Újabb spanyol szakaszgyőzelem, Cavendish visszalépett

2011.08.23. 18:15
null
Mark Cavendish kedden még rajthoz állt, a célba azonban már nem ért be (Fotó: cyclingnews.com)
Címkék
A 66. alkalommal megrendezett Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny keddi, negyedik szakaszát a spanyol Daniel Moreno nyerte meg, megelőzve Chris Anker Sörensent és Dan martint. Az összetettben Sylvain Chavanel átvette a vezetést.

 

A Vuelta keddi, 172 km-es szakasza során mind a 197 versenyben maradt induló rajthoz állt – ugyanez azonban nem volt elmondható a kerékpárosok célba érése után. A 2010-es Vuelta összetett sprintversenyét megnyerő brit Mark Cavendish ugyanis kénytelen volt visszalépni a körversenytől gyenge formája miatt.

A futam elején heten hamar maguk mögött hagyták a mezőnyt, előnyük 50 km-rel a vége előtt már több mint hét perc volt, ezután azonban fokozatosan csökkent a távolság az élen haladók és az üldöző boly között.

A hajrához közelítve szinte biztossá vált, hogy a hétfői szakaszt megnyerő Pablo Lastras elveszti vezető helyét az összetettben, mivel 10 km-rel a vége előtt körülbelül ötperces hátránnyal bírt az élmezőnnyel szemben.

Öt km-rel a vége előtt egy hattagú csoport (Bonnafond, Chris Anker Sörensen, Rohregger, Matthew Busche, Eduard Vorganov és Robert Kiserlovski) valamely tagja tűnhetett a szakaszgyőzelemre legesélyesebbnek, ám Daniel Moreno – a 20 másodperccel hátrább tekerő mezőnyt otthagyva – magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, majd Sörensennel és Bonnafonddal karöltve megiramodtak – igaz, utóbbi nem sokáig bírta tartani az iramot.

Végül a spanyol Daniel Moreni haladt át elsőként a célegyenesen, őt követte a dán Sörensen. Az összetettben Sylvain Chavanel vette át a vezetést a mai szakaszon gyengélkedő Lastrastól, így legközelebb ő viselheti a piros trikót.

Holnap a Sierra Nevada–Valdepenas de Jaén közötti 200 km-es táv vár a Vuelta versenyzőire.

VUELTA A ESPANA
4. SZAKASZ, BAZA–SIERRA NEVADA, 172 KM
1. Daniel Moreno (spanyol) Katusha 4:51:53 óra
2. Chris Anker Sörensen (dán) Saxo Bank Sungard + 3 mp.
3. Daniel Martin (ír) Garmin-Cervelo + 11 mp.
4. Joaquím Rodríguez (spanyol) Katusha a.i.
5. Przemyslaw Niemiec (lengyel)
Lampre a.i.
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Sylvain Chavanel (francia) Quickstep 13:19:09 óra
2. Daniel Moreno (spanyol)
Katusha + 43 mp.
3. Jakob Fuglsang (dán) Leopard Trek + 49 mp.
4. Maxime Monfort (belga)
Leopard Trek a.i.
5. Vincenzo Nibali (olasz) Liquigas-Cannondale + 53 mp.

 

Legfrissebb hírek

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
1 perce

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
6 perce

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
36 perce

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
47 perce

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
1 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
8 órája