Vuelta: a 13. szakaszon a svájci Albasini volt a szökevények legjobbja

Vágólapra másolva!
2011.09.02. 17:55
null
Michael Albasini még soha nem nyert szakaszt háromhetes körversenyen (Fotó: cyclingnews.com)
Címkék
A svájci Michael Albasini (HTC-Highroad) 4.19:39 órás eredménnyel nyerte meg a Spanyol kerékpáros körverseny (La Vuelta a Espana)041413., Sarria és Ponferrada közötti 158.2 km-es szakaszát.  

A győztes a húszfős szökevény csoport leggyorsabbjának bizonyult, második helyen az olasz Eros Capecchi (Liquigas-Cannondale), a harmadikon a spanyol Daniel Moreno Fernandez (Katyusa) ért be a célba. A szökevények nemcsak a szakasznak, hanem a finis kilométereinek is izgalmat adtak, még az utolsó száz métereken is keményen előztek, lehagyták, vagy éppen befogták egymást.

A 30 éves svájcinak ez volt pályafutása első olyan szakaszgyőzelme, amelyet a három nagy körverseny (Giro, Tour, Vuelta) valamelyikén aratott.

Az összetettben továbbra is a brit Bradley Wiggins (Sky) áll az élen, aki semmit nem bízott a véletlenre, és a mezőny elején érkezve a 26. helyen zárt, 1:33 perces hátránnyal a szakaszgyőztes mögött. Viszont összetettben változatlanul hét, illetve kilenc másodperccel előzi meg honfi- és csapattársát, Christopher Froome-ot (Sky) és a svéd Fredrik Kessiakoffot (Asztana).

Szombaton a La Farrapona és Lagos de Somiedo közötti 175.8 kilométer vár a mezőnyre.

LA VUELTA A ESPANA
13. SZAKASZ, SARRIA-PONFERRADA (158.2 KM)
1. Michael Albasini (svájci, HTC-Highroad) 4.19:39 óra
2. Eros Capecchi (olasz, Liquigas-Cannondale) a.i.
3. Daniel Moreno Fernandez (spanyol, Katyusa) a.i.
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Bradley Wiggins (brit, Sky) 51:14:59 óra
2. Christopher Froome (brit, Sky) + 7 mp.
3. Fredrik Kessiakoff (svéd, Asztana) + 9 mp.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik