Wiggins a Tour de France első brit királya

Vágólapra másolva!
2012.07.22. 17:53
null
A Tour urai: a brit Sky csapat, a szivárványos csíkos trikóban Cavendish, sárgában a végső győztes Wiggins (Fotó: Reuters)
Sorozatban negyedszer a brit Mark Cavendish (Sky) győzelmével végződött az országúti kerékpáros Tour de France utolsó, Párizsban záruló szakasza – az összetettben nagy előnnyel vezető Bradley Wiggins (szintén Sky) pedig probléma nélkül végigért, ezzel ő lett az első brit kerekes, aki megnyerte a világ legnagyobb presztízsű körversenyét.

 

Sárga trikó fel, pezsgő elő, sprintereknek felkészülni: a 2012-es Tour de France utolsó, 120 kilométeres szakaszán minden a szokott mederben zajlott. Az összetettben vezető (és az időfutamon a mezőnyt még egyszer megleckéztető) már úgy öltözhetett sárgába, hogy gyakorlatilag biztos a Tour-diadala. A szlovák Peter Sagan már biztosította sprintelsőségét (zöld trikó), a francia Thomas Voeckler a hegyek királyának járó pöttyös trikót, az amerikai Tejay Van Garderen pedig a legjobb fiatalnak járó fehéret.

A sprinterek a zöldet már nem „téphették le" Saganról, ennek ellenére nekik volt igazi tétje a Champs-Élysées-n végződő szakasznak, elvégre mégiscsak hatalmas presztízskérdés megnyerni a Tour utolsó etapját.

A Wiggins győzelméhez nagyban hozzájáruló, kiválóan dolgozó Sky csapat élre állt egy pár fotó kedvéért, a mezőny tagjai eldiskuráltak egymással – Párizsig a szokásos derűs hangulat uralkodott. Negyven kilométerrel a vége előtt két német, Jens Voigt és Danilo Hondo indított szökést, tizenkét másodperc előnyt szerezve.

A csoport tizenegy fősre hízott, a különbség pedig félpercesre, mielőtt a mezőny el nem kezdte azt szép lassan csökkenteni. Az utolsó tíz kilométerre Voigt, Costa és Minard maradt szökésben, Voigt mindent beleadva az élen tekert az utolsó párizsi kör előtt.

Hat kilométere volt az üldözőknek, hogy befogják a veterán németet, aki minimális, tizenöt másodperces fórral vezetett. Az utolsó kört egy bukás „színesítette", a szökésnek pedig vége lett három kilométerrel a vége előtt – Voigték a papírformának megfelelően nem értek haza.

SZÁMOKBAN
1: Bradley Wiggins az első brit versenyző, aki Tourt nyert
7: a Katyusa az egyetlen csapat, amely egy szakaszon sem adott versenyzőt, aki befért volna az első öt helyezett közé. Oscar Freire hetedik helye a legjobb
13: Nagy-Britannia a tizenharmadik nemzet, amely Tour-győztes versenyzőt adott
153: A 2012-es Tour utolsó szakaszát mindössze 153 versenyző kezdte meg – ez a legkisebb, célba érő mezőny a 2008-as év óta. 2011-ben 166 kerekes fejezte be a francia körversenyt

A Sky „vonata" húzta a mezőnyt, a sárga trikós Wiggins megindult, felvezetni a hajrát. Minden elő volt készítve Mark Cavendishnek, a Sky sprinterének a szakaszgyőzelméhez, aki köszönte szépen a munkát, uralta ismét a sprintet, és 3 óra 8 perc 7 másodperces idővel elsőként ért a párizsi célba.

Cavendish harmadik idei, összesen huszonharmadik Tour-szakaszát nyerte meg, ráadásul zsinórban negyedszer ünnepelhette meg a záró Tour-etap elsőségét. Mit mondjunk: a Sky tökéletes nappal zárta a francia körversenyt.

PORTRÉ: Vetkőzést ígérő feleség, inspiráló Boardman, rendszeres berúgások, rock 'n' roll életstílus – bemutatjuk Bradley Wigginst, a Tour de France győztesét!

99. TOUR DE FRANCE
20. (utolsó) szakasz. Rambouillet–Párizs, Champs-Élysées (120 km). 1. Mark Cavendish (brit, Sky) 3:08:07, 2. Sagan (szlovák, Liquigas-Cannondale) azonos idővel, 3. Goss (ausztrál, Orica-GreenEdge) a. i., ...54. Wiggins (brit, Sky) 9 másodperc hátrány
Az összetett végeredménye: 1. (sárga trikóban) Bradley Wiggins 87:34:47, 2. Froome (brit, Sky) 3:21 perc h., 3. Nibali (olasz, Liquigas-Cannondale) 6:19 p h., ...7. Evans (ausztrál, BMC) 15:49 p h.
A gyorsasági pontverseny végeredménye: 1. (zöld trikóban) Peter Sagan (szlovák, Liquigas-Cannondale) 421 pont, 2. Greipel (német, Lotto-Belisol) 280, 3. Goss (ausztrál, Orica-GreenEdge) 268
A hegyi pontverseny végeredménye: 1. (pöttyös trikóban) Thomas Voeckler (francia, Europcar) 135 pont, 2. Kessiakoff (svéd, Astana) 123, 3. C. A. Sörensen (dán, Saxo Bank-Tinkoff Bank) 77
A 25 éven aluliak versenyének végeredménye: 1. (fehér trikóban): Tejay Van Garderen (amerikai, BMC) 87:45:46, 2. Pinot (francia, FDJ-BigMat) 6:13 p h., 3. Kruijswijk (holland, Rabobank) 1:05:48 óra h.
A csapatverseny végeredménye: 1. Radioshack-Nissan 263:12:01, 2. Sky 5:54 p h., 3. BMC 36:36 p h.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik