Vuelta: észt szakaszgyőzelem; Wiggins őrzi első helyét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.09.03. 18:25
null
A Skynál elégedettek lehetnek: Wiggins és Froome az 1. és a 2. helyen áll (Fotó: Reuters)
Címkék
Az észt Rein Taaramae nyerte meg a Vuelta a Espana országútikerékpáros-körverseny 14., szombati szakaszát, míg összetettben továbbra is a brit Bradley Wiggins áll az élen. Az Astorga és La Farrapona közötti 173.2 km-es etapon a második helyen a hazai közönség előtt szereplő Juan José Cobo végzett, a harmadik pedig honfitársa, David De La Fuente lett.

Az aktivitás ezúttal meghozta eredményét: az észt Rein Taaramae már eddig is nagyon „nyüzsgött" a Vueltán, igyekezetét a 14. szakaszon végre siker (etapsiker) koronázta.

A Cofidis bringása egy szökéssel elment a mezőnytől, és a hegyi befutós finisben is maga mögé tudta utasítani Cobót és De la Fuentét.

„Sok rossz és balszerencsés napom volt a Vueltán, de most ez összejött és nagyon boldog vagyok. Korábban még a feladást is fontolgattam, de a versenyigazgatónk bátorított, hogy folytassam” – nyilatkozta a célban Taaramae.

Az összetettben vezető Bradley Wiggins 45 másodpercet kapott a szakaszgyőztestől és megőrizte csapattársa, Chris Froome előtt az előnyét, mely jelenleg hét másodperc. A címvédő Vincenzo Nibali már 1:25 hátrányt szedett össze Wigginsszel szemben, és szenvedett a 14. szakaszon: több mint egy percet kapott az éllovastól és visszaesett a hetedik helyre összetettben.

Vasárnap az Avilés és az Alto de l'Anglirú közötti 144 km leküzdése vár a mezőnyre, hegyi befutóval.

VUELTA A ESPANA
14. SZAKASZ (Astorga-La Farrapona, 173.2 km)
1. Rein Taaramae (észt, Cofidis) 4:39:01 ó
2. Juan José Cobo (spanyol, GEOX-TMC) 25 mp hátrány
3. David De La Fuente (spanyol, GEOX-TMC) 29 mp h.
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Bradley Wiggins (brit, Sky) 55:54:45 ó
2. Christopher Froome (brit, Sky) 7 mp hátrány
3. Bauke Mollema (holland, Radobank) 36 mp h.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik