Tour de France: összeomlott a kapu, brit bringás bánta – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.08. 18:27
Különös baleset írta a Tour de France-on a britek kerékpárosát, Adam Yates-et, aki jókorát bukott, miután elé zuhant egy felfújható kapu (az utolsó kilométert jelző flamme rouge) a 7. szakasz hajrájában, nagy kavarodást okozva. Yates összekapta magát, és ugyan vérezve, de befejezte a szakaszt. Az etapot a brit Steve Cummings nyerte meg.

„Egyedül volt az esetnél, elé zuhant a kapu, és képtelenség volt olyan rövid úton lefékezni, így átszaltózott az akadályon, és esett egy nagyot. Az orvos megvizsgálja, mert fájlalja a vállát” – nyilatkozta Yates csapata, az Orica-Bike Exchange főnöke, Lorenzo Lapage. A Tour szervezői közölték: nem veszíthetnek időt azok, akik érintettek voltak a balesetben.

„Három kilométerrel a vége előtt volt egy időmérő pont, tehát valószínűleg ezt az eredményt könyveljük el" – mondta a versenyigazgató Thierry Gouvenou.

A L'Isle-Jourdain és Lac de Payolle közötti 162,5 kilométeres táv során a Col d'Aspinen az idei verseny első komoly hegyi etapja várt a mezőnyre.

A szakasz harmada után egy szokatlanul nagy, 29 fős csoport meglépett a mezőnytől, és később állandósította előnyét, amely 50 kilométerrel a cél előtt már öt perc volt. Néhányan – köztük Cummings is – kiváltak a szökevények közül, a Dimension Data brit versenyzője pedig a befutó során is a leggyorsabbnak bizonyult, mögötte másodikként a dél-afrikai Daryl Impey, harmadikként pedig a spanyol Daniel Navarro ért célba.

Összetettben továbbra is a belga Greg Van Avermaet vezet.

TOUR DE FRANCE
Eredmények:
7. szakasz, L'Isle-Jourdain - Lac de Payolle, 162,5 km:

1. Steve Cummings (brit, Dimension Data) 3:51:58 óra
2. Daryl Impey (dél-afrikai, Orica) 1:05 másodperc hátrány
3. Daniel Navarro (spanyol, Cofidis) 1:05 mp h.

Az összetett élcsoportja:
1. Greg Van Avermaet (belga, BMC Racing) 34:13:40 óra
2. Julian Alaphilippe (francia, Etixx - Quick-Step) 6:36 perc hátrány
3. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) 6:38 p h.

Szombaton a Pau és Bagnéres-de-Luchon közötti 184 kilométer
megtétele vár a mezőnyre.

Az összeomlott flamme rouge
Az összeomlott flamme rouge
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik