MTI 2019.07.25 17:52 Frissítve: 2019.07.25 18:14

Tour de France: Quintana szökésből nyert, Bernal zárkózik

Nairo Quintana nyerte meg szökésből a Tour de France országúti kerékpáros-körverseny 18. szakaszát csütörtökön, amelyen Egan Bernal fél perccel közelebb került a sárga trikós Julian Alaphilippe-hez.

Hegymászásban a mezőny (Fotó: MTI)

 

Az Embrunből rajtoló 208 kilométer során egy gyorsasági részhajrá és négy kategorizált emelkedő, közte három 2000 méter feletti hegy megmászása várt a mezőnyre a valloire-i befutóig.

A szakasz elején 34 fős szökés tekert el hét és fél perces előnyt kidolgozva, és aztán több csoportra bomolva teljesítette az emelkedőket. Először a Col de Varson mentek kétezer méter fölé (2109 m, 9.3 km, 7.5 százalék) a kerékpárosok, majd két legendás hegy, az egyaránt kiemelt kategóriás Col d'Izoard (2360, 14.1 km, 7.3 százalék) és a Col du Galibier (2642, 23 km, 5.1 százalék) következett.

Az Izoard-ra menet az összetett esélyesek csoportját a Movistar diktálta tempó nyújtotta meg, elöl pedig támadások szaggatták kis csoportokra a szökést, ám lejtmenetben újra nagyobb bolyokká álltak össze a versenyzők.

A záró hegy első 14.5 kilométere még viszonylag lankásabb négy-öt százalékos meredekséggel várta a kerékpárosokat, a 2058 méteren fekvő Lautaret hágó feletti 8.5 kilométeres útszakasz viszont jelentősebben emelkedett.

Az ötfős élbolyból a kolumbiai Quintana indított a hegytető előtt 7 kilométerrel, és a csúcsig összeszedett előnyéből másfél percet megőrzött a lejtmenetben a célig a francia Romain Bardet előtt, aki a hegyi pontverseny élére állt. Harmadikként a kazah Alekszej Lucenko zárt.

Quintana összetettben a hetedik helyre ugrott előre, 2013 és 2018 után harmadszor ünnepelhetett szakaszgyőzelmet a francia körversenyen.

Az éllovasok csoportjában az Ineos diktálta a tempót, és a csapat kolumbiai versenyzője, Bernal támadott az emelkedőn, több mint félperces különbséget kidolgozva riválisai előtt. A csúcs közelében pedig csapattársa, a címvédő brit Geraint Thomas rogyasztotta meg Alaphilippe-et, ám a francia sárga trikós a lejtmenetben felért kihívóira, akik végül együtt, Bernal mögött 32 másodperccel lemaradva értek célba.

Pénteken a Saint-Jean-de-Maurienne és Tignes közötti 126.5 kilométer megtétele és hegyi befutó vár a mezőnyre, amely összesen 3460 kilométert teljesít a vasárnapi párizsi, champs-élysées-i befutóig.

TOUR DE FRANCE
18. SZAKASZ, EMBRUN–VALLOIRE (208 KM)

1. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) 5:34:15 óra
2. Romain Bardet (francia, AG2R) 1:35 perc hátrány
3. Alekszej Lucenko (kazah, Asztana) 2:28 p h.
…8. Egan Bernal (kolumbiai, Ineos) 4:46 p h.
…10. Steven Kruijswijk (holland, Jumbo-Visma) 5:18 p h.
11. Emanuel Buchmann (német, BORA-hansgrohe) azonos idővel
12. Thibaut Pinot (francia, Groupama-FDJ) a. i.
13. Geraint Thomas (brit, Ineos) a. i.
14. Julian Alaphilippe (francia, Deceuninck–Quick-Step) a. i.

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Alaphilippe 75:18:49 óra
2. Bernal 1:30 p h.
3. Thomas 1:35 p h.
4. Kruijswijk 1:47 p h.
5. Pinot 1:50 p h.
6. Buchmann 2:14 p h.
7. Quintana 3:54 p h.

2019.11.26 19:45:31

Kerékpár KOHÁN GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. A magyar kerékpársport az utóbbi években egészen valószínűtlen fejlődési ívet írt le.

2019.08.20 12:38:53

Kerékpár nemzetisport.hu

Kattintson ide a verseny adatbankjának megtekintéséhez! Térkép és program egy helyen.

2019.07.30 16:42:37

Kerékpár KOHÁN GERGELY

Az ecuadori Carapaz Giro-győzelme után a kolumbiai fiatal franciaországi diadalán ámul a világ.

2019.07.06 10:44:09

Kerékpár nemzetisport.hu

Kattintson ide a verseny adatbankjának megtekintéséhez! Térkép és program egy helyen.

2019.06.30 23:00:48

Kerékpár KOHÁN GERGELY

Az ötszörös olimpiai bajnok megreformálná a kerékpársportot a nézők örömére.