Vuelta: a fiatal olasz „felrohant” a Pireneusokon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.07. 17:37
Daniele Ratto nyerte meg a spanyol kerékpáros-körverseny (Vuelta) 14. szakaszát. A Cannondale olasz kerekese mindenkit faképnél hagyott a Pireneusok első nehéz hegyi szakaszán, a második helyet az összetettben is élen álló Vincenzo Nibali szerezte meg, aki így megőrizte a piros trikót.

A 14. szakasz kezdése után három kilométerrel elindultak a szökevények, akik között ott volt Daniele Ratto is. A 23 éves kerékpáros 45 kilométerrel a cél előtt megindult, és senki sem tudta tartani vele a lépést a Pireneusokon. Ratto – aki korábban mindössze egy versenyt nyert meg, még 2010-ben – második éve ez a profik között, karrierje legnagyobb sikerét érte el.

A rossz időjárási körülmények között rendezett etapon Nibali megőrizte első helyét az összetettben, riválisai közül azonban többen is pórul jártak. Ivan Basso például betegség miatt visszalépett, Alejandro Valverde leszakadt az élbolytól, míg Nicolas Rochének meggyűlt a baja a Pireneusokkal.

Az összetettben a második helyre az amerikai Christopher Horner jött fel, aki a 14. etapon harmadik lett Nibali mögött.

VUELTA 2013
14. szakasz, Bagà–Coll de la Gallina, 155.7 km

1. Daniele Ratto (olasz, Cannondale) 4:24.00 óra
2. Vincenzo Nibali (olasz, Asztana) +3.53
3. Christopher Horner (amerikai, RadioShack Leopard) +3.55
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Nibali 53:56.49 óra
2. Horner +0.50
3. Alejandro Valverde (spanyol, Katyusa) +1.42

Legfrissebb hírek

Mads Pedersen elbírt az esélyesség terhével a pihenőnap előtti „pihenőnapon”

Kerékpár
2025.09.07. 18:18

Ayuso ismét szökésből győzött a Vueltán

Kerékpár
2025.09.04. 18:38

Jay Vine pöttyösben nyerte a szakaszt, Vingegaard visszavette a pirosat a Vueltán

Kerékpár
2025.09.02. 17:31

Kerékpár: Juan Ayuso távozik az UAE-től – hivatalos

Kerékpár
2025.09.01. 20:22

Vingegaard hegyi szólója kevés volt a piros trikóhoz

Kerékpár
2025.08.31. 18:04

Vuelta: Philipsen idei második szakaszgyőzelmét aratta

Kerékpár
2025.08.30. 21:09

Vuelta: Jay Vine tíz kilométeres szólóval szerezte meg pályafutása tizedik győzelmét

Kerékpár
2025.08.28. 17:26

David Gaudu megtréfálta Pedersent és Vingegaard-t a Vueltán

Kerékpár
2025.08.25. 18:06
Ezek is érdekelhetik