Vuelta: Degenkolb újabb sikere, Quintanát megműtötték

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.09.04. 18:40
null
Degenkolb a célban (Fotó: cyclingnews.com)
A remekül hajrázó John Degenkolb harmadik sikerét aratta a 69. Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyen: a német sprinter a múlt keddi és szerdai szakasz után a csütörtöki, 12. etapon is első lett. A 25 éves versenyző pályafutása nyolcadik Vuelta-etapján győzött, az első ötöt 2012-ben nyerte meg.



Összetettben továbbra is a Vueltán 2008-ban és 2012-ben, a Girón 2008-ban, a Tour de France-on 2007-ben és 2009-ben győztes Alberto Contador áll az élen. A jövő vasárnapig tartó viadalon pénteken a Belorado és Obregón közötti 188.7 kilométeres szakasz vár a mezőnyre.

„Két hét alatt rendbe jövök" – mondta vállműtéten áteső, 24 éves kolumbiai kerekes, Nairo Quintana, aki a Pamplona és San Miguel de Aralar közötti 11. etapon bukott, eltörte a lapockáját, és a második bukása után feladta a Vueltát.

A Giro d'Italia idei bajnoka már kedden is nagyot esett az egyéni időfutamon, amiatt elvesztette az összetettben éllovasnak járó piros trikót és több mint háromperces hátránnyal a 11. helyre csúszott vissza.

Quintana végső sikerével nagy bravúrt hajtott volna végre, eddig ugyanis mindössze három versenyzőnek - 2008-ban a most élen álló spanyol Alberto Contadornak, 1981-ben az olasz Giovanni Battaglinnak és 1973-ban a belga Eddy Merckxnek - sikerült ugyanabban az évben megnyernie az olasz és a spanyol háromhetes körversenyt is.

69. VUELTA A ESPANA
12. SZAKASZ, LOGRONO, 166.4 KM

1. John Degenkolb (német, Giant) 4:11:18 óra
2. Tom Boonen (belga, Omega Pharma - Quick-Step) a. i.
3. Jacopo Guarnieri (olasz, Asztana) a. i.
AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Alberto Contador (spanyol, Tinkoff-Saxo) 44:38:56 óra
2. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) + 20 mp
3. Rigoberto Uran (kolumbiai, Omega Pharma - Quick-Step) + 1:08 p.
4. Chris Froome (brit, Sky) + 1:20 p.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik