
22. FORDULÓ
Siófok–Vác
Debrecen–Hódmezővásárhely
Békéscsaba–Dunaújváros
NŐI KÉZILABDA NB I 
20. FORDULÓ
MONDI-BÉKÉSCSABAI ELŐRE NKSE–VÁCI NKSE 32–33 (15–18)
Békéscsaba, 1600 néző. V: Dobrovits, Tájok
BÉKÉSCSABA: Tóth Zs. – Bódi 4, Cifra, Szekeres 4, RÁCZ 5 (1), Takács, Kelemen 2. Cs: Veress, Futaki (kapusok), NYIKOLAJENKO 12 (6), TÓTH K. 4, Kisfaludy 1, Szögi. Edző: Mátéfi Eszter
VÁC: Herr – Baross 3, TEMES 6, Farkas, Uhraková 2, TÓTH T. 15 (5), VASZARI 4. Cs: JUHÁSZ, Sipeki (kapusok), Bagócsi 2, Klivinyi 1, Borkowska. Edző: Németh András
Az eredmény alakulása. 3. p.: 0–2. 8. p.: 1–5. 13. p.: 4–6. 22. p.: 9–15. 39. p.: 22–22. 47. p.: 25–29. 58. p.: 32–32
Kiállítások: 2, ill. 4 perc
Hétméteresek: 10/7, ill. 5/5
MESTERMÉRLEG
Mátéfi Eszter: – Nagyon jó mérkőzést játszottunk. A döntő pillanatokban ziccereket hagytunk ki, ennek köszönhető a váciak győzelme.
Németh András: – A sportág velejárója a küzdelem, mi pedig ezen a mérkőzésen emberfelettit küzdöttünk.
AZ ÁLLÁS 
1. Győri Audi ETO KC 20 20 678–473 +205  40
2. Váci NKSE 20 15 1 4 714–528 +186  31
3. DVSC-Korvex 20 15 5 654–521 +133  30
4. Békéscsabai ENK SE 20 12 3 5 585–456 +129  27
5. FTC-RightPhone 19 9 2 8 579–543 +36  20
6. Siófok KC 20 8 1 11 586–614 –28  17
7. Veszprém Barabás KC 19 8 1 10 518–593 –75  17
8. Alcoa Fehérvár KC 19 8 1 10 537–540 –3  17
9. Dunaújvárosi NKKSE 19 8 1 10 598–601 –3  17
10. Hódmezővásárhelyi NKC  19 6 2 11 571–588 –17  14
11. Kiskunhalas NKSE 20 1 19 433–639 –206  2
12. Hunnia KSK 19 1 18 397–754 –357  2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik