MTI 2019.09.11 17:58 Frissítve: 2019.09.11 18:32

Vuelta: Gilbert nyerte a rohanást, Quintana feljött másodiknak

Philippe Gilbert szerdai sikerével az idei második szakaszgyőzelmét ünnepelte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros-körversenyen, míg az összetettben változatlanul a szlovén Primoz Roglic áll az élen, Nairo Quintana pedig feljött a második helyre.

Philippe Gilbert a második szakaszgyőzelmét érte el az idei Vueltán (Fotó: AFP)


A 17. szakasz az Aranda de Duero és Guadalajara közötti 219.6 kilométer volt, kategorizált emelkedő nélkül. A főmezőnyt egy nagy szökevénycsoport késztette jelentős tempóra az idei Spanyol körverseny leghosszabb etapján, s az első bolyban ott volt a 2016-os győztes kolumbiai Nairo Quintana is.

A végén Philippe Gilbert – aki múlt csütörtökön Bilbaóban ünnepelhetett – lesprintelte a korai hajrát indító Sam Bennettet; a 37 éves belga versenyző pályafutása során hetedszer ért el szakaszsikert a Vueltán.

Az 50.63 kilométer/órás átlagsebességű szakaszon Quintana több mint öt percet dolgozott le hátrányából az egy csoportban célba érkező riválisaival szemben, ezzel feljött a második helyre a piros trikós Roglic mögé, megelőzve csapattársát, a világbajnok spanyol Alejandro Valverdét.

VUELTA
17. szakasz
Aranda de Duero–Guadalajara, 219.6 km

1. Philippe Gilbert (belga, Deceuninck-Quick-Step) 4:20:15 óra
2. Sam Bennett (ír, Bora-Hansgrohe) 2 másodperc hátrány
3. Rémi Cavagna (francia, Deceuninck-Quick-Step) azonos idővel
...14. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) 10 mp h.
...28. Miguel Ángel López (kolumbiai, Asztana) 5:29 perc hátrány
29. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) a. i.
30. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) a. i.
31. Tadej Pogacar (szlovén, UAE Emirates) a. i. 

Az összetett élcsoportja
1. Roglic 66:43:36 óra
2. Quintana 2:24 p h.
3. Valverde 2:48 p h.
4. Pogacar 3:42 p h.
5. López 4:09 p h.

 

2019.08.20 12:38:53

Kerékpár nemzetisport.hu

Kattintson ide a verseny adatbankjának megtekintéséhez! Térkép és program egy helyen.

2019.07.30 16:42:37

Kerékpár KOHÁN GERGELY

Az ecuadori Carapaz Giro-győzelme után a kolumbiai fiatal franciaországi diadalán ámul a világ.

2019.07.06 10:44:09

Kerékpár nemzetisport.hu

Kattintson ide a verseny adatbankjának megtekintéséhez! Térkép és program egy helyen.

2019.06.30 23:00:48

Kerékpár KOHÁN GERGELY

Az ötszörös olimpiai bajnok megreformálná a kerékpársportot a nézők örömére.