Tour: Nyomtam a pedált, de nem volt bennem erő – Roglic

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.09.20. 13:49
null
Primoz Roglic az utolsó előtti szakaszon bukta el a sárga trikót (Fotó: AFP)
Mint ismert, Tadej Pogacar nyerte meg szombaton a Tour de France 20., utolsó előtti szakaszát, elcsenve ezzel Primoz Roglictól a sárga trikót.

 

Tadej Pogacar sikere azért is számított szenzációnak, mert Primoz Roglic a világ egyik legjobb időfutammenőjének számít.

„Természetesen csalódott vagyok, de a helyzet az, hogy most ennyi volt bennem” – mondta az időfutam után Roglic, aki a 9. szakasztól kezdve vezette az összetettet.

„Nyomtam a pedált, de nem volt bennem erő. Egyszerűen nem hoztam azokat a wattokat, ami a győzelemhez kellett volna. Hogy mit mondtam Tadejnek a végén? Semmi extrát, csak gratuláltam neki. Megérdemelte ezt a sárga trikót” – nyilatkozta elismerően Roglic.

A szlovén versenyző csapattársai is érthető módon csalódottak voltak.

„Nagyon rossz így veszíteni, mivel kifejezetten közel voltunk a célunkhoz. Eddig minden tökéletesen működött, szóval most elég szomorúak vagyunk. Semmi jel nem utalt arra, hogy ez bekövetkezhet. Tadej tényleg fantasztikus volt, Primoz viszont nem tudta hozni magát” – mondta Wout van Aert.

Tom Dumoulin, aki összetettben a 7. helyen zárt, szintén a csalódásának adott hangot.

„Nem tudom, hogy ment nálam ennyivel gyorsabban Pogacar. Egyszerűen más ligában játszott. Pedig Primoz sem ment annyira rosszul, de ez most nem volt elég. Nagy ütést kaptunk, ez tagadhatatlan, az utolsó pillanatban csúszott ki a kezünkből a győzelem.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik