Vuelta a Espana: Alberto Contador indul a jövő évi viadalon

MTI MTIMTI MTI
2010.09.07. 12:13
A tavaly előtti győztes Alberto Contador jelezte, hogy a jövő évi spanyol országúti kerékpáros körversenyen mindenképpen rajthoz szeretne állni.

„Még nem teljesen biztos, de az a cél, hogy a Tour de France-on és a Vueltán is ott legyek – jelentette ki kedden a spanyol kerekes. – Természetesen győzni akarok mindkét viadalon. Én egyébként sem szoktam, csak úgy kedvtelésből elindulni egyetlen versenyen sem."

A Touron idén harmadik alkalommal diadalmaskodott spanyol kerekesnek a 2008-as Vueltán aratott sikere azt jelentette, hogy ő lett a sportág történetének ötödik, s egyben első spanyol sportolója, aki mindhárom nagy körversenyen (a Tour és a Vuelta mellett a Giro d'Italián) nyerni tudott. Két éve Contador nem vehetett részt a francia viadalon, ezért indult el a Girón és a Vueltán is, és mindkettőn győzelmet aratott.

Contador idén mindössze 39 mp-cel nyert a luxemburgi Andy Schleck előtt a Tour de France-on, s most elmondta, nem volt teljesen elégedett az idei produkciójával, jövőre ezért sokkal jobb formában akar versenyezni.

A spanyol sztár a kazah Asztana csapatával aratta sikereit, ám a jövő évtől a Saxo Bank istállónál folytatja pályafutását.

Legfrissebb hírek

Vuelta: szlovén szenzáció a Calar Altón

Kerékpár
3 órája

Tronchon mindenkit meglepett Elchében

Kerékpár
2026.09.01. 21:05

Sikeres műtéten esett át Tadej Pogacar

Kerékpár
2026.08.31. 21:38

Vuelta: kettős norvég siker V. Harald király emlékére a hetedik szakaszon

Kerékpár
2026.08.28. 18:30

Tökéletes felvezetés után újabb Brennan-siker a Vueltán

Kerékpár
2026.08.26. 18:30

Vuelta: Matt Brennan fölényesen nyerte meg a sprintet, Pogacar maradt pirosban

Kerékpár
2026.08.23. 17:53

Piros betűs hetek Valterral és Pogacarral a Vuelta a Espanán

Képes Sport
2026.08.22. 07:45

„Sokat várunk tőle” – Valter Attila csapatának sportigazgatója a Vuelta előtt

Kerékpár
2026.08.21. 10:57