Újabb szakaszt nyert a norvég világbajnok

Vágólapra másolva!
2011.07.19. 17:39
null
Contador vajon megelőzi Voecklert összetettben is? (Fotó: Reuters)
Címkék
A francia kerékpáros körverseny tizenhatodik szakaszát a norvég világbajnok, Thor Hushovd nyerte. A második helyen honfitársa, Edvald Hagen végzett, míg a harmadik Ryder Hesjedal lett. Az összetettben továbbra is Thomas Voeckler vezet, Cadel Evans egy helyet javítva feljött a második pozícióba. Délelőtt a szervezők bejelentették, hogy holtan találtak egy televíziós technikust, Patrick Guayt. Az 59 éves szakember a Quickstep versenyzőjének, Jérome Pineau nagybátyja.

A tegnapi pihenőnap után kedden 55 kilométer/órás átlagsebességgel kezdte a szakaszt a mezőny, többen is szökést kíséreltek meg, azonban senki sem járt sikerrel.

Az első sikeres szökési kísérlet mintegy 90 kilométerrel a befutó előtt történt: Lieuwe Westra lépett meg a mezőnytől, majd többen is csatlakoztak hozzá, többek között Johnny Hoogerland és Thor Hushovd.

HALÁLESET A TOURON
Délelőtt a szervezők bejelentették, hogy holtan találtak egy televíziós technikust, Patrick Guayt. Az 59 éves szakember a Quickstep versenyzőjének, Jérome Pineau nagybátyja. Pineau elhunyt rokona tiszteletére fekete karszalaggal versenyzett.

Mintegy 45 kilométerrel a cél előtt a szökevények előnye már közel hat perc volt, míg a mezőny élén az AG2R kerekesei haladtak. Az eleredő eső nehezítette a versenyzők dolgát.

Kevéssel a befutó előtt a végső győzelemre esélyes versenyzők hajrába kezdtek, majd később két csoportra szakadtak: Cadel Evans, Alberto Contador és Samuel Sánchez meglépett a Schleck fivérektől és az összetettben élen állló Thomas Voecklertől.

A szakaszt végül a norvég világbajnok, Thor Hushovd nyerte – aki mellesleg második etapsikerét aratta a 2011-es Touron – honfitársa, Edvald Hagen előtt. A harmadik Ryder Hesjedal lett. Cadel Evans végül a tizenegyedik helyen zárt, Contador a tizenkettedik lett. Az ausztrál versenyző huszonegy másodpercet hozott Thomas Voeckleren, aki továbbra is viselheti a sárga trikót.

A zöld trikót továbbra is Mark Cavendish birtokolja, aki a keddi szakaszon a 43. lett. A legjobb hegyi menőnek járó pöttyös trikót Jelle Vanendert viselheti, a csapatversenyben a Garmin-Cervélo több mint hétperces előnnyel áll az élen.

TOUR DE FRANCE
16. szakasz, Saint Paul Trois Chateaux–Gap, 162.5 km
1. Thor Hushovd (norvég, Garmin-Cervélo) 3:31:38 óra
2. Edvald Hagen (norvég, Sky) azonos idővel
3. Ryder Hesjedal (kanadai, Garmin-Cervélo) +0:00:02
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Thomas Voeckler (francia, Europcar) 69:00:56 óra
2. Cadel Evans (ausztrál, BMC) +0:01:45
3. Frank Schleck (luxemburgi, Leopard Trek) +0:01:49
Legfrissebb hírek

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
38 perce

FIFA: rekorddöntések a téli átigazolási időszakban

Minden más foci
1 órája

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
1 órája

Lecsapott a norovírus: elhalasztják a finn női hokisok Kanada elleni mérkőzését

Téli olimpia 2026
2 órája

Itt az MLSZ válasza a győri balhéra: Borbély Balázst és Sergio Navarrót is eltiltották

Labdarúgó NB I
2 órája

Sallai Roland csapattársa lehet a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
2 órája

Gyász: elhunyt Ódor Lajos evezős olimpikon

Egyéb egyéni
2 órája

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2 órája
Ezek is érdekelhetik