Tour: Marcel Kittelé a nyitány, Cavendish bukott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.07.05. 21:34
null
Az első szakaszon 190 km várt a mezőnyre (Fotó: Reuters)
A német Marcel Kittel nyerte meg a 198 versenyzővel szombaton elrajtolt 101. Tour de France kerékpáros körverseny angliai első szakaszát, amelyet a Leeds és Harrogate közötti 190.5 kilométeres távon rendeztek meg.



A célba azonos idővel bezúduló élmezőnyből a második helyet a szlovák Peter Sagan, a harmadikat a litván Raimundas Navardauskas szerezte meg. A címvédő brit Chris Froome hatodikként kerekezett át a célvonalon.

Utóbbi ugyancsak az esélyesek között emlegetett honfitársa, Mark Cavendish számára ugyanakkor balszerencsésen alakult az első szakasz, mivel a hajrában elesett és vállsérülést szenvedett.

Az angol, francia, belga és spanyol területeket érintő, 3664 kilométer össztávú, s a július 27-i párizsi befutóval záruló háromhetes körverseny második napján, vasárnap a York és Sheffield közötti 201 kilométeres etap leküzdése vár a mezőnyre.

A hajrá, benne a bukással

TOUR DE FRANCE
1. SZAKASZ, LEEDS-HARROGATE (190.5 KM)

1. Marcel Kittel (német) 4:44:07 óra
2. Peter Sagan (szlovák) a. i.
3. Ramunas Navardauskas (litván) a. i.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik