Valverde egyre közelebb áll a sikerhez

2009.09.12. 18:57
null
David Moncoutie szakaszsikert ünnepelhetett (fotó: Reuters)
Címkék
A spanyol kerékpáros körverseny, a Vuelta 13. szakaszát a francia David Moncoutie nyerte meg. A favoritok közül egyedül Ezequiel Mosquera tudott közelebb kerülni az éllovas Alejandro Valverdéhez, miközben már csak Robert Gesink van egy percen belül. Cadel Evans egy defekt miatt is lemaradt, a hátránya már közel másfél perc.

A spanyol körverseny egyik, ha nem a legnehezebb szakasza várt szombaton a mezőnyre. Egy harmadik és két első kategóriás hegy mellett a kiemelt kategóriás Sierra Nevada-i befutóhoz is fel kellett kapaszkodniuk a résztvevőknek. Ez többeknek már sok(k) volt, két kiváló sprinter, Óscar Freire Gómez és Tom Boonen is inkább feladta a viadalt, megelőzve a további szenvedéseket.

A Sierre Nevada-i befutót megelőző hegyeken leginkább a szökevények villogtak, az utolsó emelkedőn viszont már a favoritoké volt a terep. A szakaszt ugyan a hegyi trikóra hajtó (és abban a különversenyben biztosan vezető) David Moncoutie nyerte meg, a nagy dolgok azonban mögötte zajlottak.

A favoritok csoportját ekkor már egy perc lemaradással követte az etap előtt második Cadel Evans, aki a szakasz harmadik hegyén defektet kapott, a célig hátralévő 12 kilométer során pedig csak tartani tudta az éllovas Alejandro Valverdével szembeni egy perces hátrányát. Ez a lemaradás pedig akár a Vuelta-győzelmébe is kerülhet az ausztrálnak.

A hőn áhított aranysárga trikóhoz Valverde újabb lépéssel került közelebb, egyedül Ezequiel Mosquera hozott rajta közel fél percet, de ő így is majd' kétperces hátrányban van. Valverdére a legveszélyesebb a holland Robert Gesink lehet, aki nagyon jó erőben van, és csak 27 másodperc a hátránya.

SPANYOL KERÉKPÁROS KÖRVERSENY, VUELTA

 13. szakasz. Berja–Sierra Nevada (172.4 km): 

1. David Moncoutie (francia, Cofidis) 5:09:22

2. Mosquera (spanyol, Xacobeo-Galicia) 52 másodperc hátrány

3. Valverde (spanyol, Caisse d'Epargne) 1:16 perc hátrány

 

Az összetett állása:

1. (aranysárga trikóban) Alejandro Valverde 56:23:08

2. Gesink (holland, Rabobank) 27 mp h.

3. Basso (olasz, Liquigas) 1:02 p h.

 

A gyorsasági pontversenyen:

1. (zöld trikóban) André Greipel (német, Columbia-HTC) 99 pont

2. Valverde 68

3. Bozic (szlovén, Vacansoleil) 66

 

A hegyi pontversenyben:

1. (bordó trikóban) David Moncoutie 160

2. De la Fuente (spanyol, Fuji-Servetto) 83

3. Weening (holland, Rabobank) 60

 

A csapatversenyben:

1. Caisse d'Epargne 169:16:22

2. Astana 23:06 p h.

3. Xacobeo-Galicia 23:27 p h.

 

Következik: 14. szakasz (Granada–La Pandera, 157 km)

 

 

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
42 perce

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
7 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
7 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
7 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
8 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
8 órája