Vuelta: a szakasz Nibalié, a piros trikó Froome-é

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.21. 17:30
null
Vincenzo Nibali minden rutinja benne volt ebben a győzelemben (Fotó: cyclingnews.com)
Az olasz Vincenzo Nibali nyerte meg a Spanyol kerékpáros-körverseny (Vuelta) első hegyi szakaszát, amelyen harmadikként a brit Chris Froome ért célba, ennek köszönhetően megszerezte az összetettben vezetőnek járó piros trikót. A verseny után visszavonuló Alberto Contador az utolsó hegyen leszakadt az élmezőnytől, és jelentősebb hátrányba került.

 

Nem kellett sokat várni a nagy hegyekre az idei Vueltán, hiszen a harmadik napon Franciaországból megérkezett a mezőny a Pireneusokhoz, amely hétfőn két első és egy második kategóriás emelkedőt tartogatott.

Az utóbbin, az andorrai befutó előtt már nem bírta a legjobbak tempóját a verseny után visszavonuló Alberto Contador, majd Chris Froome támadásánál a többiek is leszakadni látszottak – Esteban Chaves kivételével –, de ők végül utolérték az angolt.

A szakaszt megnyerő Vincenzo Nibali mintegy 400 méterrel a cél előtt hagyta ott a többieket, tökéletesen időzítve. David de la Cruz lett a második, a harmadik pedig Froome, aki az ezért járó időjóváírásnak köszönhetően átvette a vezetést az összetett versenyben. Contador 2:33 perces hátránnyal ért be, nem valószínű tehát, hogy negyedszer is megnyeri a Spanyol körversenyt.

AZ UTOLSÓ KILOMÉTER



 

VUELTA 2017
3. SZAKASZ, PRADES CONFLENT CANIGÓ–ANDORRA LA VELLA, 158.5 KM

1. Vincenzo Nibali (olasz, Bahrain-Merida) 4:01:22 óra
2. David de la Cruz (spanyol, Quick-Step Floors) azonos idővel
3. Christopher Froome (brit, Team Sky) a. i.
4. Romain Bardet (francia, AG2R La Mondiale) a. i.
5. Esteban Chaves (kolumbiai, Orica-Scott) a. i.
6. Fabio Aru (olasz, Asztana Pro Team) a. i.

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Froome 8:53:44 óra
2. De la Cruz 2 másodperc hátrány
3. Nicolas Roche (ír, BMC Racing Team) 2 mp h.
4. Tejay van Garderen (amerikai, BMC Racing Team) 2 mp h.
5. Nibali 10 mp h.
6. Chaves 11 mp h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik